Stephen King: Tűzgyújtó – Könyv – kritika

Stephen King: Tűzgyújtó - Könyvborító

Ismerjük mi jól a CIA-t meg a hozzá hasonló szervezeteket, naná hogy! Ha valami lángész kitalálja náluk, hogy kísérletként gyanús eredetű löttyöket fecskendezzenek gyanútlan egyetemistákba, hát, nosza, megcsinálják. Az, hogy páran közben kinyiffannak, gondolhatják, nem nagy ár pszichonikus képesség kialakításáért… Persze, az univerzum titkaival való játék mindig veszélyeket rejt magában. Tudni lehet előre, hogy az igazi gondok akkor kezdődnek majd, ha a kísérlet sikeres lesz. Ha a szellem előbújik a palackból. Vagy éppen olyasvalaki tűnik fel, aki az akaratával idéz elő tüzet. Könnyűszerrel. És bármekkorát. Egy Tűzgyújtó, na.

Tűzgyújtó, jöjj velem!

Stephen Kingtől sosem áll távol a természetfeletti. (És akkor most jól megmondtuk!) A Tűzgyújtó című könyv alapjául szolgáló pirokinetikai képességekről, ha máshol nem is, de az ún. spontán öngyulladással összefüggésben már lehetett hallani. Az sem titok, hogy a hidegháború éveiben az amerikaikhoz hasonlóan az oroszok is foglalkoztak az emberi elme titkaival. (Noha nem túl sok sikerrel.)

De az azért mégiscsak egészen más, ha van egy igazi, eleven tűzmágusod!

Read more

Stephen King: Csak sötéten szereted – Könyv – kritika

Stephen King: Csak sötéten szereted - Könyvborító

Egy novelláskötetet érdemes a legjobb történettel kezdeni. Stephen King természetesen így is tesz. A Csak sötéten szereted-et nyitó Két tehetséges suttyó szinte azonnal megfog a rejtélyességével és azzal a csak a Kingre jellemző melankóliával, ami aztán eléri, hogy egy-egy történet az elolvasása után is veled maradjon még egy ideig.

A többi? Hát mindenből egy kevés, amit a termékeny amerikai nagymestertől már oly régóta megszokhattuk: Szörnyek, szörnyeknek bizonyuló emberek, az univerzum feloldhatatlan titkai és természetesen a hétköznapi amerikai hősök, akik néha nem is tudják magukról, hogy azok.

No meg persze a szokás sötétség. Ha szereted, ha nem.

Két tehetséges suttyó

Mi a tehetség? – kérdezi Stephen King. (Hogy aztán ne válaszoljon egyértelműen.) Vagy legalábbis bizonytalanságban hagyjon. A negyvenes éveikben hirtelen remekműveket ontani kezdő két vidéki jóbaráttal bizonyosan nem stimmel valami. Talán alkut kötöttek volna az ördöggel egy keresztútnál éjfélnek idején?

Read more

Silvia Moreno-Garcia: Mexican Gothic

Silvia Moreno-Garcia: Mexican Gothic

Milyen a mexikói gótika? (Silvia Moreno-Garcia regényében legalábbis.) Hát ugyanolyan mint az angol. Kiköpött ugyanolyan. Ha rá is húzzuk a figyelemfelkeltés/brandépítés miatt a mexikói címkét, az nem jelent többet, mint a sorok között elszórt néhány mexikói jellegzetességet, mint például kártyajátékot, vagy néha egy-egy étel nevét. Ennyi.

A szereplők nagy része angol, akik nem beszélnek spanyolul sem, lakhelyük pedig egy hamisítatlan vidéki angol kúria (egy hegy tetején, Mexikóban). Szóval a címből teljes nyugalommal húzzuk is ki a mexikói szócskát.

Nézzük, mi maradt: hát horror az nem sok, ideggyengék és betegesen ijedősek is nyugodtan elolvashatják Moreno-Garcia regényét, nem fogja megzavarni az éjszakai álmukat. Némi baljós hangulat, csipetnyi feszültség, ez a maximum. Tegyük hozzá, hogy ez is maradéktalanul el fog párologni, miután kiderül, hogy kicsoda-micsodával gyűlik meg a bájos Noemí Taboada baja.

Ez jóval a könyv felén túl fog megtörténni, ezáltal cseppet sem tűnik túlzásnak az a prognózis, hogy erre az időre az olvasók jelentős hányada már régen abbahagyta ezt a könyvet. 

A Mexican Gothic című könyv ugyanis elég vérszegény. Nagyon kevés minden történik benne, az is végtelenül lassan és vontatottan. Sok ismétléssel és ugyanazokkal a körökkel újra és újra. Ezek a körök pedig főleg párbeszédeket jelentenek. No meg néhány rossz álmot.

Silvia Moreno-Garcia könyvét egyetlen momentum menti meg a totális dögunalomtól, mégpedig a főhőse. Noemí Taboada öntudatos és a saját feje után menő úrikisasszony; azonban jószívű és kötelességtudó is egyúttal. Egyszóval igazi szeretetteljes hősnő. 

Egyetlen szépséghibája, hogy kellemes társaságának élvezetéhez végig kell olvasnod egy 19. század eleji, lassú és SZEMÉRMES angol női regényt. 

7/10

Silvia Moreno-Garcia: Mexican Gothic
Főnix Könyvműhely. 2021. 342 oldal

Ez is érdekelhet:
David Koepp: Hűtőkamra

Stephen King: Később – Könyv – kritika

Stephen King: Később

Miért jó, ha az egyik kedvenc íród saját maga által bevallottan is grafomán? Hát mert futószalagon szállítja az irományokat. És miért nem? Mivel egy-egy Billy Summers után becsúszhatnak olyan kisregények is, amik, mondjuk, eredetileg a Hard Case Crime-sorozatban jelentek meg. Amelyek magukon viselik ugyan a szerző keze nyomát, de azért meglennél anélkül is, hogy elolvasnád őket.

„Mivel kissé ismerősnek tűnt, átmentem a sugárút másik oldalára, és megkérdeztem, mi a baj. Mármint amellett, hogy halott.”

James Cocklin gyerekkorától kezdve látja a halottakat. Ez kellemetlen és meglehetősen haszontalan képességnek tűnik – egészen addig, míg kénytelen nem leszel megtudakolni tőlük ezt-azt, amire kizárólag ők tudják a választ. Hova rejtették például az elektromos redőny távirányítóját vagy a gépkocsi-nyeremény betétkönyvet. Ilyesmi.

James édesanyjának, Tiának se jön rosszul a képesség, de akinek leginkább szüksége lesz rá, az Tia rendőr, khm, ismerőse. Aki egy sorozatgyilkos utáni nyomozásba rángatja bele James-t. James számára pedig nyilvánvalóvá válik, hogy nem minden halott szelleme egyforma. Van, amelyik a többinél jóval gecóbb.

A Később című regényben minden megtalálható a Stephen King-féle szükséges hozzávalókból, de mindezekből éppen csak egy keveset kapsz: egy kissrác, aki kénytelen felnőni a feladathoz, az idős mentor, a kiismerhetetlen gonosz, vagy éppen a régi ismerős, aki lassacskán kifordul magából és genya lesz. (Ennél a pontnál King talán túlzásba is esett kicsit, mert a régi ismerős a hihetőnél valamivel NAGYOBB mértékben lesz genya.)

A Később című kisregény olyan, mintha csak lóhalálában végigszáguldanál az eseményeken. De ez talán nem is feltétlenül probléma mindenki számára, mert mindennek van füle és farka, hiszen a Mester, az a Mester, inkább csak némi hiányérzet léphet fel olvasás közben. Mintha a könyv csak szimpla ujjgyakszi lenne, amit talán elegánsabb lett volna összevárni egy másik, kisebb lélegzetű művel, mintsem ilyen LÓBETŰKKEL kiadni.

De amúgy nincs vele különösebb probléma, Kingnek a 70. életévét elhagyva is megy a természetfeletti (még ha nem is annyira rémisztő, mint amilyennek beharangozza) és remekül ír valószerű gyerekszereplőket, ráadásul mindezt úgy, hogy miközben olvasol, te magad is egészen intelligensnek érzed magad…

7.7/10

Stephen King: Később
Európa Könyvkiadó. 2022. 307 oldal

American Horror Story – Az első öt évad – Sorozat – kritika

Gyors összegzés az elején a mihez tartás végett: Na, miben nem lesz részed e sorozatot nézve? Bezony, rémületben. Vagy csak nagyon kevésben. Ha kimondottan félős vagy. De nyugi, ha már túléltél egy random Supernatural-epizódot, anélkül hogy ijedtedben az arcod elé kellett volna rántanod a paplant, akkor biztonságban vagy.

Antológia-sorozatról lévén szó, minden évad más fogvacogtató(nak szánt) történetet, horror-mítoszt vagy -toposzt dolgoz fel, természetfeletti lényektől, gyilkos bohócokon és sorozatgyilkosokon át egy nem túl bizalomgerjesztő elmegyógyintézet szürkés-zöldes(re szaturált) mindennapjaiig.

1. évad – A gyilkos ház (7/10)

Furcsa alkotói hozzáállás úgy elkészíteni egy rémisztgetésre becélzott sorozat első évadát, hogy csak nagyon kevés rémisztő momentum található benne. Az első pár részben az összes puskapor ellövésre kerül, onnantól kezdve pedig mintha egy üresben túráztatott gépjárművet figyelnél, ami csak bőg és bőg, de nem halad sehova. Nagyon hamar nyilvánvalóvá válik, hogy A gyilkos ház sztorija túl vékonyka egy sorozathoz. Kapcsolati dráma? Ezerszer láttuk. Kicsit pszichó ex-szerető? Ötszázszor. A régi lakók nyűglődései? Mindnek ugyanaz a vége. Uncsi. És amint az is kiderül, hogy ki huncutkodik a bőrszerkó alatt, végképp tét nélkülivé válik a cselekmény.

American Horror Story - Murder House - Rubber Man
Rubber Man

Van még egy tényező, ami mindegyik évadra jellemző kisebb-nagyobb mértékben, de talán itt, az elsőnél a legérthetetlenebb és legfeleslegesebb. Ez pedig a trágár, mocskos szexuális tartalom – szavak szintjén. Vidáman elkezded csurgatni a nyálad: nahát, ezek aztán cseppet sem szemérmeskednek, – és közben kiderül, hogy de mégis. Mert csak pofáznak. Hangemberek. Ilyen maszturbáció, olyan maszturbáció, így megbasználak, úgy megbasználak, és amivel ténylegesen alátámasztják az ordenáréra belőtt szöveget, az Dylan McDermott pucér segge. Kétszer. Az egész évadban. Az obszcén, de amúgy üres szócséplés az erotika majdnem teljes hiányával párosulva (oké, a szobalány nagyon dögös – mármint a fiatalabb verzió) annyit ér el maximum, hogy kínosan érezd magad, ha a családdal együtt ülnél a tv-képernyő előtt.

2. évad – Zártosztály (8,5/10)

Minden rosszban van valami jó. Az első évadban az, hogy rögtön utána következik a sorozat egyszeri és megismételhetetlen csúcsteljesítménye, a Zártosztály. Na, ebbe mindent beletoltak, ami a fellengzős tv-filmre hajazó előzményből hiányzik: Totális őrület, sorozatgyilkos, girl power, női önmegvalósítás, Télapó, szexuális elfojtás, vallási fanatizmus, minden visszafogottságot nélkülöző emberkísérlet, leszbikus szerelem, náci doki, megváltástörténet, ufók és végül, de nem utolsósorban színre lép maga az ördög is. Mindez ponyva- és b-filmes lazaság, dévajkodás és romlottság közepette. Talán az utolsó két rész felesleges a végéről, vagyis inkább csak feleslegesen túlnyújtott, de hát a fene bánja! És hogy creepy, de nem rémísztő? Kit érdekel?! (Plusz, el ne felejtsük, ebben az évadban elhangzik a horror történetének egyik legbetegebb mondata is.)

Americah Horror Story - Asylum - Pepper
Pepper

3. évad – Boszorkányok (6,5/10)

Az 1960-as évek elmegyógyintézetének szürke falai közül irány a napfényes New Orleans 2013-ban. A lehengerlő cold open után olyan érzés fog el a Boszorkányok nézése közben, mintha egy csillogó-villogó cukrászdában találnád magad csupa habos sütemény és emeletes torta között. A díszlet, a fényképezés, a ruhák, minden csodaszép! És a sztori sem indul rosszul: az életet nagykanállal habzsoló genya főboszi (Jessica Lange old & sexy AF) visszatér az addig hanyagolt boszorkánykörbe, hogy jól elcsesszen mindent.

Read more

Jeff Vandermeer: Expedíció – Könyv – kritika

Jeff Vandermeer: Expedíció

Egy antropológus, egy pszichológus, egy biológus és egy geodéta elindul a Zónába. Olyan mint egy vicc eleje, nem? Ráadásul nem is a Zónába mennek, az a Sztalkerben van, hanem az X-térségbe, de amúgy majdnem ugyanaz a kettő. Ehhez még hozzá kellene adni Lovecraft-et és készen is vagyunk.

Kicsit olyan ez a történet, mintha homályos ablaküvegen keresztül szemlélnéd, minden el van benne mosódva kicsit. A szereplők személytelenek, távolságtartók és bizalmatlanok egymással. Meg vannak fosztva minden tulajdonságuktól, ami alapján megkülönböztethetnéd őket. Nevük sincs, és hiába tudod, hogy nők, olyan, mintha nemtelen androidok lennének. Pedig azt gondolnád, hogy ha egy csomó csajszi együtt bandázik, hát hamar összebariznak, pletyóznak, kölcsön adják egymásnak a szempillaspirált és egymáshoz hangolódik a menstruációjuk. Na de nem ebben a könyvben!

Itt úgy viselkednek, mintha egyenesen a ’70-es évek Szovjetuniójából érkeztek volna, tele túlzott óvatossággal és egymás iránti bizalmatlansággal, éppen csak nem elvtársnőzik le egymást.

A valóságtól való elbillenést táplálja a felettesek titkolózása is, az információk (és dezinformációk) hiányos átadása a felkészítés alatt, de legfőképpen a HIPNÓZIS. A pszichológusnak ugyanis számos esetlegesen felmerülő szituációra be van tárazva egy listányi, a munkatársaiba kondicionált parancsszava. Mondom: Kész paranoia! Kész Szovjetunió!

Hogy mégsem ott vagyunk, azt az bizonyítja, hogy a CCCP-ben (ki gondolta volna, hogy ezt a rövidítést leírom még valaha) a mentősök nem vesznek maguknak hatméteres hobbihajót, örülnek szerencsétlenek, ha vodkára és kelkáposztára futja.

Akkor viszont HOL A JÓ BÜDÖS FRANCBAN járunk?!

Akárhol is, ami tovább visz, az természetesen a rejtélyfaktor – mi az ördög öreganyja az a gombaizé? (Még menőbb gomba tekintetében ld. David Koepp: Hűtőkamra) De ez is csak azért történhet, mert ilyen kurtácska ez a könyv. Ha hosszabb lenne, nem biztos, hogy vesződnél vele tovább, lehet, hogy szépen simán abbahagynád kb. a 70. oldalnál.

Még akkor is, ha Jeff Vandermeer könyvének kétségtelenül van egyfajta X-aktás atmoszférája. Nem is annyira nyomasztó, amilyen valószínűleg lenni akart, hanem inkább várakozásteljes, hogy VALAMI történni fog. Valami sejtelmes. Rémisztőnek ugyanis, lovecraft-i ihletés ide vagy oda, ez a történet egyáltalán nem rémisztő.

Sosem olvastam Lovecraft-et, de e könyv alapján nagyjából be tudom lőni, hogy mire számíthatnék: Szép, veretes és végtelenül lassú prózára, ami minden egyes lottyadt sáscsomónál elidőzik fél órára. Minden szart alaposan túlgondoló szereplőkre, akik nem tudják eldönteni, hogy teljesen megbolonduljanak-e vagy csak félig.

És néha ilyen mondatokra:

„Az elmúlás megpróbálja gyarmatosítani a lelket.”

vagy

„…hogy álláspontomba ismét visszavezethessem a rációt.”

Vagy olyan lezárásra, hogy igazából gőzöd sincs, hogy vége van-e ennek a könyvnek vagy mégse.

7/10

Jeff Vandermeer: Expedíció (Déli Végek-trilógia 1.)
Agave-könyvek. 2020. 172 oldal

Stephen King – Owen King: Csipkerózsikák – Könyv – kritika

Stephen King - Owen King: Csipkerózsikák - Könyvborító

Bevallom, az összes könyv közül a féltéglákat szeretem a legjobban. Nagy szerencsémre egyik kedvenc írómtól, Stephen Kingtől nem áll túl távol a grafománia, így aztán elég gyakran megörvendeztet egy-egy nehézsúlyú alkotással.A Csipkerózsikák című féltéglában azt vizsgálja meg a mester, gyermeke, az igyekvő Owen hathatós közreműködésével, mi történne akkor, ha az összes nő egyszerre csak bealudna. Végleg.

Még belegondolni is szörnyű!

Ki főzne? Ki mosna? Ki takarítana ezután? Én biztos nem, az hétszentség. Arról nem is beszélve, hogy a leszbikus pornó, mint önálló filmművészeti ág, egyszerűen nem létezne többé!!!

A Csipkerózsikák kissé színtelen

King (és a szorgalmas Owen) nem vizsgálják az alaphelyzet ezen traumatikus aspektusát Csipkerózsikák című közös alkotásukban, ehelyett egy széles tablóképet rittyent, ahol az események középpontjában egy kisváros és annak női börtöne áll. Ugyanígy szereplők garmadájával indult anno a Búra alatt is, és ahhoz hasonlatosan mintha e könyv ereje is szétosztódna, és lassan elszivárogna a temérdek szereplő között. (Annyi megjegyzéssel, hogy a Búra kb. a 70. oldalára teljes dögunalommá válik. E mű viszont azért nem.)

Read more
1 2