Dean Koontz: A tiltott ajtó – Könyv – kritika
Dean Koontz és Jane Hawk is kezd fáradni
Jane Hawk A tiltott ajtóban immár a sorozat negyedik kötetében veszi fel a harcot az amerikai politikai és gazdasági élet legfelsőbb szintjét érintő összeesküvéssel. Kedvenc igazságtevőnk az USA első számú közellenségének csöppet sem irigylésre méltó pozíciójából startol. És eléggé fáradt is.
Mint ahogy a Dean Koontz könyvének első fejezetei is megfáradtak: a fogalmazás egyértelműen slendrián. A szöveg már az első jelenettől kezdve csöpög pátosztól, elárasztják a főhősöket illető, túlzó pozitív jelzők. És beficcennek fordítási hibák is. Ki a frász hallott már például tekintélyemberről?
Aztán érdekes módon, egyszer csak normalizálódik a helyzet, és ezek az anomáliák jórészt megszűnnek. Ezt mégis hogy sikerült összehozni? Ki hallott már olyant, hogy egy könyv elejét csapják össze? Mindegy.
Dean Koontz továbbra is az irodalmi Nobel-díjra hajt
Végig megmaradnak viszont A tiltott ajtón belül a fellengzős és nagyzoló hasonlatok. Az előző rész (lásd A görbe lépcső) érzékletes példája után nincs kedvem újra strapálni magam, de körülbelül arról van szó, hogy ha például elzümmög a főhős feje felett EGY darab nyomorult légy, akkor az A tiltott ajtóban olyan mintha KÉT dübörgő bombázószázad tenné ezt fülsüketítő hangrobbanások kíséretében. Satöbbi. Dean Koontz egyszerűen az abszurditásig felnagyítja a hétköznapi dolgokat. Ráadásul mindez kb. oldalanként megtörténik, minduntalan kizökkentve a cselekményből, amíg megállsz egy-egy pillanatra és álmélkodva megállapítod, hogy ez már megint micsoda egy ordas nagy baromság.
A tiltott ajtó pörgős és izgalmas thriller
Ugyanakkor Koontz könyvének alapjai változatlanok. Gyors, pörgős és izgalmas thriller. És a korábbi kötetek önismétlő felépítésen (becserkész-kikérdez-kipurccant) is csavar egyet a szerző, Jane most a fiát akarja megmenteni, mielőtt a fiú az összeesküvők karmai közé kerülne.
Az excentrikus multimilliomos és pótdada szerepében pedig Cornell Jaspersen igazi telitalálat, (kérem és köszönöm) Travis-szel való kettősük, talán mert hétköznapiságával annyira elüt a könyv többi részétől, a történet legtetszetősebb része.
A nihilizmus csak egy rossz vicc
A rosszak természetesen nagyon rosszak. Az összes. Aljasak, rosszindulatúak és ráadásul még mocskos szexmániás dögök is. Mi több, Gottfrey radikális nihilizmusáról szó szerint kimerítő tájékoztatást kapsz. Kb. ugyanolyan visszatérő elem ez, mint az ostoba hasonlatok. És amikor mások előtt sorozatosan elszólja magát bizarr életfelfogásáról, az már a rossz vicc-kategóriát súrolja.
Dubose és Jergen előző kötetben megismert (és megutált) kettőse viszont továbbra is szórakoztató a maga fura módján. És míg olvasod abszurdba hajló társalgásaikat, közben eltűnődhetsz azon is, hogy Jergen vajon csak a következő kötetben lövi majd szét öntörvényű társa fejét, vagy már ebben megteszi.
A szereplők mennek a levesbe
Az előző kötet ikreiéhez hasonlóan most is vannak a fő sztorival párhuzamos és semmibe futó cselekményszálak. Sőt, olyan alaposan kidolgozott karakterek is, akik félúton, teljességgel céltalannak tűnő módon mennek a levesbe. Ez olyan, mintha elkészítenél egy ínycsiklandozó vasárnapi ebédet, majd miután végeztél vele, az egészet kihajítanád az ablakon. Aztán állhatnál neki a főzésnek újra. WTF? Mégis mi a fenét csinál Dean Koontz?
Cserében mint a thriller a könyv nagyon jól működik. A hosszúra nyúló, csavaros akció-jelenetek alaposan kidolgozottak. Nem is beszélve A tiltott ajtó végén lévő vad mini-apokalipszisről, ami már-már horrorba megy át. Jane, tudod jól, megállíthatatlan, de egyáltalán nincs könnyű dolga.
Értékelés: 7.7/10
Dean Koontz: A tiltott ajtó (Jane Hawk 4.)
XXI. század Kiadó. 2019. 464 oldal