Stephen King: Tűzgyújtó – Könyv – kritika

Stephen King: Tűzgyújtó - Könyvborító

Ismerjük mi jól a CIA-t meg a hozzá hasonló szervezeteket, naná hogy! Ha valami lángész kitalálja náluk, hogy kísérletként gyanús eredetű löttyöket fecskendezzenek gyanútlan egyetemistákba, hát, nosza, megcsinálják. Az, hogy páran közben kinyiffannak, gondolhatják, nem nagy ár pszichonikus képesség kialakításáért… Persze, az univerzum titkaival való játék mindig veszélyeket rejt magában. Tudni lehet előre, hogy az igazi gondok akkor kezdődnek majd, ha a kísérlet sikeres lesz. Ha a szellem előbújik a palackból. Vagy éppen olyasvalaki tűnik fel, aki az akaratával idéz elő tüzet. Könnyűszerrel. És bármekkorát. Egy Tűzgyújtó, na.

Tűzgyújtó, jöjj velem!

Stephen Kingtől sosem áll távol a természetfeletti. (És akkor most jól megmondtuk!) A Tűzgyújtó című könyv alapjául szolgáló pirokinetikai képességekről, ha máshol nem is, de az ún. spontán öngyulladással összefüggésben már lehetett hallani. Az sem titok, hogy a hidegháború éveiben az amerikaikhoz hasonlóan az oroszok is foglalkoztak az emberi elme titkaival. (Noha nem túl sok sikerrel.)

De az azért mégiscsak egészen más, ha van egy igazi, eleven tűzmágusod!

Read more

Stephen King: Csak sötéten szereted – Könyv – kritika

Stephen King: Csak sötéten szereted - Könyvborító

Egy novelláskötetet érdemes a legjobb történettel kezdeni. Stephen King természetesen így is tesz. A Csak sötéten szereted-et nyitó Két tehetséges suttyó szinte azonnal megfog a rejtélyességével és azzal a csak a Kingre jellemző melankóliával, ami aztán eléri, hogy egy-egy történet az elolvasása után is veled maradjon még egy ideig.

A többi? Hát mindenből egy kevés, amit a termékeny amerikai nagymestertől már oly régóta megszokhattuk: Szörnyek, szörnyeknek bizonyuló emberek, az univerzum feloldhatatlan titkai és természetesen a hétköznapi amerikai hősök, akik néha nem is tudják magukról, hogy azok.

No meg persze a szokás sötétség. Ha szereted, ha nem.

Két tehetséges suttyó

Mi a tehetség? – kérdezi Stephen King. (Hogy aztán ne válaszoljon egyértelműen.) Vagy legalábbis bizonytalanságban hagyjon. A negyvenes éveikben hirtelen remekműveket ontani kezdő két vidéki jóbaráttal bizonyosan nem stimmel valami. Talán alkut kötöttek volna az ördöggel egy keresztútnál éjfélnek idején?

Read more

Sir Arthur Conan Doyle: A sátán kutyája – Könyv – kritika

Sir Arthur Conan Doyle: A sátán kutyája - könyvborító

Általános iskolás koromban olvastam először Sir Arthur Conan Doyle négy Sherlock Holmes-regénye közül a legnevezetesebbett. Tény, hogy ez nem mostanában volt, de annyit elárulhatok, hogy az a rohadt dög úgy halálra rémített, hogy alig tudtam elaludni. Láttam magam előtt a tüzet okádó pofáját és a lángban égő szemeit, amint a lápvidéken rohangál fel-alá áldozatra vadászva és vonyít a holdra, de oly ádázul, hogy a hideg futkározik tőle az ember hátán. De A sátán kutyája megírása óta mégiscsak eltelt 120 év, egyszóval nem lenne túl nagy csoda, ha ezalatt megritkult volna a nevezetes eb szőre. És a fogai nagy részét is elhullatta volna…

A sátán kutyája rémisztő egy szörnyeteg

Könnyű megérteni, hogy miért az évszázadok óta a Baskerville család nyomában csaholó véreb esete a skót író legnépszerűbb műve. Magától értetődően a természetfeletti aspektus miatt. A családot bosszúálló szellemként kísértő nem evilági lény helyi legendává vált. A bűnügy helyszíne egy elhagyatott, fura különcökkel benépesített, életveszélyes lápvidék. Mind-mind az olvasó borzongatását szolgálják.

Ráadásul könnyedén elképzelhetjük, hogy a történet mekkora hatást válthatott ki megjelenésekor, ha tudjuk, hogy a krimi irodalmat megújító és egyben pályára állító Doyle legalább akkora hatással volt saját műfajára, mint, teszem azt, a The Beatles a 60-as évek zenéjére.

A korabeli gyanútlan, viktoriánus ráérősséghez szokott olvasóközönség valószínűleg ugyanúgy járt, mint e sorok írója gyerekként: befosott az izgalomtól.

Read more

Emily St. John Mandel: Az üveghotel – Könyv – kritika

Emily St. John Mandel: Az üveghotel - Könyvborító

Az Utolsó állomással világhírnévre szert tett St. John Mandel hat évet várt a következő könyve megjelentetésével. A világhírnév, nyilván, olyan lehet, mint amikor Nobel-díjat kapsz. Utána már valahogy nehezebben tudsz az írásra koncentrálni. Nehezebben találsz témát, valahogy nyögvenyelősebb az egész. Az üveghotel című könyv esetében sem egyszerű eldönteni, hogy tulajdonképpen miről is szól. Mert üveghotelról tuti fix, hogy nem.

Az üveghotel csak egy átlátszó trükk?

Emily St. John Mandel könyve olyan, mintha egy klasszikus zeneművet hallgatnál. Vissza-vissza térnek benne bizonyos témák, azaz szereplők, de látszólag teljesen esetlegesen. Hol egyikük kerül előtérbe, hol a másikuk. Van aki csak a regény utolsó harmadában kap nagyobb teret, és van olyan is, aki felbukkan Az üveghotel legelején és várhatsz újra a könyv legvégéig, hogy újra találkozz vele.

A címadó helyszínen, a Hotel Caiette, a kanadai Vancouver-sziget egyik eldugott öblében áll az erdőben. Csak hajóval közelíthető meg. (Gyanús, hogy az építkezés előtt kimaradt az előzetes piackutatás.) A könyv szereplőinek 30 százaléka itt dolgozik (némelyikük csak egy egészen elenyésző ideig) 10 százaléka nem túl gyakori szállóvendég, 5 százaléka pedig tulajdonos, aki nem vesz részt a szálloda irányításában, csak befektetési célból van benne részesedése.

Jól van, Az üveghotel azért még úgy sem rossz cím, hogy a könyv sokkal inkább szól a pénzügyi befektetések lélektanáról.

Read more

Stephen King – Owen King: Csipkerózsikák – Könyv – kritika

Stephen King - Owen King: Csipkerózsikák - Könyvborító

Bevallom, az összes könyv közül a féltéglákat szeretem a legjobban. Nagy szerencsémre egyik kedvenc írómtól, Stephen Kingtől nem áll túl távol a grafománia, így aztán elég gyakran megörvendeztet egy-egy nehézsúlyú alkotással.A Csipkerózsikák című féltéglában azt vizsgálja meg a mester, gyermeke, az igyekvő Owen hathatós közreműködésével, mi történne akkor, ha az összes nő egyszerre csak bealudna. Végleg.

Még belegondolni is szörnyű!

Ki főzne? Ki mosna? Ki takarítana ezután? Én biztos nem, az hétszentség. Arról nem is beszélve, hogy a leszbikus pornó, mint önálló filmművészeti ág, egyszerűen nem létezne többé!!!

A Csipkerózsikák kissé színtelen

King (és a szorgalmas Owen) nem vizsgálják az alaphelyzet ezen traumatikus aspektusát Csipkerózsikák című közös alkotásukban, ehelyett egy széles tablóképet rittyent, ahol az események középpontjában egy kisváros és annak női börtöne áll. Ugyanígy szereplők garmadájával indult anno a Búra alatt is, és ahhoz hasonlatosan mintha e könyv ereje is szétosztódna, és lassan elszivárogna a temérdek szereplő között. (Annyi megjegyzéssel, hogy a Búra kb. a 70. oldalára teljes dögunalommá válik. E mű viszont azért nem.)

Read more

Joe Hill – Gabriel Rodriguez: Locke & Key – Kulcs a zárját 3. – Képregény – kritika

Joe Hill - Gabriel Rodriguez: Locke & Key - Kulcs a zárját 3. - Képregény-borító

Finálé – lehengerlő sebességgel

A nagy finálé. Semmi időhúzás. (Ha esetleg további részekben reménykedtél volna.) De talán nem is baj, hiszen az előző kötetnél, ha nem is nagyon, de azért belassult a Locke & Key, amikor a hétköznapi tini-problémák kerültek előtérbe. Na, itt semmi ilyesmiről nincs szó. Nincs egyetlen panelnyi üresjárat sem. A lezárás lehengerlő sebességgel száguld az utolsó képkockákig.

1775-ben kezdesz: hogyan és miért készítette el Ben Locke a kulcsokat. Majd, – mivel ő, ahelyett hogy rögtön az elkészültükkor feltuszkolta volna őket egy nagyon sötét helyre, ahol soha senki az életben meg nem találná őket, – 1988-ba kerülsz, hogy kiderüljön, mit szúrt el késői leszármazottja, Rendell, a Locke-gyerekek apja, – amit aztán azoknak kell, immár a jelenben, nagy áldozatok árán helyrehozni.

A szükséges mértékű elfogadókészség

Joe Hill abszolúte 21. századi, mélyen polkorrekt szerző, aki grafikus novellája szédítő sebességű cselekménye mellett még arra is figyel, hogy kellő érzékenységgel felhívja a figyelmet a másság elfogadására, legyenek azok faji vagy szexuális természetűek, vagy éppen fogyatékosságból eredőek. Az apukája biztos nagyon meg van vele elégedve nevelési szempontból. És talán ő is az apukájával, a nagy Stephen Kinggel, látva a tiszteletadást, a Carrie c. könyv ominózus jelenetének felidézésével.

Read more

Joe Hill – Gabriel Rodriguez: Locke & Key 2: Kulcs a zárját – Képregény – kritika

Túláradó fantázia és gótikus horror

Ha e sorok írójához hasonlóan sosem voltál nagy képregény-rajongó, Joe Hill & Gabriel Rodriguez kötete a legjobb módja, hogy változtass a hozzáállásodon. Semmi szuperhősös majomkodás, ne aggódj, viszont a hétköznapi főszereplők ellenére is a túláradó fantázia a Locke & Key rajzolt lapjainak legfőbb jellemzője, – ahol a tinédzserek beilleszkedési nehézségei és szerelmi nyavalyái mellé elegánsan besorol a thriller, a gótikus horror és szürrealizmus.

Noha az elején még úgy érzed, valami tinisztoriba fizettél be (végül is a főszereplők tizenévesek), és az ármánykodó gonosz, aki az előző részben szinte az összes lapját kiterítette már, közel sem olyan félelmetes, hamar kibillent az elkényelmesedésből a lenyűgöző „árnyas” rész. Egen, Zack Wells tarsolyából van még mit előhúzni.

Read more
1 2