Christian Cantrell: Hatáseffektus – Könyv – kritika

Christian Cantrell: Hatáseffektus - Könyvborító

Az Elit Bérgyilkos úgy bukkan fel, mint egy szellem. Gyors, megfoghatatlan és kirívóan kegyetlen. Az országhatárokon átívelő gyilkosságsorozat tempója nőttön nő. Az indíték azonban homályos. Az egyetlen kapaszkodót a gyilkos által hátrahagyott négyjegyű számsorok jelentik – az áldozatok testére tetoválva. Quinn Mitchell, a CIA elemzője sosem kapott még nehezebb feladatot. A Hatáseffektus, Christian Cantrell filozófikus techno-thrillerje betekintés az ajtónkon kopogtató kegyetlen jövőbe.

A jövő itt is van, ni!

Egy köpésnyire. És ugyanolyan csúnya, mint amilyennek képzeljük. A Hatáseffektus játszódhatna öt év múlva. Vagy tíz. Vagy holnapután. A felfoghatatlan mértékben felgyorsult technikai fejlődés eljövendő vívmányai már felsejlettek a láthatáron. A mesterséges intelligencia pedig – ahogy mi is tapasztalhatjuk – már most napról napra változtat meg mindent.

A civilben szoftverfejlesztő és mérnök Christian Cantrell víziója egyszerre van tele ismerős és ismeretlen dolgokkal. A Hatáseffektus technikai eszközeiről és kütyüiről nem egyszerű eldönteni, hogy ebben a könyvben olvastál-e róluk először vagy az újságban. Tegnap.

Mindenesetre a ismerősség langyos melege lengi körül őket. No meg a hitelességé is, szerencsére, amely téren pedig sok jövőben játszódó thriller rögtön elvérzik. Ha túl nagyot, vagy túl sokat akarnak mondani egyszerre.

Egy dologról azonban biztosan nem hallottál: még soha senki sem kapott üzenetet a jövőből. (Vagy legalábbis eddig még nem óhajtott beszámolni róla.)

Read more

Stephen King: Tűzgyújtó – Könyv – kritika

Stephen King: Tűzgyújtó - Könyvborító

Ismerjük mi jól a CIA-t meg a hozzá hasonló szervezeteket, naná hogy! Ha valami lángész kitalálja náluk, hogy kísérletként gyanús eredetű löttyöket fecskendezzenek gyanútlan egyetemistákba, hát, nosza, megcsinálják. Az, hogy páran közben kinyiffannak, gondolhatják, nem nagy ár pszichonikus képesség kialakításáért… Persze, az univerzum titkaival való játék mindig veszélyeket rejt magában. Tudni lehet előre, hogy az igazi gondok akkor kezdődnek majd, ha a kísérlet sikeres lesz. Ha a szellem előbújik a palackból. Vagy éppen olyasvalaki tűnik fel, aki az akaratával idéz elő tüzet. Könnyűszerrel. És bármekkorát. Egy Tűzgyújtó, na.

Tűzgyújtó, jöjj velem!

Stephen Kingtől sosem áll távol a természetfeletti. (És akkor most jól megmondtuk!) A Tűzgyújtó című könyv alapjául szolgáló pirokinetikai képességekről, ha máshol nem is, de az ún. spontán öngyulladással összefüggésben már lehetett hallani. Az sem titok, hogy a hidegháború éveiben az amerikaikhoz hasonlóan az oroszok is foglalkoztak az emberi elme titkaival. (Noha nem túl sok sikerrel.)

De az azért mégiscsak egészen más, ha van egy igazi, eleven tűzmágusod!

Read more

Matthew Quirk: Éjjeli ügynök – Könyv – kritika

Matthew Quirk: Éjjeli ügynök - Könyvborító

A Fehér Házban bármelyik pillanatban hívás érkezhet egy titkos telefonszámra. A partvonalra került Peter Sutherland FBI-ügynök egy éve állandó éjszakai ügyeletes. Egyetlen feladata az, hogy fogadja a hívást és továbbítsa azt a megfelelő személyekhez. Amikor végre megszólal a telefon, és egy életveszélyben lévő fiatal nő kér segítséget, az éjjeli ügynök azt teszi, amit a lelkiismerete diktál. És ezzel egy életveszélyes összeesküvésbe keveredik.

Az Éjjeli ügynök letehetetlen

Ritkán futni bele olyan könyvbe, ami ilyen viharos gyorsasággal képes berántani az olvasóját, mint Matthew Quirk kémregénye. Legalábbis annak első 80 oldala. Quirk azonnal olyan feszült atmoszférát, izgalmakat és egy olyan kíméletlen főellenségét teremt, hogy szó szerint falod az oldalakat.

Akció, életveszély, egy titkos játszma a Fehér Házban. Radar alatt mozgó kémek. Ráadásul az orosz GRU is feltűnik, akikhez képest a FSZB is (azaz a hajdani KGB utódja) igazi cserkészlányok gyülekezetének tűnik (legalábbis Matthew Quirk szerint). És ha már feltűnnek, el is kezdenek levadászni mindenkit, aki közel kerül a tűzhöz.

Ez körülbelül az Éjjeli ügynök első 80-100 oldala. Innét, ha nem akarsz csalódni, ne is olvass tovább! És ez ugyanúgy vonatkozik a könyvre is, mint erre a kritikára.

Read more

Elly Conway: Argylle – Könyv – kritika

Elly Conway: Argylle - Könyvborító

Az ifjú Aubrey Argylle Thaiföldön tengeti az életét. Képtelen kilépni abból a bénultságból, amit a szülei halála és a róluk kiderült igazság kettős sokkja okozott számára. A véletlen azonban úgy hozza, hogy a fiatalember egy kiemelkedően bátor cselekedete felkelti a CIA figyelmét. A Cég-nél pedig úgy gondolják, hogy Argylle remekül megállná a helyét náluk.

Egy kémregény, amit talán Taylor Swift írt. Vagy egy pincérnő…

Aki nem igazán követte az Argylle című mozifilmet övező médiafelhajtást, az abban a boldog tudatban olvashatja az Elly Conway néven megjelent kémregényt, hogy azt egy állástalan pincérnő írta… Aki ellenben igen, az akár azt is hihette, hogy maga az isteni Taylor, az egy kaptafára készült dalok nagymestere vetette papírra két különösen egyformára sikerült strófa között… Merthogy ez a hír is végigfutott a médiában, miután kiderült, hogy Elly Conway csupán szerző álnév.

Nálam a pincérnős verzió a könyv harmadáig tartotta magát. Akkora nyilvánvalóvá vált, hogy az Argylle csakis valami rutinos öreg róka műve lehet. És nem is csak azért, mert a könyvből feltűnően hiányoznak a habkönnyű érzelmek és a viharos szóváltások. Hanem mert a szerző egyaránt túl jól képben van az orosz belpolitikával, a vietnami háború fedett műveleteivel, a CIA belső működésével és az Aranyháromszögnek nevezett hírhedt ópiumtermelő térség aktuális helyzetével.

Ezek ismerete egy pincérnőtől nem feltétlenül elvárható.

Read more

Lee Child: A titok – Könyv – kritika

Lee Child: A titok - Könyvborító

A sorozat immár 28. részében Lee Child öntörvényű főhősének, Jack Reachernek egy régi kalandja kerül terítékre. 1992-ben járunk, Reacher, mint frissen lefokozott százados kvázi büntetésből kerül egy vizsgálócsoportba, amely egy évtizedekkel korábbi CIA-művelettel kapcsolatban nyomoz. Valaki szisztematikusan elkezdi eltenni láb alól a szupertitkos műveletben hajdan részt vevő tudósokat. A háttérben egy mélyen eltemetett, súlyos titok lappang. Persze, ha Jack Reacher is beleártja magát az ügybe, már nem sokáig…

Andrew Child felveszi a ritmust

Tudjuk, mit jelent, ha egy sorozatban megjelennek a szerzőtársak. Semmi jót. A Titok a nagy multú Jack Reacher-sorozat negyedik olyan része, amelybe már Andrew Child is besegített. Vagyis, ha pontosabbak akarunk lenni: amit feltehetőleg teljes egészében ő maga írt. A három ezelőtti rész ugyanis jelentősen haloványabb, mint a korábbiak.

Andrew Child persze próbálkozott. Sőt, egész ügyesen próbálkozott. Azonban a sorozat régi rajongói kapásból kiszúrhatták, hogy valami nem stimmel. Az apró dolgok nem működtek. Reacher nem tett annyi energiát a nyomok elemzésébe. Az összecsapások taktikussága eltűnt. Az őrnagy néha hihetetlen, már-már szuperhős-szerű képességekre tett szert. És mintha a humorérzéke is megkopott volna.

A Titok című részt olvasva azonban, ha nem tudnád előre, nem biztos, hogy feltűnne a szerzőtárs részvétele. A Titok majdnem teljesen olyan, mint egy régi Reacher-történet.

Read more

Dean Koontz: A tiltott ajtó – Könyv – kritika

Dean Koontz: A tiltott ajtó könyvborító

Dean Koontz és Jane Hawk is kezd fáradni

Jane Hawk A tiltott ajtóban immár a sorozat negyedik kötetében veszi fel a harcot az amerikai politikai és gazdasági élet legfelsőbb szintjét érintő összeesküvéssel. Kedvenc igazságtevőnk az USA első számú közellenségének csöppet sem irigylésre méltó pozíciójából startol. És eléggé fáradt is.

Mint ahogy a Dean Koontz könyvének első fejezetei is megfáradtak: a fogalmazás egyértelműen slendrián. A szöveg már az első jelenettől kezdve csöpög pátosztól, elárasztják a főhősöket illető, túlzó pozitív jelzők. És beficcennek fordítási hibák is. Ki a frász hallott már például tekintélyemberről?

Aztán érdekes módon, egyszer csak normalizálódik a helyzet, és ezek az anomáliák jórészt megszűnnek. Ezt mégis hogy sikerült összehozni? Ki hallott már olyant, hogy egy könyv elejét csapják össze? Mindegy.

Dean Koontz továbbra is az irodalmi Nobel-díjra hajt

Read more

David Baldacci: Végső fázis – Könyv – kritika

David Baldacci: Végső fázis könyvborító

Amos Decker egyszer már nyerte a súlycsoportját

Fogadok, te is azt gondolod, milyen nagyszerű könyv volt már az Amos Decker-sorozat első része, Az emlékek börtönében. Noha a könyv felszíne alatt valójában csak egy átlagos krimi dohogott, mégis szokatlanul és lebilincselően egyedi volt ez a 130 kilós, mogorva és különc főhős, aki MINDENRE IS emlékezik, ami az életben vele történt, másodperc pontossággal. A Végső fázissal most visszatérő csodabogár Amos Deckernek ráadásul a családjáért is bosszút kellett állni. Pompás kezdet volt, na!

(Főképpen, ha már réges régen megfogadtad, hogy nem veszel többet a kezedbe David Baldacci-könyvet, hiszen annyira pocsék író az illető. Az emlékek börtönében azonban, mi tagadás, ellenállhatatlannak bizonyult.)

Röviden szólva, Amos elkapta a családja gyilkosát, azt a rohadt kis szemétládát és beállt az FBI-hoz, külsős tanácsadónak, éppen úgy mint Patrick Jane, a Mentalista az utolsó évadában.

Hé, Decker esze kezd elmenni!

Read more
1 2