1890. Miss Cornelia Locke, az angol dáma egy táska pénzzel felszerelkezve a Vadnyugatra utazik. Bosszút állni. Az élettől (és a Vadnyugat marcona lakosaitól) sorra kapja a méretes pofonokat. Eli Whipp őrmester pedig a hadseregtől frissen leszerelt indián nyomkereső. A családját elveszítette, a háborúból elege lett. Ő földet akar vásárolni, hogy gazdálkodásba kezdjen. Azonban arrafelé nem nagyon kedvelik az öntudatos indiánokat. Ők ketten összetalálkoznak és…
És ez még csak az első epizódja a 6 részes minisorozatnak. Halvány ígéretével egy egyedi westernsorozatnak. Nos azonban, az ígéret csak ígéret marad, be nem váltják. Epécske, aki csalhatatlan érzékkel szűri ki a pelyvát a tiszta búzából, már az első epizód alatt is vadul tekergette magát a tévékészülék előtt, és csak hosszas zsarolások után volt hajlandó újabb esélyt adni e szokatlan páros további kalandjainak. Noha a sorozat első epizódja még mindig magasan a legsikerültebb az összes közül…
Epécske Volt egyszer egy vadnyugat-on érlelődött szemeit tudat alatt talán a fura, élénk citromsárga és zöld színek is birizgálták, amelyek inkább egy fantasybe vagy egy természetfilmbe illettek volna mint egy poros(nak) gondolt westernbe. A fényképezés mindenesetre a legkisebb problémája a The English-nek, már ha gond egyáltalán.
Hugo Blick és a producerként is közreműködő Emily Blunt sorozatának legfőbb hibája az, hogy többnek akar látszani, mint ami. Nem csak jóval intelligensebbnek (ami a sok értelmetlen párbeszédből szűrhetsz le), hanem művészibbnek is. Erre akkor döbbensz rá, amikor észreveszed, hogy nem tudod pontosan követni, mikor mi a frászkarika történik.
A The English című sorozat olyan, mintha valaki egy ollóval véletlenszerűen kivágott volna bizonyos jeleneteket a filmszalagból, amitől az elveszítette a koherenciáját. Véget ér egy jelenet, majd kettővel odébb folytatódik. Te meg csak nézel, mint bölény az új kapura.
Jól van, jól van, neked pengébb agyad van, mint nekem, úgy is tudod követni. No igen ám, de rengeteg a sötétben játszódó jelenet. Jön egy indián például, de csak azt látod, hogy indián, nem tudod pontosan, kicsoda. A sötétségben telelövöldöz pár szerencsétlent nyílvesszővel, megskalpolja őket, majd ANGOLOSAN távozik. Kik voltak az áldozatok? A jó ég tudja.
Lovagol Miss Cornelia a prérin, összeismerkedik egy illetővel. Erre mi történik? Jön egy újabb indián és lenyilazza az új ismerőst. Azt se mondja fapapucs és ellovagol. Sose látod többet. Miss Cornelia és te csak néztek: WTF?!
Úgy vélem, ha sorozatot írsz, és azt akarod, hogy a szereplőid útjába keveredő ellenfelek némi izgalommal szolgáljanak, akkor előbb felépíted őket, kiderül róluk ez meg amaz, hogy mekkora ganék például, vagy hogy milyen jól bánnak a winchesterrel, és csak azután ereszted őket egymásnak.
Feketeszemű Mogot, a rusnya vén banditát úgy készítik elő, hogy egy szikla tetejéről bámul lefelé. E képet aztán minden rész elején a retinádba égetik. Később annak rendje és módja szerint kiderül, hogy teljesen feleslegesen. Mogot két perc alatt kilövik a játékból.
A The English fő antagonistája éppen az ellenkező véglet. Már jó előre beharangozzák, hogy mekkora hatalommal és befolyással bíró személy, valóságos Moriarty professzor, akinek csápjai a fél világot behálózzák. Reszketve várod, hogy hőseink összeakadjanak vele. Erre kiderül, hogy csupán egy erőszakos bugris.
A random, rendszerint lövöldözéssel végződő vadnyugati találkozások között Miss Cornelia és Eli lovagolnak saját céljaik felé és társalognak. Talán ez a legfárasztóbb része az egész szériának. Az angol úri hölgy és a hadseregben kikupálódott indián üres, érdektelen filozofálgatásba merülnek. Alig várod, hogy véget érjen a sok locsogás. De ha véget ér, akkor általában egy kontextusból kiragadott jelenet követi. Mire elérsz a The English végére, nagyjából összerakod azért, amit kell, viszont arra az időre olyan nagyon már nem is érdekel.
Hiába kapsz egy zanzásított, pontosan tűnő összefoglalót arról, hogy milyen lehetett akkoriban a zűrzavaros amerikai határvidék: banditák, gyilkosok, haramiák, gonosztevők és a változatosság kedvéért marhatenyésztő nagybirtokosok, akik csak simán tönkre akarnak tenni. Mégsem áll össze kerek egésszé.
A Miss Cornelia bőrébe bújt Emily Blunt persze tökéletes angol hölgy. Nála jobb útitársat talán nem is kívánhatnál, ha a Vadnyugatra látogatsz. Viszont, ha te írnád ezt sorozatot, talán úgy építenéd fel, hogy az indián segítségével a hölgy egyre biztosabban halad célja felé. Az például tomahawk-jával fültövön billent néhány okvetetlenkedő alakot, amikor éppen szükséges. A hősnő pedig megkeményedik az utazás végére. És amikor kell, felülemelkedik korábbi énjén.
Ebben a sorozatban nem egészen így van. Miss Cornelia egy ponton minden átmenet nélkül pisztolyhőssé alakul. Eli Whipp őrmester pedig tátott szájjal figyeli, ahogy átveszik a melóját. Cornelia csak abban az esetben nem használja a fegyverét, amikor igazán fontos volna. És itt a végtelenül lagymatag, minden eredetiséget és izgalmat nélkülöző végső összecsapásra gondolunk.
A The English végig gyönyörűen fényképezett, ígéretes sorozatból nagyon hamar zavaros katyvaszba fordul. Tele van követhetetlen, sehova sem vezető jelenetekkel, vagy olyan meghatározó eseményekkel, amiket fukar módon csupán képernyőn kívül mutatnak. Sokszor nem látsz semmit. Még többször nem értesz semmit. És a végén is be kell érned pár soványka tanulsággal:
1, A Vadnyugat veszélyes hely.
2, Aki nem ügyel a biztonságos szexre, az durván ráfizethet.
6.8/10
Az angolok (The English). Minisorozat. 2022. 6 epizód (IMDb)
Írta és rendezte: Hugo Blick. Fsz.: Emily Blunt, Chaske Spencer
