Stephen King: Billy Summers – Könyv – kritika
Billy Summers bérgyilkos. De, figyi csak, jó bérgyilkos. Hót ziher, hogy csak olyant tesz hidegre, aki meg is érdemli.
Billy korai nyugdíjba készül. (A munka jól fizet.) És bevállal még egy utolsó melót, ám olyan feltételekkel, amiktől te, aki nem vagy bérgyilkos, az arcodat kaparászod idegességedben: beépül egy kisvárosi lakóövezetbe & egy irodaházba, ahol írónak adja ki magát. Hónapokra. Mindent teleszemetel a DNS-ével meg az ujjlenyomataival és csak az nem készít vele közös szelfit, akinek nincs hozzá kedve.
(Az úristenit neki, Mr. King, használja ön az eszét?!)
Szóval az alapötlet béna. A sztori pedig alapjában véve nyílegyenes és elég vékonyka is. De figyelj csak, te mégsem érzed annak. Nem hiányolod még a folyamatos akciót sem. Mégpedig azért, mert a mester, Stephen King elemében van.
(És most nem kontárkodik bele a könyvbe fiacskája, az igyekvő Owen sem, lásd Csipkerózsikák.)
És ezzel még csak nem is a természetfelettire célzok, ami teljességgel hiányzik a Billy Summers-ből (leszámítva az egyetlenegy pillanatra bevillanó Panoráma Hotelt természetesen.) Hanem arra, hogy King átkozottul jó író.
Noha a történet lassú és meditatív, de mégis átkozottul izgalmas, és te folyamatos aggódásban vagy olyanok miatt, hogy például, na most bukik le, csórikám, na most szívja meg, na most rázzák át, na most lő mellé etc. Komi, nem tudom, mikor olvastam utoljára olyan könyvet, ami ekkora mértékben képes folyamatos feszültség alatt tartani, ráadásul mindezt komolyabb fordulatok nélkül. Nagyon kifinomult írás, na.
Közben Stephen King vidáman hódol kedvenc témájának, a vidéki Amerikának, amely olyan, amilyen, de azért az emberek alapvetően jók, még azok is, akik arra a félhülye, narancssárga hajú bohócra szavaztak.
És persze King elárulja, – ha már egyszer főhőse is nekilát, – hogy miért is olyan átkozottul jó mesterség az írás: totál feldobódsz tőle, ember, és feleded összes búd-bánatod.
(Ezt sajnos nem tudom érdemben megerősíteni, én csak firkálgatok itt unalmamban.)
A könyv elején még lehetnek olyan gondolataid, hogy nyúlik a felvezetés, mint a rétestészta, mert hát nyúlik is, azonban amint Billy elsüti a flintáját, minden sínre kerül. Aztán feltűnik Alice is, és onnantól már nincs az az érzésed, hogy a mester húzza az időt. Pedig a könyv tempója ugyanolyan komótos marad. Az a pár akciójelenet éppen csak a habot jelenti a tortán. Ráadásul mindegyik hiteles, visszafogott, semmi túlzás nincs bennük; Billy korántsem sérthetetlen, így szorítasz is érte rendesen, nehogy baj érje.
Mer’, ugye, azért az tudnivaló, hogy ha egy bérgyilkos bevállal egy utolsó melót, ott valami gubanc tutkó akadni fog.
Pláne, ha egy profi bérgyilkos nekiáll igazságot tenni, ahelyett hogy lelépne balfenéken. (És névtelenül bejelentést tenne a rendőrségen a tudomására jutott galádságokról)
Úgyhogy onnantól kezdve csak reménykedhetsz, hogy Stephen King nem ríkat meg jól megint, ahogy az szokása neki.
8.2/10
Stephen King: Billy Summers
Európa Könyvkiadó. 2022. 470 oldal
—
Ez is érdekelhet: