Rick Remender – Wes Craig: Orgyilkos osztály 8. – Nincs visszaút – Képregény-kritika

Rick Remender - Wes Craig: Orgyilkos osztály 8. - Nincs visszaút – Képregény-borító

Az Orgyilkos osztály, azaz minden idők egyik legkevésbé hihető cselekményű, és egyben legellenszenvesebb főhőseit felvonultató képregény-sorozatának 8. része, a Nincs visszaút szokatlan kezdést választ. Egy hosszas drogos trippel indít.

Ne idegesítsen már, Mr. Remender!

Ha van egy megbízhatatlan, kiszámíthatatlan, labilis, hitszegő és folyamatosan nyavalygó főszereplőd, hát feltehetően nem egy drogos képzelgés fogja közelebb hozni az olvasóidhoz. A drogos trip olyan, mint más emberek részletesen elmesélt álma. Az illetőn kívül a kutya f@szát sem érdekel. Sőt, egyre idegesítőbb az egész, minél többet hallasz belőle.

A Nincs visszaút első negyed részét, tehát a teljes 36. számot le lehet húzni a wc-n, mint érdektelen ostobaságot.

Persze, ha a Nincs visszaútnak csupán az egynegyede lenne egyszerű festékpazarlás, már elégedett lehetnél…

Nincs visszaút – a józan észhez

Read more

L. M. Montgomery: Anne otthonra talál – Könyv – kritika

L. M. Montgomery: Anne otthonra talál - Könyvborító

Amikor a Prince Edward-szigeti Avonlea-ben élő idős testvérpár, Marilla és Matthew Cuthbert egy árva fiút kérnek az árvaháztól, hogy az a segítségükre legyen a ház körüli munkákban, nagy meglepetéssel tapasztalják, hogy egy lányt kaptak. De hát ki a fenének kell egy lány? Marillának, a józan gondolkodású, földhözragadt vénlánynak biztos, hogy nem. De mi lesz akkor így Anne Shirley-vel, a csupa szeplő, vékonyka, vörös hajú, csúnyácska tizenegy éves kislánnyal! Végül Anne otthonra talál majd?

Anne Shirley senkinek sem kell

A kislány egyetlen reménye így Matthew, a lassú észjárású, furcsa és félénk öregember. Aki ráadásul betegesen fél a nőktől. Rájuk se néz. Nem is szól hozzájuk. (Valahol persze érthető ez is.) Szóval a kis Anne Shirley esélyei, finoman szólva, nem a legbiztatóbbak…

Azonban az embertársai közül minden lehetséges módon kilógó, önmagába fordult Matthew bárkinél (még az olvasónál is) előbb ismeri fel, hogy a magányos és senkinek sem kellő Anne-nek sokkal nagyobb szüksége van őrájuk, mint őnekik a lányra. (Annak felismerése, hogy ez ugyanúgy fordítva is igaz, csak később jön.)

Read more

Giles Kristian: Lancelot – Könyv – kritika

Giles Kristian: Lancelot - Könyvborító

Giles Kristian, hoppá, egy elegáns mozdulattal kikapja Lancelot a nevezetes Artúr-mondakörből és főhőst csinál belőle. Teheti, hiszen címszereplője a mondakör legderekabb vitéze, így számos csetepaté középpontjába beilleszthető, és nem mellesleg befűzi a nagy Artúr király csaját is, ennélfogva a szerelmi dráma és egyéb konfliktusok is garantálhatók.

Tiszta érzelmek és mocskos középkor

Kristian aránytalanul nagy teret ad könyvében a gyermekkornak, és azt várnád, hogy simán bealszol rajta, mert hát mi érdekes történhet egy későbbi nagy hős zsenge gyermekéveiben. De a várakozás simán rád cáfol. A kidolgozása semmivel sem sikerül érdektelenebbre, mint a későbbi, jóval jelentékenyebb felnőtt éveké. Sőt, fordítva. Az izgalom kezdettől fogva jelen van, mert a szigeten, ahol Lancelot pátyolgatják, előbb feltűnik Guinevere, hogy felszítsa az érzelmeket, majd minden druidák legnevezetesebbikje, Merlin, aki a feszültséget szítja fel.

Kristian pedig ügyesen leráncigálja a legendát a hétköznapokba. Szinte minden misztikumtól és varázslattól megfosztja. (Ha mégis akad valami bűbáj, az talán csak sima bűvésztrükk.) A híres-nevezetes szereplők (vagy csupán neveik) felbukkannak ugyan, de jóval emberközelibbek, körülöttük a középkor minden szennyével és mocskával.

Read more

Joe Hill – Gabriel Rodriguez: Locke & Key – Kulcs a zárját 3. – Képregény – kritika

Joe Hill - Gabriel Rodriguez: Locke & Key - Kulcs a zárját 3. - Képregény-borító

Finálé – lehengerlő sebességgel

A nagy finálé. Semmi időhúzás. (Ha esetleg további részekben reménykedtél volna.) De talán nem is baj, hiszen az előző kötetnél, ha nem is nagyon, de azért belassult a Locke & Key, amikor a hétköznapi tini-problémák kerültek előtérbe. Na, itt semmi ilyesmiről nincs szó. Nincs egyetlen panelnyi üresjárat sem. A lezárás lehengerlő sebességgel száguld az utolsó képkockákig.

1775-ben kezdesz: hogyan és miért készítette el Ben Locke a kulcsokat. Majd, – mivel ő, ahelyett hogy rögtön az elkészültükkor feltuszkolta volna őket egy nagyon sötét helyre, ahol soha senki az életben meg nem találná őket, – 1988-ba kerülsz, hogy kiderüljön, mit szúrt el késői leszármazottja, Rendell, a Locke-gyerekek apja, – amit aztán azoknak kell, immár a jelenben, nagy áldozatok árán helyrehozni.

A szükséges mértékű elfogadókészség

Joe Hill abszolúte 21. századi, mélyen polkorrekt szerző, aki grafikus novellája szédítő sebességű cselekménye mellett még arra is figyel, hogy kellő érzékenységgel felhívja a figyelmet a másság elfogadására, legyenek azok faji vagy szexuális természetűek, vagy éppen fogyatékosságból eredőek. Az apukája biztos nagyon meg van vele elégedve nevelési szempontból. És talán ő is az apukájával, a nagy Stephen Kinggel, látva a tiszteletadást, a Carrie c. könyv ominózus jelenetének felidézésével.

Read more

Rick Remender: Orgyilkos osztály 1 – Reagan-nemzedék – Képregény – kritika

Rick Remender - Wes Craig: Orgyilkos osztàly 1 - Reagen-nemzedék - képregény-borító

Egy életképtelen osztályközösség…

Tuti nem szeretnél te ebbe a suliba járni, ahol a világ leghalálosabb orgyilkosait képezik ki a legalább 157 éves, szottyadt zöldségnek kinéző Lin mester irányításával. Miért is? Mert ebben az isiben a legtöbb nebuló tanítvány helyett inkább célpontnak lenne ideális. Sztálin bérgyilkosának csemetéjétől, egyszerű gengszterpalántákon és drogdílerek kölykein át CIA-s és FBI-os leszármazottakig (He? Nekik nem egy rendvédelmi szakközép dukálna inkább?!) mindahányan békés egyet nem értésben követik az Orgyilkos osztály halálos tanrendjét.

Akik azon felül még iskolai klikkekbe is tömörülnek. (Fekete gengszterek, drogos vonalon mozgó gengszterek, rasszisták, kevésbé rasszisták, jakuza baráti kör etc.) Mint valami vörös pöttyös könyvben, vagy tini szappanoperában: az alapötlet kicsit necces, cserébe jó erősen érződik rajta a 2000-es évek egyik legkellemetlenebb young adult irányzata, az, amiben mindenféle egymáshoz nem illő teremtményt hajigálnak közös oktatási intézménybe, vámpírtól vérfarkasig.

Az új tanulót ráadásul első napján oktatási célzattal kiküldik a városba gyilkolászni, szóval a tanmenetben is akad még némi egyenetlenség…

Read more

Joe Hill – Gabriel Rodriguez: Locke & Key 2: Kulcs a zárját – Képregény – kritika

Túláradó fantázia és gótikus horror

Ha e sorok írójához hasonlóan sosem voltál nagy képregény-rajongó, Joe Hill & Gabriel Rodriguez kötete a legjobb módja, hogy változtass a hozzáállásodon. Semmi szuperhősös majomkodás, ne aggódj, viszont a hétköznapi főszereplők ellenére is a túláradó fantázia a Locke & Key rajzolt lapjainak legfőbb jellemzője, – ahol a tinédzserek beilleszkedési nehézségei és szerelmi nyavalyái mellé elegánsan besorol a thriller, a gótikus horror és szürrealizmus.

Noha az elején még úgy érzed, valami tinisztoriba fizettél be (végül is a főszereplők tizenévesek), és az ármánykodó gonosz, aki az előző részben szinte az összes lapját kiterítette már, közel sem olyan félelmetes, hamar kibillent az elkényelmesedésből a lenyűgöző „árnyas” rész. Egen, Zack Wells tarsolyából van még mit előhúzni.

Read more

Richard Ford: Vadon – Könyv – kritika

Richard Ford: Vadon - könyvborító

Nem azt mondom, hogy a Vadon unalmas, de nem tudom, miért nem

Richard Ford Pulitzer- és Pen-díjas regényéről teljes határozottsággal nem mernéd kijelenteni, hogy dögunalmas vagy teljesen érdektelen, inkább csak azt mondanád, hogy a Vadon nem túl érdekes. A tizenhat éves fiú szemszögén át megfigyelt, lassan széthulló házasság története elég hétköznapi, bármelyikünkkel megeshetne. Nincsenek nagy drámák, talán még okok sem igazán. Esetleg a menekülés a hétköznapokból.

(És itt kell megjegyeznem, úgy is mint egy könyvkritika-blog szerzője, hogy sokkal kevesebb problémával találja magát szembe az, aki ilyenkor inkább beiratkozik egy könyvtárba. Helló, Great Falls Public Library!).

Az ifjú Joe pedig Spock hadnagyhoz illő vulcáni szenvtelenséggel elemzi a történeteket.

A Vadon nem elég piszkos a „dirty realism”-hez

Read more
1 2