Giles Kristian: Lancelot – Könyv – kritika

Giles Kristian: Lancelot - Könyvborító

Giles Kristian, hoppá, egy elegáns mozdulattal kikapja Lancelot a nevezetes Artúr-mondakörből és főhőst csinál belőle. Teheti, hiszen címszereplője a mondakör legderekabb vitéze, így számos csetepaté középpontjába beilleszthető, és nem mellesleg befűzi a nagy Artúr király csaját is, ennélfogva a szerelmi dráma és egyéb konfliktusok is garantálhatók.

Tiszta érzelmek és mocskos középkor

Kristian aránytalanul nagy teret ad könyvében a gyermekkornak, és azt várnád, hogy simán bealszol rajta, mert hát mi érdekes történhet egy későbbi nagy hős zsenge gyermekéveiben. De a várakozás simán rád cáfol. A kidolgozása semmivel sem sikerül érdektelenebbre, mint a későbbi, jóval jelentékenyebb felnőtt éveké. Sőt, fordítva. Az izgalom kezdettől fogva jelen van, mert a szigeten, ahol Lancelot pátyolgatják, előbb feltűnik Guinevere, hogy felszítsa az érzelmeket, majd minden druidák legnevezetesebbikje, Merlin, aki a feszültséget szítja fel.

Kristian pedig ügyesen leráncigálja a legendát a hétköznapokba. Szinte minden misztikumtól és varázslattól megfosztja. (Ha mégis akad valami bűbáj, az talán csak sima bűvésztrükk.) A híres-nevezetes szereplők (vagy csupán neveik) felbukkannak ugyan, de jóval emberközelibbek, körülöttük a középkor minden szennyével és mocskával.

Read more

Chloé Esposito: Őrület – Könyv – kritika

Chloé Esposito: Őrület - könyvborító

Chloé Esposito könyvéről már messziről ordít, hogy csajszis majomkodás. Chick lit – a találó angol nyelvű szakkifejezés a maga visszafogott módján azt sugallja, hogy nem az irodalom csúcsteljesítményei esnek ebbe a kategóriába. Akkor meg mégis mit keres itt ezen az IGÉNYES blogon, hm? Őrület! A sors keze lesújtott rám, amikor a kezembe akadt e nagybecsű trilógia 2. része, belepörgettem és megütötte a szemem egy mondat, ami, hát, nagyon szexuális volt. Ámde sajnos, egy betűre sem emlékszem belőle.

Az Őrület című könyv tehát egy szokatlan és kiszámíthatatlan kaland ígérete (mivel alapból nem olvasok ilyen marhaságokat) annak a szerencsés mondatnak a mohó hajszolása közben, – ami egyidejűleg előrevetíti egy fasza kis lehúzós kritika lehetőségét is. Hajrá!

Chloé Esposito a karakterépítés nagymestere!

Erre, tessék, mi történik? Az Őrület című mű elején rögtön szembetalálod magad a karakter-építés MAGASISKOLÁJÁVAL! Az első két fejezetben a következők derülnek ki a hősnőnkről, a bájos Alvináról: lusta, trehány, felelőtlen, felszínes, irigy, kapzsi, önző, iszákos és parázna. Meg még piromániás is! Ezzel szemben a mérleg másik serpenyőjében mindössze két dolog árválkodik: szeret olvasni és haikukat ír. Azt hiszem, igazi öröm egy efféle főhős.

A másik dolog, amire nem számítasz Esposito könyvével kapcsolatban, az a humor. Nem vagyok az a nevetgélős típus, de az első két fejezet olvasása közben háromszor is hangosan FELKACAGTAM. Aztán még kétszer a harmadikban. Mintha stand up comedy-t olvasnál Rejtő Jenővel és egy nagy adag bugyutasággal elkeverve.

Romantikus regény szociopata főhőssel

Eddig tartottak a jó hírek. És az Őrület című regény felvezetése. Ezután már nem nevettem többet, és valószínűleg te sem fogsz, noha vannak még hasonló poénok repertoáron. A fő ok pedig az, hogy villámgyorsan nyilvánvalóvá válik, hogy Alvina a fentebbi tulajdonságai mellett még szociopata is, egy kilencéves gyermek értelmi képességeivel. Ezzel a hozzáállással és Mr. Fasz becenevű 28 centiméteres vibrátorával felszerelkezve érkezik meg Taorminára gazdag és sikeres ikertestvéréhez. Aki megkéri, hogy cseréljenek identitást. Hoppá, soha nem látott fordulat!

És innentől az Őrület már csak a szokásos habkönnyű semmiség. Epekedés luxuscikkek és sármos olasz pasik után. A kötelező szexjelenetek a partnerek egyre növekvő péniszméretével. (Szerencsére legalább itt megfigyelhető egyfajta mértéktartás, – mármint nem a dákók mérete kapcsán, hanem, hogy csak kb. négy-öt ilyen jelenet akad és azok sincsenek túlírva.)

Gyilkolni jó mulatság? Aha.

Plusz belép és át is veszi az irányítást egy újabb összetevő: a teljességgel komolyan vehetetlen thriller (Cosa Nostra & gyilkosságok) aminek a hatása pillanatok alatt semmivé oldódik Alvinának az eseményekhez való óvodás szintű hozzáállása miatt. A cselekmény egy pontján derék hősnőnk elhatározza például, hogy bérgyilkos lesz, mert az olyan jó móka.

És mit gondolsz, na mit, egy olyan romantikus regényről, aminek a főszereplője szociopata? Ha azt, hogy a szociopaták kevéssé romantikus alkatok, akkor ördögöd van! Íme, így kell olyan könyvet írni, ami egyben önmaga nem túl jól sikerült paródiája is…

Akkor mégis mi a bánatnak tartasz ki a végéig?

1, Átkozott kíváncsiság.

3, A szerző folyamatosan próbál magyarázatot adni arra, hogy Alvina mitől lett olyan, amilyen, és ez a könyv elején legnagyobb megdöbbenésedre kis mértékben még működik is, így bizonyos szimpátia alakul ki Alvina irányában. Ami azért nem tart túl soká…

Na és mi miatt lett olyan, amilyen? Mi miatt?! Hát főleg a nyomorult TÁPSZERTŐL!

Értékelés: 6/10

Chloé Esposito: Őrület (Őrület-trilógia 1.)
Libri Kiadó. 2019. 467 oldal

UPDATE:
Közben kíváncsiságból beleolvastam a második részbe (Bűn), és az kapásból agyonvágja a zagyva történet nyomokban megmaradt hitelességét is egy olyan csavarnak köszönhetően, ami teljesen értelmetlenné teszi az előzmény befejezését. A színvonal is tovább süllyed (5/10) így aztán sosem tudtam meg, hogy mi volt az a mondat, ami felkeltette az érdeklődésemet. Ha valaki átrágta magát a folytatáson, és maradt még használható agysejtje, az legyen szíves, kommentelje be ide a kedvemért a könyv LEGSZEXIBB mondatát!

Ez is érdekelhet:
Jen Beagin: A Nagy Svájci

Joe Hill – Gabriel Rodriguez: Locke & Key – Kulcs a zárját 3. – Képregény – kritika

Joe Hill - Gabriel Rodriguez: Locke & Key - Kulcs a zárját 3. - Képregény-borító

Finálé – lehengerlő sebességgel

A nagy finálé. Semmi időhúzás. (Ha esetleg további részekben reménykedtél volna.) De talán nem is baj, hiszen az előző kötetnél, ha nem is nagyon, de azért belassult a Locke & Key, amikor a hétköznapi tini-problémák kerültek előtérbe. Na, itt semmi ilyesmiről nincs szó. Nincs egyetlen panelnyi üresjárat sem. A lezárás lehengerlő sebességgel száguld az utolsó képkockákig.

1775-ben kezdesz: hogyan és miért készítette el Ben Locke a kulcsokat. Majd, – mivel ő, ahelyett hogy rögtön az elkészültükkor feltuszkolta volna őket egy nagyon sötét helyre, ahol soha senki az életben meg nem találná őket, – 1988-ba kerülsz, hogy kiderüljön, mit szúrt el késői leszármazottja, Rendell, a Locke-gyerekek apja, – amit aztán azoknak kell, immár a jelenben, nagy áldozatok árán helyrehozni.

A szükséges mértékű elfogadókészség

Joe Hill abszolúte 21. századi, mélyen polkorrekt szerző, aki grafikus novellája szédítő sebességű cselekménye mellett még arra is figyel, hogy kellő érzékenységgel felhívja a figyelmet a másság elfogadására, legyenek azok faji vagy szexuális természetűek, vagy éppen fogyatékosságból eredőek. Az apukája biztos nagyon meg van vele elégedve nevelési szempontból. És talán ő is az apukájával, a nagy Stephen Kinggel, látva a tiszteletadást, a Carrie c. könyv ominózus jelenetének felidézésével.

Read more

Andrzej Sapkowski: A végzet kardja – Könyv – kritika

Andrzej Sapkowski: A végzet kardja - Könyvborító

Szörnyaprítás egy nem túl eredeti világban

Sapkowski Vaják-sorozatának második részében az a legjobb, hogy mindjárt az első két novella alapján el tudod dönteni, hogy akarod-e tovább olvasni. A végzet kardja legelső novellája (mint saját maga akaratlan paródiája) a legbénább ugyanis. A második pedig a legjobb. Holtversenyben az utolsóval.

Andrzej Sapkowski módszere ugyanaz az mint az első részben. (Ld. Az utolsó kívánság) A vaják kóborol egy nem túl eredeti fantasy-világban, különféle rusnyaságokkal és mesebeli lényekkel találkozik, a háta mögül meg szurkol neki a lelkes tömeg, hogy mielébb aprítsa fel őket. A vaják pedig hol felaprítja őket, hol pedig nem.

Hé, ez most akkor egy gyerekmese?!

A mesébe illő sztereotípiák pedig sajna ismételten csak lehúzzák a Sapkowski könyvét. A végzet kardja novelláiban a sárkányok kincset őriznek a barlangjukban. Oké. Ez persze elment A gyűrűk urában, de azóta eltelt már pár évtized. És még ha el is fogadjuk azt az alapállást, hogy a sárkány, ez az oktalan vadállat, mielőtt fölfalna pár jómódúbb polgárt, még ki is rabolja őket, és a náluk lévő drágaköveket a mancsával… oppardon, a karmával bepakolja egy szütyőbe, aztán a barlangjába szállítja, majd az orrára biggyesztve egy lupét szétválogatja őket karát-mennyiség alapján – az már mégiscsak túlzás egy kicsit, hogy ez a szörnyeteg beszél. Ráadásul választékosan, mint a picsa…

Read more

Lee Child: A pók hálójában – Könyv – kritika

Lee Child: A pók hálójában - könyvborító

Reacher őrnagy topformában!

Figyelem Reacher-rajongók! A sorozat e része két szempontból is kiemelkedik az őrnagy átlagos (nak nem nevezhető) kalandjai közül.

Egy: főhősünk A pók hálójában című könyvben van legjobb formájában. Napi 10.000 kalóriát burkol be és feljött rá húsz kiló izom. (Mert ás, mint a gép.) Úgyhogy jajj minden gazfickónak! Kivéve persze, ha nem éppen akkor jön rá a vizelési inger, amikor egy gazfickóval bánik el éppen. A 10.000 kalória mellett magába dönt ugyanis napi teljes TÍZ LITER ásványvizet is. (Ez a sorozat 3. kötete, a 23.-ban (lásd: Múlt idő) MÉG semmi nyoma túlműködő veséknek, így feltételezhető, hogy az őrnagy felhagyott eme ártalmas szokással.)

De ha azt hiszi egyébként bárki is, hogy érdekelne, ha néha-néha becsurrantana? Egy frászt! Megmondtam, hogy az őrnagy a legnagyobb példaképem (lásd: Ne add fel könnyen).

Reacher őrnagy szerelmes!

Kettő: Reacher szerelmes. De ez nem ám csak valami hirtelen fellángolás, ami bárkivel előfordulhat egy-egy csinos pofi vagy egy formás láb láttán, hanem egy réges-régi érzelem éri el újra. Bezony, szokatlan az effajta ellágyulás az őrnagytól, aki úgy általában megszokta, hogy a nők a lába előtt hevernek férfias sármjától megittasultan – ami teljesen magától értetődő is egyébként.

Read more

Jenn Lyons: Királyok veszte – Könyv – kritika

Jenn Lyons: Királyok veszte - Könyvborító

Jenn Lyons: Királyok veszte című könyve izgalmas felütéssel kezd: itt van nekünk egy hős, aki nem megmenteni fogja a világot, hanem szétkapni, mint bolond gyerek a hógolyót. Legalábbis, ha a jóslatok igazat állítanak. De ne szaladjunk ennyire előre; ez, ha jól számolunk, leghamarabb is kb. 2100 oldallal később fog csak bekövetkezni. Már ha a kövi két kötet is hasonlóan terjedelmes féltéglának bizonyul majd. (Aha, annak.)

Azt már az első oldalakon észreveszed, hogy a Királyok veszte története high fantasy-hez illően sűrű szövésű, a háttérvilág végtelenül alaposan kidolgozott, szinte minden oldalra jut valami, a szövegbe szervesen beépülő háttér-információ. A történet szereplői között HEMZSEGNEK az isteni hatalmú mágusok, démonok, sárkányok, viszont Jenn Lyons írásművét szerencsére nem jellemzi semmiféle túlzásba vitt mágikus bohóckodás, varázslatot is alig-alig sütnek el benne, egyszóval a szerző dicséretes önmérsékletet gyakorolva eléri, hogy a végeredmény mégse legyen nevetséges.

Ja és van benne beszélő sárkány is. Hát igen, az ilyesmi nem a legjobban szokott sikerülni. Itt valahogy mégse akkora gáz.

Read more

Marjorie Liu – Sana Takeda: Monstress – Fenevad 2.: Vér – Képregény – kritika

Marjorie Liu - Sana Takeda: Monstress – Fenevad 2. - Vér- Képregény-borító

Lenyűgözően összetett világ

Kevés olyan művel találkozni, ahol a világ megmentése a tét, és nem fullad az egész rövid úton a jó és rossz kiszámítható és egyhangú csetepatéjává.
Marjorie Liu és Sana Takeda Monstress című sorozatában, és annak Vér címet viselő második kötetében szerencsére nem ez a helyzet.

A Fenevad világa ugyanis olyannyira összetett, hogy gőzöd sincs, hogy (egyelőre) kitől kit kéne megmenteni. Arkánok, emberek, ősök, istenek, macsekok!, mindegyiknek megvannak a maga céljai, és Farkasvérű Maika, – igaz, egyre fogyatkozó testtömeggel, – e szövevényes viszonyrendszer közepette törtet előre, térdig gázolva a vérben, hogy választ kapjon kínzó kérdésre. Mint például: Jó az neked, ha egy falánk szörnyeteg ébredezik a belsődben. Vagy: mennyire tesz jót a mentális egészségednek, ha kora gyermekkorodtól gyilkosnak nevelnek.

(Hosszútávon talán semmi esetre sem, viszont ha beszólnak egy thyriai romkocsmában, mindkettő jól jöhet.)

Minderől a blog eddigi legmagasabbra pontozott, tádámm-dádámm (8.7) és legszebben kivitelezett művének folytatásában (ld. Monstress – A fenevad 1: Ébredés).

Read more
1 2 3 4 5 6 7