Dűne: Második rész (2024) – Film kritika
Denis Villeneuve hatalmas fába vágta a fejszéjét 2023-ban. Megfilmesített egy olyan sci-fi könyv-klasszikust, amivel addig minden próbálkozó kudarcot vallott. Villeneuve viszont meglepően jó munkát végzett. Frank Herbert monumentális sorozatának első kötetét, pontosabban annak is nagyjából az első felét, minimális változtatásokkal, a lényeget tekintve azonban teljes hűséggel vitte filmvászonra. A Dűne: Második rész esetében azonban a dolgok már nem ennyire egyértelműek.
A Dűne: Második rész JÓ film, ha…
… nem olvastad a könyvet.
Ebben az esetben egy látványos, esetenként letaglózó bosszútörténetben van részed: Paul Atreides herceg, miután a császár és a gonosz Harkonnen báró cselszövései után számkivetetté vált és elvesztette apját, bosszúállás szempontjából a lehetséges legjobb helyszínen találja magát. Az univerzum legpokolibb helyén: az Arrakis bolygón. Más néven a Dűnén.
A kietlen sivatagbolygón található ugyanis az impérium legértékesebb kincse, az életet meghosszabbító, az emberi tudatot kitágító fűszer. A bolygó lakói, a mély elnyomás alatt szenvedő törzsi fremenek régóta türelmetlenül várnak a számukra megjövendölt messiásra. A titokzatos Bene Gesserit-rend, amely hosszú évezredek óta manipulálja a nemesi házak vérvonalait, az emberi szuperszámítógép, a Kwisatz Haderach eljövetelében reménykedve, már évszázadokkal korábban előkészítette a terepet.
Paul Atreides-nek, akit az impérium legnevesebb harcosai készítettek fel, csak bele kell helyezkedni az előre kijelölt keretekbe. Nem elhanyagolható módon, a homokdűnék és a bolygó felszíne alatt rejtőző óriási homokférgek mellett, az Arrakis megközelíthetetlen mélysivatagában fanatikus fremen harcosok milliói várják, hogy valaki az élükre álljon és elhozza számukra a megígért Édent. No és persze annak sem jön rosszul a társaságuk, aki éppen ki akarja hívni maga ellen az impérium császárát.
A fűszer hatására Paul előtt megmutatkoznak a jövő látomásai – és önmaga, valamint a Bene Gesserit számára is meglepő módon – a prófécia elkezdi beteljesíteni önmagát…
Mindent a szemnek… és a fülnek
Villeneuve filmje minden szempontból grandiózus. A Dűne: Második rész univerzumot formáló történetén túl a látvány is letaglózó. Minden monumentális léptékű. Az űrhajók, a sivatagbolygó, az irdatlan méretű homokférgek.
A film összes épületét az emberi szemlélőt porszemmé redukáló brutalista építészeti stílus uralja. A Harkonnen-aréna letaglózó méretei már a józan észnek is ellentmondanak. A Báró páholya olyan magasra nyúlik az égbe, hogy képtelenség onnan szabad szemmel követni az alant zajló összecsapásokat. (Szóval akár otthonról is nézhetnék a mérkőzéseket streaming-en.)
A Paul Atreides-sszé átlényegült Timotheé Chalamet karizmája a mint valami mágnes, ellenálhatatlanul vonzza maga után a követőket.
Hans Zimmer vijjogó törzsi motívumokkal teletűzdelt zenéje újabb telitalálatot jelent. Kevés olyan film jut hirtelen eszembe, ahol a filmzene ilyen mélyreható érzelmeket képes közvetíteni. A gyanútlan filmnéző egyszer csak azt veszi észre magán, hogy legszívesebben maga is csatlakozna Muad’Dib zászlaja alá, bárki ellen is vezesse őket a fremenek újdonsült messiása.
Ami a filmből kimaradt
A Dűne: Második rész minden szempontból lenyűgöző alkotás. Viszont az, aki nem olvasta a könyvet, elképzelni sem tudja, miről maradt le. Frank Herbert páratlanul összetett világot épített fel regény-sorozatában. Denis Villeneuve, szó se róla, pompásan átadta Herbert művének lényegét, azonban a részletek bámulatos, óraműszerű összessége mégsem áll össze. Ehhez még ez a két, maratoni hosszúságú film sem lehet elegendő…
Hogy mást ne mondjunk, a könyv színpadias és körmönfont Harkonnen bárója a filmben éppen e két lényeges tulajdonságától lett megfosztva, és változott egyszerű, bár óriási méretű krumplis fánkká.
A Dűne-könyvek második legjobb karaktere (Paul Atreides után nyilván) pedig meg sem jelenik. Vagyis csupán embrionális állapotban. Aliáról van szó természetesen, Paul húgáról. A fremenek semmitől az égvilágon nem félnek. Kivéve e négyéves, mindentudó szörnyeteget. Alia, ugyanúgy, ahogy nem túl szeretett nagypapija, Vladimir Harkonnen báró, minden egyes jelenetével ellopja a show-t. Már csak kettejük miatt is érdemes pótolni Frank Herbert korszakalkotó regényét.
A Dűne: Második rész NEM jó film, ha…
… olvastad a könyvet. (Vigyázat, spolierek előfordulhatnak!)
Ebben az esetben már a legelső jelenet során elröhögöd magad. A Dűne: Második rész ugyanazt a sajnálatos hibát követi el, mint a Trónok harca: minden változtatása vagy felesleges vagy egyszerűen csak tökéletes ostobaság. Denis Villeneuve sajnos néha ennél is tovább megy. Számos ponton egyenesen felrúgja Herbert regényének alapvető, univerzum-alkotó fundamentumait.
„Fiaként szerette a herceget” – állítja Irulan hercegnő rögtön a legelső jelentben atyjáról, IV. Shaddam császárról – és Letóról, Paul apjáról.
Hát egy lószart! A császár utálta a herceget! Leto Atreides a hatalmát fenyegette. Elkezdett ugyanis egyre népszerűbbé válni a megosztott Nagy Házak között, nem mellesleg titokban létrehozott egy kicsiny, de annál ütőképesebb haderőt. Ezzel aláírva a saját halálos ítéletét. Pont.
Persze ilyesmin azért még könnyen túl lehet lépni; egy feudális uralkodónak nem kell indoklást benyújtani, ha kiiktatja egy-egy bosszantó riválisát.
Íme a Messiás, mindenki fogja be!
Sokkal rosszabb az összkép, ha szegény fremeneket nézzük. A Dűne: Második rész sztorijának lényege: Paul a fremenek közé kerül, kivívja a tiszteletüket, az élükre áll, majd felkel az Atreides-ház elpusztítói ellen.
A fremenek a Dűne-univerzum halálosztói – amiről Paul Atreides színre lépéséig senkinek halvány lila gőze sincs. E nép váratlan és lenyűgöző ajándék Paul és anyja számára. Mindannyian szikárra aszott, kíméletlen és gyakorlatias gyilkosok.
Ezzel szemben, amikor Paul és Lady Jessica megérkezik Tabr siecsbe, az majdnem olyan hatást kelt, mintha Kazahsztánban kötnének ki, egyenesen a hírneves televíziós riporter, Borat Sagdijev isten háta mögötti szülőfalujában, Kuczekben.*
A fremenek – ahogy állítottuk – gyakorlatias nép. Minden a területükre tévedő idegennek instant elvágják a torkát. A könyv óvatos és kétkedő Stilgarja viszont úgy ugrándozik Paul Atreides körül a Dűne: Második részében, szinte azonnal a beígért Messiást látva benne, mint egy büszke (és egy fremenhez képest talán túlzottan pocakos) nagybácsi, akinek az unokaöccse éppen akkor nyert meg egy általános iskolai versmondó versenyt. Bizony, az országos döntőben a helye ennek a kölöknek!
A Dűne univerzumában mindenki fejben számol
Összeadás. Kivonás. Szorzás… És logaritmikus egyenletrendszerek. Mindent fejben. A Butleri Dzsihád, Herbert művének ikonikus történelem-formáló eseménye gondoskodott az összes számítógép azonnali és végleges leselejtezéséről. Azóta a Villeneuve filmjében fájón alulreprezentált mentátok végeznek mindenfajta bonyolultabb számítást. A fűszer hathatós támogatásával természetesen.
A kérdés természetesen az, hogy ebben az esetben ki a frász, no és persze hogyan üzemelteti a Harkonnenek bolygószintű holotérképét, amely valós időben mutatja a fűszer-betakarító gépezeteik mozgását? Talán maga a Szentlélek?
Kivel van az erő?
Az ismert univerzum legerősebb haderőit felvonultató ranglista a Dűne: Első rész kezdetén:
1, Sardaukarok – a császár elit hadereje
2, Az Atreides-csapatok
…
…
…
X, Mindenki más – jelentősen lemaradva
A ranglistáról az előző részben végleg lekerülnek Leto Atreides katonái. Egy villámgyors, váratlan mozdulattal azonban megjelennek rajta a fremenek… és mindenki nagy döbbenetére átveszik az első helyezést.
Amikor tehát Villeneuve filmjében az egészen inkompetens Harkonnen-haderő, a hadvezéri megfontoltságot még teljes mértékben el nem sajátító, továbbá kiszámíthatatlan és komplett őrült Feyd-Rautha vezérletével elkezdi visszaseprűzni délre a fremeneket, mint egy háziasszony a csirkéket a tyúkólba, akkor arra a talán a VÉRLÁZÍTÓ kifejezés illik leginkább.
— I’ve Seen the Future, Brother…
Frank Herbert korszakalkotó sci-fi sorozatának, de legalábbis annak első három részének van egy hatalmas hiányossága. Nem ad magyarázatot arra, hogy a fremenek istenként tisztelt, jövőbelátó prófétája miért volt képtelen megakadályozni azt a bizonyos dzsihádot, amely ellen lényegében folyamatosan küzdött. Ami ugyebár teljes képtelenség, hiszen csupán annyit kellett volna mondania: „A dzsihád, rossz, értem? Mindenki húzzon vissza a legközelebbi homokdűnére, de villámgyorsan!”
Denis Villeneuve a Dűne: Második részének végén erre egy roppant egyszerű, hihető, habár a könyvnek jócskán ellenmondó választ ad. Mert ugyebár, aki a fűszert uralja, az uralja az univerzumot… A fremenek azonban beszállnak az űrhajókba, beizzítják a hajtóműveket és elindulnak, hogy mindenkit lezúzzanak, akinek nem tetszik az univerzum új császára. Ahelyett, hogy türelmesen megvárnák, míg mindenki az Arrakis sereglik, fűszerért könyörögve.
A dzsihádnak további szépséghibája, hogy az űrutazás az önálló politikai entitásként működő Űrliga kizárólagos monopóliuma, és csakis a speciálisan képzett, fűszerrel feltuningolt navigátoraik képesek a fénysebesség feletti űrutazásra – nem mellesleg a jegyáraik is horrorisztikusak. A Liga monumentális szállítóhajói ráadásul orbitális pályán keringnek a bolygók körül, és az űrhajóikhoz képest csak egészen elhanyagolható méretű kompokat küldenek a felszínre.
Na most ezzel szemben az egyetlen közlekedési eszköz, amihez a fremeneknek vezetői engedélye van, az a homokféreg. Egyetlen sebességfokozattal. És csak egészen óvatosan lehet vele kanyarodni, nagy íven… Az fix, hogy én nem engedném oda őket egyetlen űrhajó pilótafülkéjébe sem!
A jövő nem túl fényes
Frank Herbert még hat további folytatást írt zseniális regényéhez. Egyik pocsékabb, mint a másik. A közelében sincsenek az első résznek. De talán a legpocsékabb rögtön a Dűne messiása című második, amelyből kétségbevonhatatlanul kiderül: ha mindent tudsz a jövőről, az pontosan olyan, mintha nem tudnál semmit. Szóval teljes szívás az egész.
Ezzel viszont nagyszerű lehetőségek nyílnak meg Denis Villeneuve előtt, aki a hírek szerint már készíti sorozata harmadik részét. Villeneuve, aki a könyv rajongóinak szemével nézve elég rendesen elbarmolta a Dűne: Második részt, a Dűne messiásán – végezze bármennyire pocsékul is a munkáját – valószínűleg csak javítani tud majd.
Értékelés:
Ha nem olvastad a könyvet: 8.5/10
Ha olvastad a könyvet: 6.5/10
Dűne: Második rész (2024), sci-fi (IMDb)
Rendezte: Denis Villeneuve.
Szereplők: Timothée Chalamet, Zendaya, Rebecca Ferguson, Javier Bardem
—
Kritika a film első részéről:
Dűne (2023)
—
Kritika Frank Herbert könyvsorozatáról:
1. A Dűne (E könyv alapján készült a Dűne és a Dűne: Második rész című filmváltozat)
2. A Dűne messiása
3. A Dűne gyermekei
—
* A Borat című áldokumentum-filmben a kazahsztáni Kuczeknek a romániai roma falu, Glod biztosított helyszínt. (a szerk.)