Az nem kérdés, hogy Jack Racher őrnagy akárhová megy, belebotlik egy bűnténybe vagy összeesküvésbe, ezt tudjuk. Sőt, akárhová néz, akkor is. A szemei előtt játszódnak le. Futószalagon. Szóval semmi szükség hosszasabb bevezetőre, Reacher alig hogy színre lép, máris igazságosztásba kezd, no meg akrobata-mutatványokba és lövöldözésbe. Az egyetlen lehetőség eleje talán ezért is tűnik olyan kurta-furcsának; mindenesetre a sorozat olvasása közben megint elgondolkozol azon, hogy mintha nem stimmelnének teljesen a megszokott dolgok.
Eleve, ugye, megjelent egy szerzőtárs, ami nem a legjobb előjel szokott lenni. Agg, félig elhülyült írók szoktak ebbe a kellemetlen helyzetbe kerülni, vagy olyanok, akik már nem is élnek, csak a franchise-ukat viszik tovább kevésbé tehetséges alakok, jóval kisebb betűvel a címlapon.
Andrew Child nem teljesen Lee Child, mint ahogyan azt a neve is mutatja. De azért egy kicsit mégis. Van valami kapcsolódási pont. Az első közös kötet (lásd Az őrszem) ismeretében ugye senki sem hiszi, hogy Lee különösebb energiát fektetne egy Reacher-regénybe, miután akadt valaki, aki megcsinálja helyette. Majdnem ugyanúgy, de azért mégsem. Lee talán beleolvasgat a végén és hozzáír ezt-azt, kicsit kipofozgatja, de ez lehet a maximum. A Múlt idő óta ugyanis alkotói válságban van, bocsika.
Az egyetlen lehetőség így a körömlerágós, akcióval dúsított krimi-thriller HELYETT sima akcióregénnyé egyszerűsödik. Nyomozás, rejtély, izgalom nem sok marad benne. A Reacher őrnagyra jellemző hosszas morfondírozások és agyalgatások, tulajdonképpen maga a nyomozás folyamata, mind eltűntek. Nincsenek fordulatok sem.
Lényegében egymást követő cselekvések leírását kapod, amelyek során Jack Reacher komótosan halad előre, és aki szembe jön vele, azt hatalmas ökleivel jól állon vágja. Vagy gégén, ha az illető kicsit rosszabbul áll karmával.
Eleve már az milyen, hogy a rendőrség lepasszol egy nyomozást egy szakadt kinézetű, okvetetlenkedő alaknak, aki hülyére pofoz lehetséges gyanúsítottakat és gépkocsikat lövöldöz ripityára. A valóságban menne azonnal a sittre a nyomozás akadályoztatásáért.
Reacher „nyomozása” mellett két újabb sztorivonal is belekerült a könyvbe. Egy fiú az apját akarja megtalálni. Egy apa pedig a fiát akarja megbosszulni. Kalandjaik párhuzamosan haladnak az őrnagyéval (és aktuális segítőtársáéval – Hannah karaktere talán a könyv egyetlen pozitívuma) és nem kell hozzá jövőbe látni, hogy feltételezhetően a történet végére összeérjenek.
Ahhoz sem kell jövőbe látni, hogy körülbelül félúton rájöjj, semmi értelme a jelenlétüknek. Csupán helykitöltésnek vannak. Reacher nem teszi annyira oda magát, mint korábban szokta, alig használja az agyát. Így egyszerűen nem elég az anyag egy teljes könyvhöz.
A könyv vége egy rossz vicc. Andrew Child jó eséllyel poénból találta ki, hogy elmondhassa Lee Child-nak. Hogy ketten egy jót kacaghassanak rajta. Aztán… aztán semmi jobb nem jutott eszébe, és miután kinevették magukat, már annyira viccesnek se tűnt, így jobb híján ennél maradtak.
Szóval már megint egy olyan összeesküvés, amiből több a károd, mint a hasznod. Annyira macerás ugyanis. Pláne, hogy még is tévében is közvetíted, hogy minél jobban felhívd magadra a figyelmet.
Kérdés: annak mennyi esélye van annak, hogy előzetes tervezés nélkül sikeresen betörj egy szigorúan őrzött börtönbe? Kamerák, őrtornyok, mozgásérzékelők, mágneszárak satöbbi. És annak, hogy rögtön UTÁNA ki is szökjél? Nem tudom, hogy mennyi, de biztos kevesebb, mintha Reacher őrnagy csinálná. Úgyhogy ne is próbálkozz ilyesmivel!
Az egyetlen lehetőség közepes rutinmunka. Egy Lee Child-könyv utánzata. Te is tudnál ilyet írni, ha már elolvastál vagy 10 Reacher-könyvet. Bár természetesen nem teljesen ugyanaz a Reacher lenne. Hanem kicsit lassabb, unottabb, bágyadtabb. Kicsit lomhább. Egyszóval pont olyan, mintha Andrew Child írta volna.
7/10
Lee Child – Andrew Child: Az egyetlen lehetőség (Jack Reacher 27.)
General Press. 2023. 318 oldal
