Matthew Quirk: Éjjeli ügynök – Könyv – kritika

Matthew Quirk: Éjjeli ügynök - Könyvborító

A Fehér Házban bármelyik pillanatban hívás érkezhet egy titkos telefonszámra. A partvonalra került Peter Sutherland FBI-ügynök egy éve állandó éjszakai ügyeletes. Egyetlen feladata az, hogy fogadja a hívást és továbbítsa azt a megfelelő személyekhez. Amikor végre megszólal a telefon, és egy életveszélyben lévő fiatal nő kér segítséget, az éjjeli ügynök azt teszi, amit a lelkiismerete diktál. És ezzel egy életveszélyes összeesküvésbe keveredik.

Az Éjjeli ügynök letehetetlen

Ritkán futni bele olyan könyvbe, ami ilyen viharos gyorsasággal képes berántani az olvasóját, mint Matthew Quirk kémregénye. Legalábbis annak első 80 oldala. Quirk azonnal olyan feszült atmoszférát, izgalmakat és egy olyan kíméletlen főellenségét teremt, hogy szó szerint falod az oldalakat.

Akció, életveszély, egy titkos játszma a Fehér Házban. Radar alatt mozgó kémek. Ráadásul az orosz GRU is feltűnik, akikhez képest a FSZB is (azaz a hajdani KGB utódja) igazi cserkészlányok gyülekezetének tűnik (legalábbis Matthew Quirk szerint). És ha már feltűnnek, el is kezdenek levadászni mindenkit, aki közel kerül a tűzhöz.

Ez körülbelül az Éjjeli ügynök első 80-100 oldala. Innét, ha nem akarsz csalódni, ne is olvass tovább! És ez ugyanúgy vonatkozik a könyvre is, mint erre a kritikára.

Read more

Elly Conway: Argylle – Könyv – kritika

Elly Conway: Argylle - Könyvborító

Az ifjú Aubrey Argylle Thaiföldön tengeti az életét. Képtelen kilépni abból a bénultságból, amit a szülei halála és a róluk kiderült igazság kettős sokkja okozott számára. A véletlen azonban úgy hozza, hogy a fiatalember egy kiemelkedően bátor cselekedete felkelti a CIA figyelmét. A Cég-nél pedig úgy gondolják, hogy Argylle remekül megállná a helyét náluk.

Egy kémregény, amit talán Taylor Swift írt. Vagy egy pincérnő…

Aki nem igazán követte az Argylle című mozifilmet övező médiafelhajtást, az abban a boldog tudatban olvashatja az Elly Conway néven megjelent kémregényt, hogy azt egy állástalan pincérnő írta… Aki ellenben igen, az akár azt is hihette, hogy maga az isteni Taylor, az egy kaptafára készült dalok nagymestere vetette papírra két különösen egyformára sikerült strófa között… Merthogy ez a hír is végigfutott a médiában, miután kiderült, hogy Elly Conway csupán szerző álnév.

Nálam a pincérnős verzió a könyv harmadáig tartotta magát. Akkora nyilvánvalóvá vált, hogy az Argylle csakis valami rutinos öreg róka műve lehet. És nem is csak azért, mert a könyvből feltűnően hiányoznak a habkönnyű érzelmek és a viharos szóváltások. Hanem mert a szerző egyaránt túl jól képben van az orosz belpolitikával, a vietnami háború fedett műveleteivel, a CIA belső működésével és az Aranyháromszögnek nevezett hírhedt ópiumtermelő térség aktuális helyzetével.

Ezek ismerete egy pincérnőtől nem feltétlenül elvárható.

Read more

Robert Dugoni: Az utolsó ügynök – Könyv – kritika

Robert Dugoni: Az utolsó ügynök - Könyvborító

Charles Jenkins, az élemedett korú, hajdani CIA-ügynök hajszál híján menekült csak meg Oroszországból. A fél orosz titkosszolgálat őt üldözte. Mikor nagy nehezen hazajutott, a CIA akart elbánni vele – ahelyett, hogy megköszönték volna, ami tett. Most újra felkeresi az amerikai hírszerző ügynökség egyik tisztje. Úgy gondolják, Jenkins ismét szívesen ellátogatna Oroszországba a megbízásukból. Noha, aki tovább lát az orránál, az pontosan tudja, hogy Charles Jenkins az utolsó ügynök, akit oda kellene küldeni…

Minek ment oda?

Hogy azonosítsa és semlegesítse a Télapót? Nem, ugyan dehogy! Jenkins a nyolcadik nővért kereste (lásd: kritika). Igazi lehetetlen küldetés volt, hiszen a nyolcadik nővér nem is létezett. (Mindenki tudja, hogy csak hárman vannak összesen.) Emiatt aztán nem is találta meg, akárhogyan kereste.

Azonban Jenkins menekülés közben segítséget kapott Paulina Pomonajovától, az FSZB informatikusától. Pauliának eközben, hogy, hogy nem, csak későn jutott eszébe, hogy ügyeljen az óvatosságra, így le is buktatta magát az orosz kémelhárítás előtt. Én mondom, ez aztán nem egy életbiztosítás – még ha amúgy a rettegett orosz kémelhárítók között egy csomó kedves fickó dolgozik is (mint ahogy ez később kiderül.)

Read more

Daniel Silva: Az ismeretlen nő portréja – Könyv – kritika

Daniel Silva: Az ismeretlen nő portréja - Könyvborító

Gabriel Allon, az legendás izraeli mesterkém nyugdíjba vonult. Végre! Már négy résszel ezelőtt meg kellett volna tennie, hiszen a Moszad igazgatói székében helyet foglaló, több mint 70 évesen is folyamatosan a terepen akciózó hírszerző kicsit már nevetséges volt. Na jó, nem kicsit, nagyon is. No, most ki lehet találni, hogy mihez kezd a nagypapa korú hajdani likvidátor Az ismeretlen nő portréja című 22. részben. Körülbelül ugyanazt, mint eddig…

Az ismeretlen nő portréja ügyes hamisítvány

Julian Isherwood, a szórakozott műkereskedő vonzza a bajt. Most sincs ez másként. És az ő helyében te mégis kinek szólnál ilyenkor, ha az egyik legjobb haverod a Moszad volt igazgatója?

A műkincspiacon felbukkanó újonnan felfedezett, Az ismeretlen nő portréja című kép Van Dyck keze nyomát viseli magán. Valamint egy ügyes hamisítóét is. A hamisító mögött pedig felsejlik egy egész hálózat, amely hamis képek tömkelegével árasztja el a piacot. A hamisítók leleplezése pedig pont egy nyugdíjas szuperkémnek való feladat…

Az ismeretlen nő portréja ügyes krimi

Read more

Frank Gardner: Krízis – Könyv – kritika

Frank Gardner: Krízis - Könyv

Emelje fel a kezét az, aki szerint a brit hírszerzés masszív drogellenes műveletekben vesz részt Kolumbiában. Senki? Na igen, egyrészt Kolumbia túl messze van, meg különben is az amcsik ügye, bajlódjanak vele ők. Teljesen érthető… Hé, várjunk csak, most látom, valaki mégis jelentkezik. Igen, igen, Frank Gardnernek hívják az illetőt, és no csak, lám, Krízis címmel írt is egy vaskos thrillert eme illékony feltételezésre alapozva…

Frank Gardner Frederick Forsyth köpenyében

Ha olvastad Frederick Forsyth utolsóként megjelent könyvét, az egészen ráérős tempójú, öreguras A Rókát , akkor tudod, hogy Forsyth-tól, minden idők egyik legjobb thriller-írójától, már nem nagyon érdemes számítani semmi jóra. Frank Gardner tehát nyilván úgy gondolta, hogy betölti a hátrahagyott űrt.

A Krízis című akciódús kémregény ugyanis majdnem teljesen olyan, mintha Frederick Forsyth írta volna. Majdnem. (Bár A Róka is csak majdnem ugyanolyan.)

A Krízis lenyűgöző háttértudásról árulkodik. Ez persze nem is csoda, lévén a szerző sok évig dolgozott újságíróként.

Frank Gardner olyan alaposan ismeri a brit hírszerzés világát, a szervezeti felépítéstől kezdve a műveletek kivitelezéséig, hogy Krízis című könyve a technikai dolgokkal valószínűleg már a legtöbb kémregény-rajongót megfogja.

Read more

Gustaf Skördeman: Geiger – Könyv – kritika

Gustaf Skördeman: Geiger - Könyvborító

Ha régen vártál már – és mindezidáig hiába – egy, A tetovált lányhoz hasonló krimire, amely ugyebár annak idején a skandináv krimik reneszánszát hozta el, akkor lehet, hogy felcsillan a szemed Gustaf Skördeman Geiger című sorozat indító regénye láttán. Hiszen pontosan ugyanezzel az ígérettel csalogat a címlapon. Na igen, de mi van, ha így csak a csalódásod lesz keservesebb?

Sara Nowak nem egy lehengerlő egyéniség

Nem. Hanem anyuka. Nincs tetoválva sem. Viszont indulat-kezelési problémákkal küzd. Ez egy rendőr esetében nem túl hasznos. És természetesen egy anyuka esetében sem. Márpedig Sara Nowak anyukának elég ciki. Az a tipikus folyton okoskodó, túlféltő személy, aki morális iránytűként kívánja terelgetni a gyerekeit. Nem csoda, hogy eléggé rühellik. (Te is rühellnéd, ha tök kanosan felmennél a PronHub-ra, hogy, hm, szélesítsed kicsit a látóköröd, ő meg rád nyitna és közölné, hogy ez erkölcstelen a nőkkel szemben.)

Nowak rendőrként megrugdossa a gyanúsítottakat, akik amúgy megérdemlik, de mégis milyen ostobaság már ez? Mármint, hogy folyton tanúk előtt teszi ezt. Hülye ez a nő?!

Ráadásul hiába képzett harcművész, éles helyzetben valahogy mégis mindig ő húzza a rövidebbet.

Á, a francba!

Meg amúgy is, egy nyamvadt erkölcsrendészetis minek avatkozik bele más nyomozásába?

Szóval Gustaf Skördemannak ez nem nagyon jött össze. Egyszerűen képtelenség megkedvelni Sara Nowakot, a főszereplőt. Talán a Geiger című könyv legvégére. Egy nagyon kicsit. Esetleg.

Read more

Robert Dugoni: A nyolcadik nővér – Könyv – kritika

Robert Dugoni: A nyolcadik nővér könyvborító

Most komolyan egy 64 éves pacákot kell reaktiválni a CIA-nek, hogy aztán Moszkvába küldjék kémkedni? Öregebbet nem találtak? Jó, tudjuk, hogy 60 az új 40, de ha a KGB utódszervezete, az FSZB, tegyük fel, üldözőbe venné az illetőt, nem jobb lenne mégis csak egy erőtől duzzadó ifjú sprinter?

És ha már a külsőségeknél tartunk: nem jobban megfelelne egy orosz melóra egy szőke, szláv kinézetű személy, jóindulatú, bamba arckifejezéssel, mintsem egy afroamerikai? Csak arra az esetre, mondom, ha az FSZB véletlenül hajszát indítana utána és végig akarná kergetni fél Oroszországon. Csak azért hogy könnyebben beolvadjon a tömegbe.

Egy halvány esély pedig mindenképpen mutatkozik arra, hogy az FSZB gyanakodni kezd majd Charles Jenkins-re. Hiszen azért megy oda, hogy beleavatkozzon egy műveletükbe. Az oroszok ugyanis elkezdik sorra kiiktatni az ún. hét nővért, a CIA évtizedek óta mély fedésben Oroszországban működő kémeit. Három nővérnek (Mása, Olga és Irina – ha pontosan emlékszem a nevükre) már annyi is.

Azonban nem elég, hogy a nővérek egyre fogyatkoznak, Vlagyimir Vlagyimirovics, minden oroszok cárja ráadásul még aktiválja a nyolcadik nővért is! Basszus! Az a feladata, hogy megtalálja a többi hetet és kinyírja őket. Jenkinsre az a hálátlan feladat vár, hogy addig szerencsétlenkedjen, amíg fel nem figyel rá a nyolcadik nővér. Ha ez megtörténik, azonosítania kell ezt a cemendét, majd azonnal olajra kell lépnie.

És akkor itt álljunk is meg egy pillanatra! Használjuk az eszünket!

Read more
1 2 3