Na tessék, A puskakereskedő legendája egy igazi olvasmányos történet, amiben rendesen el lehet merülni, ilyen is ritkán kerül az ember keze ügyébe. Bár Amitav Ghosh stílusa kicsit visszafogott, és helyenként fura is, olyan, mintha a szerző csak 99%-ban bírná az általa használt nyelvet, mégis hamarosan lebilincselnek az egymásba fonódó történetek. Ha megjelenik egy újabb szereplő, biztos lehetsz benne, hogy azonnal el is csalingázik a sztori és tesz egy kitérőt. Azonban a kitérők mégsem igazi kitérők, mert előbb vagy utóbb kiderül, hogy minden összefügg mindennel.

A titokzatos India, no meg a hétköznapi

Deen Datta, a New Yorkban élő könyvkereskedő belebotlik egy indiai legendába. Deen valószerűtlen főhős (na oké, azért közel sem annyira, mint a bűbájos Alvina. – ld. Chloé Esposito: Őrület), néha legszívesebben lekevernél neki egy tockost, annyira szerencsétlen. Fura szerzői döntés egy ennyire béna alakot állítani az események középpontjába. Datta mentségére szóljon azért, hogy szerethető lúzer.

És amúgy az olvasót ugyanúgy magukkal sodorják az események, mint szegény Deent. A kezdő helyszín maga az egzotikum, azaz India, – amely most jobbára a hétköznapi arcát mutatja, ahol a mélységes nyomor és a modernitás találkozik. (Még a legágrólszakadtabb szerencsétlennek is van mobiltelója). És ahol az embercsempészet és a tömeges kivándorlás ugyanúgy a mindennapi élet velejárói, mint a több évszázados legendák. No meg az esztelen mértékű környezetszennyezés.

Alapos kultúrtörténeti nyomozás

A puskakereskedő legendájának története tehát sokrétű, Ghosh alapossága pedig minden témában lenyűgöző. Szokatlan érzés például (legalábbis mifelénk) úgy olvasni a nyelv- és a hazaszeretetről, hogy az nem az a kötelezően melldöngető fajta, hanem csak olyan, amely kitörő örömmel tölt el, ha külföldön egy honfitársaddal találkozol, aki ráadásul a nagyanyád 50 éve nem hallott nyelvjárásában szól hozzád.

De a szerző éppúgy képben van a globális felmelegedéssel, mint Velence régmúltjával, ahol hősünk végül, – a világot átszelő, helyenként szívderítő, néha pedig borzongató kultúrtörténeti nyomozása során – kiköt.

(Érdekes véletlen, hogy két könyvvel ezelőtt, egy teljesen más zsánerben alkotó írónál (ld. Donna Leon: Földből vétettünk) a helyszín azonossága mellett ugyanezek a problémakörök vetődnek fel.)

Velence fa alapokra épült és hiszed vagy sem, ezeket az alapokat nekiláttak felzabálni a globális felmelegedés miatt megjelenő hajóférgek. Szóval, ha még nem jártál a tengerek lassan önmagába süppedő királynőjében, hát ideje iparkodni.

A könyv veleje:

„Új világban élünk. Senki nem tudja többé, hova tartozik, sem az emberek, sem az állatok.”

A puskapor elfogy a végére

A puskakereskedő legendájának sorai és a könyv szereplőinek sorsa egymásra rímel, Manasza Devi, a kígyók istennőjének haragja elől menekülő kereskedő és a jobb élet reményében útra kelő indiai kivándorlók sorsa számos hasonlóságot mutat. A végére azonban a legenda felfejtése helyett egyre nagyobb teret nyer – a szerző megértő szimpátiájától kísérve – a migráció kérdésköre. (Tegyük, hozzá, hogy Ghosh mindemellett tárgyilagos alapossággal ismerteti mindennek a gyarmati korig visszanyúló előzményeit és okait.) Ez A puskakereskedő legendája című könyv alfája és omegája, erre fut ki minden, és – függetlenül attól, hogy mi a személyes véleményed a tömeges népvándorlásról – itt laposodik is el a könyv a végére.

A puskakereskedőről megtudtál mindent, amit megtudhatsz, ezután marad pár utánlövés, amelyek egyszerűen nem elég hatásosak már. Deen szerelmi életének alakulása erőltetett, Cinta sorsa meseszerű, a végső nagy-nagy csoda pedig egyszerűen csak uncsi, hiába szándékozik a szerző egyetemes érvényűnek láttatni. De ez csak az utolsó 50 oldal. Addig viszont nagyjából minden rendben van.

Értékelés: 7.8/10

Amitav Ghosh: A puskakereskedő legendája
Európa Könyvkiadó. 2020. 382 oldal
—
Ez is érdekelhet:
Sunjeev Sahota: A földönfutók éve