Mark Greaney: A szürke ember – Könyv – kritika

Talán sohasem találkoztál volna a szürke emberrel, ha nincs a Netflix akciófilmje. De van, így aztán SEBTÉBEN megkaptuk a 2009-es sorozatindító könyvet, hangsúllyal azon, hogy sebtében, mivel jó pár pongyola mondat keveredett a villámgyors fordításba, meg olyan sületlenségek, mint például SAS erő. Nyilván osztag vagy egység helyett.

Ha azonban a kedvenc zsánered a bérgyilkosos thriller, így is örülni fogsz neki, hiszen ebből a fajtából nagyon kevés kiemelkedő darabbal találkozni, mint amilyen, mondjuk, a klasszikus Bourne-rejtély Ludlumtól vagy mostanában Gregg Hurwitz élvezetes X-árva sorozata. Tucatdarabokkal viszont tele a padlás.

A szürke ember valahol a kettő határmezsgyéjén foglal helyet, némileg beleolvadva a környezetébe. Ugyanis a címszereplő Court Gentry becenevéhez híven elég szürke alak.

A bosszúállós thriller persze elviszi a hátán a könyvet, hiszen sodró iramú, izgalmas, folyamatos akciókkal teli. A körítés viszont néha akadozóra sikeredik, mintha nem egy profi thrillerszerző írta volna, hanem inkább csak egy kezdő srác. (Mint ahogy tényleg ez is Greaney első thrillerje.)

A szürke ember saját maga jelenti ki a regény egy pontján, – mire már jelentős mértékben le van amortizálva szegény, – hogy a hírét némileg eltúlozzák. És ez így is igaz. A szürke ember ugyanis valahogy semmi olyant nem csinál az egész regény alatt, amivel bizonyítaná, hogy miért ő az legspeckóbb és leghatékonyabb bérgyilkos arc. Egy nindzsába oltott John Rambo. Ha meg mégis, akkor az ott eléggé hiteltelen. Pláne, hogy a főhős egyre ramatyabb állapotba kerül, ahogy halad előre rögös útján – és közben meglövik, megszúrják, megrugdossák, vakbélműtétet végeznek rajta autóvezetés közben (ő a sofőr), háromszor halántékon csapják egy teli marmonkannával, megtapossa egy tenyészbika és a bal heréjébe illeszti a fullánkját egymás után három lódarázs. (Lehet persze, hogy nem pontosan emlékszem minden aprócska részletre.)

És ráadásul mintha a szürke ember egész kicsit még mulya is lenne. No de hiszen azt már régóta tudjuk, hogy a legdurvább bérgyilkosok szíve igazából puha, mint a vaj. Elég, ha a fentebb már említett X-árvára gondolsz, de Stephen King Billy Summers-e is eséllyel kandidál közéjük. Ezek az aranyszívű srácok igazából mindig csak rossz emberek kobakját durrantják szét a messzeségből nagy kaliberű távcsöves puskával.

A bérgyilkosos könyvek/filmek legnagyobb kliséje, hogy aktuális főhősünket kirúgja a CIA. És mintha ez még nem volna elég, a felmondással együtt a kilövési engedély is mellékeli korábbi munkavállalója fejére. Sajnos Mr. Gentry sem kerülheti el e rossz sorsot. Viszont, más művekben legalább elárulják, hogy mégis mi az isten kalácsáért történik mindez. Itt nem. Kész talány. A jó Mr. Gentry rossz volt talán? 

Meglehet. Mark Greaney mintha kicsit saját magát is összezavarta volna a szürke ember pszichológiai profiljának készítése közben. A szürke ember ugyanis, ez a drága pofa, miután előbb készenlétis csapatokat segített kiképezni, rögtön azután egy huszáros oldalváltással kolumbiai drogbandáknak kezdett dolgozni. Sitten is ült némi mészárlásért. Csak utána ment át a CIA-hoz. Fura. Talán elfelejthették átvilágítani.

Szóval Greaney írása nem nélkülözi a logikátlan marhaságokat sem. Ha egy-egy pillanatra leáll az amúgy magával ragadó akció, akkor ott az írás hamar elkezd ügyetlenkedni. Ilyen például a szánalmasan közhelyes és hiteltelen társalgás Gentry és korábbi kiképzője között. De Szabó László, förtelmesen jellemtelen hazánkfia is egészen furára van megírva. 

És természetesen okkal említettem, hogy a szürke ember mulya. Na figyi, te némi tépelődések közepette randira hívnál egy csajszit rögvest azután, hogy a kiszemelt jelenlétében tépted le négy másik illető fejét? Ugye, nem? Rossz döntés, merem határozottan állítani… Néha egész egyszerűen csak hagyni kell a dolgokat leülepedni…

Greaney-nek sokkal jobban mennek a negatív karakterek. Floyd sokáig jól hozza a magától elszállt pofátlan nagymenőt – egészen addig, míg a szerző túlzásba nem esik és teljesen feleslegesen pszichopatává nem fazonírozza.

Érdekes kettősség, hogy míg a könyv szövege a főhősével egyetemben meglehetősen jellegtelen, addig helyenként váratlanul nagyon kellemes, cinikus humor kerül a sorok közé. 

Mark Greaney A szürke embert követően jelen pillanatig további 11 résszel bővítette sorozatát. Bízzunk benne, hogy a pörgős, akcióban dúskáló első rész után a folytatások levetkőzik számos kisebb gyermekbetegségüket. Mint ahogy maga a derék szürke ember is valamivel egészségesebb arcszínt kap.

7.3/10

Mark Greaney: A szürke ember
Agave Kiadó. 2022. 357 oldal
—
Ez is érdekelhet:
Stephen King: Billy Summers