Joe Hill – Gabriel Rodriguez: Locke & Key – Kulcs a zárját 3. – Képregény – kritika
Finálé – lehengerlő sebességgel
A nagy finálé. Semmi időhúzás. (Ha esetleg további részekben reménykedtél volna.) De talán nem is baj, hiszen az előző kötetnél, ha nem is nagyon, de azért belassult a Locke & Key, amikor a hétköznapi tini-problémák kerültek előtérbe. Na, itt semmi ilyesmiről nincs szó. Nincs egyetlen panelnyi üresjárat sem. A lezárás lehengerlő sebességgel száguld az utolsó képkockákig.
1775-ben kezdesz: hogyan és miért készítette el Ben Locke a kulcsokat. Majd, – mivel ő, ahelyett hogy rögtön az elkészültükkor feltuszkolta volna őket egy nagyon sötét helyre, ahol soha senki az életben meg nem találná őket, – 1988-ba kerülsz, hogy kiderüljön, mit szúrt el késői leszármazottja, Rendell, a Locke-gyerekek apja, – amit aztán azoknak kell, immár a jelenben, nagy áldozatok árán helyrehozni.
A szükséges mértékű elfogadókészség
Joe Hill abszolúte 21. századi, mélyen polkorrekt szerző, aki grafikus novellája szédítő sebességű cselekménye mellett még arra is figyel, hogy kellő érzékenységgel felhívja a figyelmet a másság elfogadására, legyenek azok faji vagy szexuális természetűek, vagy éppen fogyatékosságból eredőek. Az apukája biztos nagyon meg van vele elégedve nevelési szempontból. És talán ő is az apukájával, a nagy Stephen Kinggel, látva a tiszteletadást, a Carrie c. könyv ominózus jelenetének felidézésével.
És ha már a mesternél tartunk, a nyomasztó atyai örökség meghatározó Joe Hill esetében is. Kezdve azzal, hogy számos ikonikus King-regény főhősei a gonosszal egyedüliként szembeszálló gyerekek – csakúgy mint a Locke & Key esetében. És folytatva azzal, hogy Hill NOS4A2-ja egy az egyben kiköpött Stephen King-regény. Nos, e képregény esetében semmi ok aggodalomra, teljesen egyedi hangon szól, a mai tinédzserek kiváló ismerőjeként és értőjeként (míg King specialitása ugyebár amúgy is a pár évvel ifjabb korosztály).
Lenyűgöző családtörténet – és tébolyult gonoszság
A gótikus Locke-ház, az árnyak, a kulcsok, az évszázadokra visszanyúló, lenyűgöző családtörténet(ből felvillantott epizódok) és a tébolyult, önmagáért való gonoszság víziói mind-mind a saját maguk okán is elismerésre méltó elmeszülemények.
Gabriel Rodrigueznél senki sem rajzol élethűbb hobbitokat!
A Locke & Key rajzai pöpecek. Már ha felülemelkedünk azon, hogy a szereplők néha megmagyarázhatatlan módon hobbitokra hasonlítanak. Rodriguez kétséget kizáróan egyenrangú alkotótárs, akinek a hétköznapi gyerekszereplőktől és a csábos erotikától az eposzi mértékű események megjelenítéséig kell odatennie magát. Vajon ugyanilyen sikeres lenne ez a képregény, ha nem az ő ecsete alól kerül ki az örökké kíváncsi, aranyszívű Bode (a sorozat legjobban eltalált szereplője), a sötétségből kilépő hatalmasra növekedő árnyékok, a légies szellemalakok vagy éppen az ördögi szépségű, ellenállhatatlan gonosz, a szemeiből kiolvasható őrülettel egyetemben? Fene se tudja, de az biztos, hogy a befejező rész átkozottul jól sikerült!
Értékelés: 8.6/10
Joe Hill – Gabriel Rodriguez: Locke & Key – Kulcs a zárját 3.
Fumax Könyvkiadó. 2019. 320 oldal
—
Kritika az előző kötetekről:
Locke & Key – Kulcs a zárját: Első kötet
Locke & Key – Kulcs a zárját: Második kötet