Dűne: Második rész (2024) – Film kritika

Dűne: Második rész (2024) - Film plakát

Denis Villeneuve hatalmas fába vágta a fejszéjét 2023-ban. Megfilmesített egy olyan sci-fi könyv-klasszikust, amivel addig minden próbálkozó kudarcot vallott. Villeneuve viszont meglepően jó munkát végzett. Frank Herbert monumentális sorozatának első kötetét, pontosabban annak is nagyjából az első felét, minimális változtatásokkal, a lényeget tekintve azonban teljes hűséggel vitte filmvászonra. A Dűne: Második rész esetében azonban a dolgok már nem ennyire egyértelműek.

A Dűne: Második rész JÓ film, ha…

… nem olvastad a könyvet.

Ebben az esetben egy látványos, esetenként letaglózó bosszútörténetben van részed: Paul Atreides herceg, miután a császár és a gonosz Harkonnen báró cselszövései után számkivetetté vált és elvesztette apját, bosszúállás szempontjából a lehetséges legjobb helyszínen találja magát. Az univerzum legpokolibb helyén: az Arrakis bolygón. Más néven a Dűnén.

A kietlen sivatagbolygón található ugyanis az impérium legértékesebb kincse, az életet meghosszabbító, az emberi tudatot kitágító fűszer. A bolygó lakói, a mély elnyomás alatt szenvedő törzsi fremenek régóta türelmetlenül várnak a számukra megjövendölt messiásra. A titokzatos Bene Gesserit-rend, amely hosszú évezredek óta manipulálja a nemesi házak vérvonalait, az emberi szuperszámítógép, a Kwisatz Haderach eljövetelében reménykedve, már évszázadokkal korábban előkészítette a terepet.

Read more

Joe Hill – Gabriel Rodriguez: Locke & Key – Kulcs a zárját 3. – Képregény – kritika

Joe Hill - Gabriel Rodriguez: Locke & Key - Kulcs a zárját 3. - Képregény-borító

Finálé – lehengerlő sebességgel

A nagy finálé. Semmi időhúzás. (Ha esetleg további részekben reménykedtél volna.) De talán nem is baj, hiszen az előző kötetnél, ha nem is nagyon, de azért belassult a Locke & Key, amikor a hétköznapi tini-problémák kerültek előtérbe. Na, itt semmi ilyesmiről nincs szó. Nincs egyetlen panelnyi üresjárat sem. A lezárás lehengerlő sebességgel száguld az utolsó képkockákig.

1775-ben kezdesz: hogyan és miért készítette el Ben Locke a kulcsokat. Majd, – mivel ő, ahelyett hogy rögtön az elkészültükkor feltuszkolta volna őket egy nagyon sötét helyre, ahol soha senki az életben meg nem találná őket, – 1988-ba kerülsz, hogy kiderüljön, mit szúrt el késői leszármazottja, Rendell, a Locke-gyerekek apja, – amit aztán azoknak kell, immár a jelenben, nagy áldozatok árán helyrehozni.

A szükséges mértékű elfogadókészség

Joe Hill abszolúte 21. századi, mélyen polkorrekt szerző, aki grafikus novellája szédítő sebességű cselekménye mellett még arra is figyel, hogy kellő érzékenységgel felhívja a figyelmet a másság elfogadására, legyenek azok faji vagy szexuális természetűek, vagy éppen fogyatékosságból eredőek. Az apukája biztos nagyon meg van vele elégedve nevelési szempontból. És talán ő is az apukájával, a nagy Stephen Kinggel, látva a tiszteletadást, a Carrie c. könyv ominózus jelenetének felidézésével.

Read more