Hugh Howey: Siló – Könyv – kritika

Hugh Howey: Siló - Könyvborító

Ha otthon ülő típus vagy, aki szívesen tartja karban a kondícióját lépcsőzéssel, gyerekre viszont nem vágyik különösebben, akkor a Siló pont neked való hely lenne. Mindenki más viszont rendesen megszívta. Hugh Howey tudományos-fantasztikus regényében az emberiség beköltözött a föld alá. Mármint az a pár kósza példány, amelyik még megmaradt. A Siló, 144 emelet mélyen belefúrva a földbe ideális helyszín egy klausztrofób sci-fi-thriller számára.

Jobb, ha a Silóban maradsz!

Az ember már csak ilyen. Ha be van zárva valahova, akkor ki akar jutni onnan. Mindenáron. Sőt, ahogy elkezded olvasni Hugh Howey könyvét, te is úgy gondolod, ennek nyilván így kell történnie. Nehogy már a teljes könyv ezen a szűk helyszínen játszódjék. Valahogy biztosan kijutnak.

Hugh Howey azonban máshogy gondolja. Azt mondja, naná, hogy ott játszódik! Te pedig hiába reménykedsz: Howey egy méretes pofonnal visszazavar a Silóba.

Ekkor két dologra jössz rá:

1, Ennek a könyvnek nem véletlenül Siló a címe.
2, A Siló tökéletes kalandregény.

Read more

Thomas Harris: Cari Mora – Könyv – kritika

Thomas Harris: Cari Mora könyvborító

Cari Mora nem csak kemény, de dögös is

Thomas Harris főhőse, Cari Mora, a hajdani kolumbiai gyermekkatona és jelenlegi dögös csajszi Miami Beach-en Pablo Escobar egykori villájának gondnoka. A körültekintő és gondos Pablo annak idején 25 millió dollárnyi aranyat rejtett el a villában. Az aranyra egyaránt pályázik a maffia és egy genyó német pszichopata, akinek a szervkereskedelem a hobbija. (Cari Morának nincsenek ilyen tervei, ő csak egyszerűen állatorvos akar lenni.)

Thomas Harris megújult stílusú regénnyel jelentkezett – értesülsz a fülszövegből. Hogy minek, azt csak a jóisten tudja, mert a régivel semmi gond nem volt: A bárányok hallgatnak könyvben például majdnem ugyanolyan jó, mint a belőle készült zseniális film. Ez az új stílus meg kb. azt jelenti, hogy az egész kicsit laposabb és slendriánabb. És gyorsabb ritmusú – talán a megváltozott olvasói igények miatt, talán amiatt, hogy így jóval egyszerűbb könyvet írni.

Thoams Harris elfelejtette, hogyan kell jó regényt írni

Read more

David Koepp: Hűtőkamra – Könyv – kritika

David Koepp: Hűtőkamra könyvborító

A Hűtőkamra filmszerű élmény

A fószer, aki ezt a könyvet asztalra tette, olyan filmek forgatókönyvírója, mint a Jurassic Park és a Pókember. Mi következik ebből? Egyértelműen az, hogy a Hűtőkamra című könyv olyan mint egy film. 

Egy B-film. 

Egy kevés helyszínen játszódó, kis költségvetésű B-film.

De hé, várjál csak!

Mindez a jobbik fajtából. Oké, a Hűtőkamra alaphelyzete teljesen sablonos: egy új, agresszív gombafaj terjeszkedni kezd az elfelejtett, katonai raktár mélyén. A nagydumás vesztes, akinek azért helyén van a szíve, álmai hölgye és a kicsit már rozoga, nyugdíjas megoldóember felveszik ellene a harcot.

David Koepp főellenfele egy gomba – és ez nem vicc!

Read more

Dean Koontz: A tiltott ajtó – Könyv – kritika

Dean Koontz: A tiltott ajtó könyvborító

Dean Koontz és Jane Hawk is kezd fáradni

Jane Hawk A tiltott ajtóban immár a sorozat negyedik kötetében veszi fel a harcot az amerikai politikai és gazdasági élet legfelsőbb szintjét érintő összeesküvéssel. Kedvenc igazságtevőnk az USA első számú közellenségének csöppet sem irigylésre méltó pozíciójából startol. És eléggé fáradt is.

Mint ahogy a Dean Koontz könyvének első fejezetei is megfáradtak: a fogalmazás egyértelműen slendrián. A szöveg már az első jelenettől kezdve csöpög pátosztól, elárasztják a főhősöket illető, túlzó pozitív jelzők. És beficcennek fordítási hibák is. Ki a frász hallott már például tekintélyemberről?

Aztán érdekes módon, egyszer csak normalizálódik a helyzet, és ezek az anomáliák jórészt megszűnnek. Ezt mégis hogy sikerült összehozni? Ki hallott már olyant, hogy egy könyv elejét csapják össze? Mindegy.

Dean Koontz továbbra is az irodalmi Nobel-díjra hajt

Read more

Barrett-Lee Lynne – Marina Chapman: A lány, akinek nem volt neve – Könyv – kritika

Marina Chapman: A lány, akinek nem volt neve

Igaz történet, mindenki vigyázzon! Bár Maugliról még nem bizonyosodott be, hogy története csupán ügyes kitaláció, a lány, aki a farkasokkal bandázott (Misha Defonseca: Túlélni farkasok közt) már bevallotta, hogy csak kamuzta az egészet. Most lehet, aszondod, prekoncepcióim vannak, de helló, határozottan azután írom ezt a kritikát, hogy elolvastam A lány, akinek nem volt neve című könyvet.

Ha te is elolvasod, két dolog lesz egyértelmű Marina Chapman szövege kapcsán: az egyik, hogy istentelenül naiv fogalmazvány, a másik, hogy nagyon hiszékenynek kell lenned, hogy bekajáld. Jó, persze, akit majmok neveltek, annál bocsánatos bűn a naiv életszemlélet, egészen más lenne a helyzet, gondolom, ha nílusi krokodilusok pátyolgatták volna az illetőt korai éveiben.

És a majmos rész még csak nem is annyira rossz. A lány, akinek nem volt neve kissé együgyű, kissé együgyű, szentimentális kalandregénynek érződik, afféle Tarzan-lightnak, lányos verzióban, mínusz liánokon való himbálódzás. (Azok sajnos leszakadnak, állítólag még egy kislány alatt is… nemhogy a nagy debella Tarzan alatt. Persze ő is csak kitaláció, el ne hidd az ellenkezőjét!)

Talán egyedül a jóságos, öreg majom lóg ki a szövegből meg a többi majom közül, amelyik megmenti hősünket a mérgezéstől. No meg a kislány hosszú haja, mert te elhiszed, hogy bárki is derékig érő hajzuhataggal rohangásszon az aljnövényzetben, anélkül hogy minden második bokorra felcsavarodna? Én nem.

Marina Chapman gondjait az emberek jelentik. A fránya emberek, már megint. És most nem arról van szó, hogy a kiscsaj, akinek nincs neve, majommód kommunikál, a népek meg csak néznek, mint a moziban.

Majmok között élni egzotikus. Pont. Emberek között élni az 1960-as évek Kolumbiájában, egy lepusztult kupiban, nem. Az emberek közé jutva a főhős ótvarnál ótvarabb helyeken köt ki, és az ő szemén keresztül, figyelj csak!, megismerkedsz egy csomó dologgal, amit már AMÚGY IS ISMERSZ. Ágy, asztal, tv. Hát nem túl érdekes.

Tudja ezt a mesélő (és a szellemíró) is, ezért a lány inkább beáll az utcagyerekek közé. Innentől Copperfield Dávid – kolumbiai kiadás. És akárhogy próbálkozik a noname főszereplő, például befogadják rendes népek, mindig visszajut az utcára. KIVÉVE, amikor egy velejéig gonosz gengszterbanda veszi fel házicselédnek, ahol agyba-főbe verik.

No, innentől lóg ki legjobban a lóláb, amikor a főhős nem lóg meg, hogy A lány, akinek nem volt neve csak ostoba kitaláció. A bénábbnál is bénább fordulatok láttán kezded azt érezni, hogy egy olyasféle áldoku filmet nézel, (mint, mondjuk, Az igazi Mao) ami egyre nagyobb és nagyobb marhaságok felé kanyarodik, várva, hogy mikor csapsz már az asztalra, hogy most már elég!

Ott van például valószerűtlen barát, akivel a fa tetejéről ismerkedik meg ez a majom lány, és ketten (e két nyelvészeti őstehetség) saját hang nélküli jelnyelvet FEJLESZTENEK KI ráérő óráikban, nehogy a gengszterek kihallgassák őket, Na meg ott van még a bomba is!

És eleve, késő felnőttkorban nyilvánosság elé lépni ezzel a sztorival. Hát izé.

Messziről jött ember azt mond, amit akar. Ha te azt állítod, hogy öt éves korodtól mongúzok neveltek Indokínában, és megtanítottak a kígyóvadászatra, hát ki az aki bebizonyítja az ellenkezőjét?

5/10

Lynne Barrett-Lee – Marina Chapman: A lány, akinek nem volt neve
XXI. Század Kiadó. 2019. 336 oldal

Ez is érdekelhet:
Edgar Rice Burroughs: Tarzan és a párducemberek