Christian Cantrell: Hatáseffektus – Könyv – kritika
Az Elit Bérgyilkos úgy bukkan fel, mint egy szellem. Gyors, megfoghatatlan és kirívóan kegyetlen. Az országhatárokon átívelő gyilkosságsorozat tempója nőttön nő. Az indíték azonban homályos. Az egyetlen kapaszkodót a gyilkos által hátrahagyott négyjegyű számsorok jelentik – az áldozatok testére tetoválva. Quinn Mitchell, a CIA elemzője sosem kapott még nehezebb feladatot. A Hatáseffektus, Christian Cantrell filozófikus techno-thrillerje betekintés az ajtónkon kopogtató kegyetlen jövőbe.
A jövő itt is van, ni!
Egy köpésnyire. És ugyanolyan csúnya, mint amilyennek képzeljük. A Hatáseffektus játszódhatna öt év múlva. Vagy tíz. Vagy holnapután. A felfoghatatlan mértékben felgyorsult technikai fejlődés eljövendő vívmányai már felsejlettek a láthatáron. A mesterséges intelligencia pedig – ahogy mi is tapasztalhatjuk – már most napról napra változtat meg mindent.
A civilben szoftverfejlesztő és mérnök Christian Cantrell víziója egyszerre van tele ismerős és ismeretlen dolgokkal. A Hatáseffektus technikai eszközeiről és kütyüiről nem egyszerű eldönteni, hogy ebben a könyvben olvastál-e róluk először vagy az újságban. Tegnap.
Mindenesetre a ismerősség langyos melege lengi körül őket. No meg a hitelességé is, szerencsére, amely téren pedig sok jövőben játszódó thriller rögtön elvérzik. Ha túl nagyot, vagy túl sokat akarnak mondani egyszerre.
Egy dologról azonban biztosan nem hallottál: még soha senki sem kapott üzenetet a jövőből. (Vagy legalábbis eddig még nem óhajtott beszámolni róla.)
Miről szólnak a Hatáseffektus üzenetei? Nos, nyilván veszélyről. Az a kor, amelyben a fizika és az információ-technológia eljut oda, hogy némi hozzáértéssel bárki házilag összebarkácsolhat egy neutronbombát a kenyérpirítóból és a mosógépből kiszerelt alkatrészekből, no, az egy veszedelmes kor lesz. A legjobb az, hogy már nincs is túl messze…
A Hatáseffektust a karakterek vezérlik
Vannak azok a könyvek, amik azonnal megfognak. Szinte két mondat után. A Hatáseffektus pontosan ilyen. Ironikus, olykor egyenesen gunyoros stílusával azonnal belevon a történetbe. Ugyanúgy, ahogy a karaktereivel is teszi.
Christian Cantrell könyve azon kevés thriller közé tartozik, amely egészen mély karakter-ábrázolással dolgozik. Quinn Mitchell családi tragédiája legalább akkora kifejtést kap, mint a CIA-nak az Elit Bérgyilkos utáni kétségbeesett hajszája.
De az Elit Bérgyilkost is alapos megismerhetjük. Melynek során kiderül, hogy tulajdonképpen remek fickó, aki egy hindu jógi higgadtságával és türelmével rendelkezik. Apró szépséghiba: van egy halállistája, ami olyan, mintha azon egyidejűleg a Télapó és Kalkuttai Teréz anya is szerepelne…
De a hab a tortán természetesen Henrietta Ji. Ő szakasztott olyan, mintha egyenesen egy mangából lépett volna ki. Ráadásul ő a könyv legokosabb szereplője is. Azon szerencsés olvasók, akiknek japán iskoláslány-fétisük van, el fognak olvadni a gyönyörűségtől!
Gyilkolni pompás időtöltés!
Vagyis nem. Vagyis hát alapvetően nem, de ha a munkád mégiscsak az, hogy ártatlan embereket öldöss halomra, a lehető legjobb, ha megtalálod a dolog jó oldalát és megpróbálod minél inkább a kedvedet lelni benne. Nem igaz?
A Hatáseffektus lényegi cselekménye körülbelül a könyv felénél véget ér. (Mikor is kiderül, hogy nem az az érdekes, hogyan végződik egy történet, hanem az, hogyan kezdődik! Legalábbis e könyvben.) Ez kellően homályosan hangzik, de persze nem kellene megfeledkeznünk a jövőből származó üzenetről sem.
A könyv második fele gyakorlatilag jutalomjáték. Főleg Quinn Mitchell számára. Egy jutalomjáték általában élvezetes, hiszen valamivel ki szokták érdemelni. A Hatáseffektus esetében ez az érdem egy átlagon felüli mértékben szórakoztató és egyedi sci-fi. Quinn saját magát is meglepve elindul azon az úton, ami majd visszavezet a múltba – feltehetően saját magához.
Az a könnyedség és lazaság azonban, amellyel ezt teszi, valamelyest lerombolja azt a hatást, amit Cantrell sötét és erőszakkal teli jövőről szóló víziója felépített. De ez nyilvánvalóan rímel arra a luxus életvitelre, amelyet Ranween, azaz az Elit Bérgyilkos folytat egy-egy könyörtelen gyilkosság között. Mit üzenhet ez? Talán azt, hogy a bérgyilkosság remek elfoglaltság, cseppet sem megterhelő lelkileg, ráadásul kitűnően is fizet? Igen, azt. Abszolút.
Holnaptól rossz leszek. Nem, már mától!
A Hatáseffektus főgonosza bizonyos szempontból nagyszerű választás. Elhiszed róla, hogy rendelkezik azzal a tudással, amivel szinte bármilyen nagy léptékű merényletet ki tud tervelni. Másrészt azt viszont nehezen hiszed el, hogy valóban végre is akarna hajtani ilyesmit. Hogy miért? Nos, mert Christian Cantrell egész egyszerűen megfeledkezik az ellenfél motivációiról. Vagyis azoknak a megfelelő felépítéséről. Hogy valaki egyik pillanatról a másikra jóból gonosszá váljon, az nem túl reális. Főleg nem ok nélkül.
A Hatáseffektus úgy ér véget, hogy összességében elégedett lehetsz az eredménnyel. Remek karakterek, hiteles jövőkép, váratlan (illetve kevésbé váratlan) fordulatok és meglepetések mind jelen vannak. Mindemellett Cantrell könyvét nem sújtja a jövővel kapcsolatos történetek azon átka sem, melynek során a főhősök mást sem tesznek, mint próbálják kijavítani azokat a ballépéseket, melyeket tegnapelőtt követtek el. Vagy holnapután.
Értékelés: 8/10
Christian Cantrell: Hatáseffektus
Cartaphilus Könyvkiadó. 2022. 476 oldal
—
Ez is érdekelhet:
Frank Schätzing: A pillangó zsarnoksága
Tom Sweterlitsch: Letűnt világok