Stephen King: Tűzgyújtó – Könyv – kritika
Ismerjük mi jól a CIA-t meg a hozzá hasonló szervezeteket, naná hogy! Ha valami lángész kitalálja náluk, hogy kísérletként gyanús eredetű löttyöket fecskendezzenek gyanútlan egyetemistákba, hát, nosza, megcsinálják. Az, hogy páran közben kinyiffannak, gondolhatják, nem nagy ár pszichonikus képesség kialakításáért… Persze, az univerzum titkaival való játék mindig veszélyeket rejt magában. Tudni lehet előre, hogy az igazi gondok akkor kezdődnek majd, ha a kísérlet sikeres lesz. Ha a szellem előbújik a palackból. Vagy éppen olyasvalaki tűnik fel, aki az akaratával idéz elő tüzet. Könnyűszerrel. És bármekkorát. Egy Tűzgyújtó, na.
Tűzgyújtó, jöjj velem!
Stephen Kingtől sosem áll távol a természetfeletti. (És akkor most jól megmondtuk!) A Tűzgyújtó című könyv alapjául szolgáló pirokinetikai képességekről, ha máshol nem is, de az ún. spontán öngyulladással összefüggésben már lehetett hallani. Az sem titok, hogy a hidegháború éveiben az amerikaikhoz hasonlóan az oroszok is foglalkoztak az emberi elme titkaival. (Noha nem túl sok sikerrel.)
De az azért mégiscsak egészen más, ha van egy igazi, eleven tűzmágusod!
Bármilyen fantasy-könyvben egy ilyen tűzgyújtó maga a nyerő lap, az aduász. A CIA azonban, ez az kutyaütő társaság, mindig mindent elbarmol. Most őszintén, te hogy viszonyulnál egy pirokinézisre képes gyermekhez? Gondolom, maximális figyelemmel, tökéletes megértéssel, őszinte jóindulattal – no meg egy poroltóval a kezed ügyében.
A CIA ehelyett inkább folyamatosan hergeli és dühíti őt. Charlie McGee (azaz a Tűzgyújtó) mindössze 7 éves a történet kezdetén. És nagyon cuki. Egy édes kislány. Csupán fagylalttal és nyalókával kellene kínálni néhanapján és a legjobb barátjuk lenne.
De nyilván egy magas hőfokon égő természetfeletti thrillerhez a fagylalt túl kevés lenne. És persze pillanatok alatt meg is olvadna.
Ne játssz a Tűzgyújtóval!
A Tűzgyújtó, Stephen King paranoid természetfeletti thrillerje 1980-ban született. 45 éve. Kimondani is sok. Most olvastam harmadízben, és meg kell mondjam, mintha minden egyes alkalommal jobban tetszene. Talán a nosztalgia? Ugyan, dehogy,
A fő tanulság természetesen azóta is aktuális: „Ne játssz a tűzzel!” Helyesebben: Ne játssz a Tűzgyújtóval!”
Ami ennyi idő múltán túlhaladottnak tűnik King regényében, az nagyon kevés. A számítógépes vonal biztosan ilyen. A Műhely lángelméi lyukkártyával tömik a szuperszámítógépet, amely cserében egyszerre túlontúl briliáns (mintha csak a mostani mindentudó mesterséges intelligenciák kezdetleges előképe lenne) ugyanakkor pedig túl nehézkes és ostoba is.
Amiért viszont töretlenül szeretni lehet Stephen King műveit, az bizony mind megvan a Tűzgyújtóban is. Izgalom, kaland, tragédia. Cselszövés és bosszú.
Olyan karakterek, akikkel nagyon könnyen lehet azonosulni. És kik lennének ilyenek, ha nem azok a felelősségteljes szülők, akik akár az élettüket is áldoznák a családjukért.
Vagy azok az igaz szívű amerikai kisemberek, akikre biztosan számítani lehet a bajban.
Házam lángra gyullad
A nagy hatalom nagy felelősséggel jár. Ez nem is kérdés. King Tűzgyújtója azonban olyasvalaki, aki egyelőre nem tud bánni ezzel a hatalommal. Továbbá semmilyen módon nem áll készen ekkora kihívásra. A Tűzgyújtó fő konfliktusát is ez jelenti – amellett természetesen, hogy egy csomó, gyújtósnak való CIA (pontosabban Műhely) ügynök folyamatosan a McGee-család életére tör.
Hiszen mihez kezdesz, ha van egy kisbabád, aki körül állandóan lángra lobban a berendezés? A tűzálló pelus ilyenkor nyilvánvalóan nem elegendő; le is kell szoktatni őt a dologról… De mégis mit csináljon az ember, ha az Egyesült Államok folyvást az életére tör, neki pedig a birtokában van egy nagy hatásfokú lángszóró? No country for young girls, az egyszer biztos…
Ez az indián azt hiszi, hogy tűzálló?
Ah, azok a régi szép idők, amikor Stephen King még igazi bérgyilkosokat foglalkoztatott! (És nem afféle érző szívű, jótét lelkeket, mint mondjuk, Billy Summers.) John Rainbird, a Műhely végrehajtója a halál megszállottja. A másoké mellett a sajátjáé is. Romlott, cinikus és kiégett alak. Pompásan megfelel főgonosznak.
Rainbird tehát egy igazi szemétláda, egy komplett őrült. Az igazi fegyvertény viszont az, hogy eközben mégis annyira erős, fizikailag és mentálisan is sérthetetlen, hogy nagyon hamar bizonyos fokú szimpátia ébred az irányában. A Tűzgyújtó olvasása közben végig ott motoszkál benned a gondolat, hogy ez a furcsán erkölcstelen, öntörvényű alak előbb-utóbb jó útra kell, hogy térjen – hiszen itt a nagyszerű lehetőség a megváltásra, mégpedig egy védtelen, khm, kicsi lány személyében.
A tűzgyújtó haragra gyullad
Mi lehet a Tűzgyújtó című könyv titka? Hát ezen aztán igazán nem kell sokat töprengeni!
A szemét kormányzat egy cuki, angyalian jó kislány és a szerettei ellen lép fel. A Műhely felelőtlen tudósai kiengedik a szellemet a palackból – majd megpróbálják visszatuszkolni. Erőszakkal. Nem nehéz eldönteni, hogy kinek szurkolj ezen a mérkőzésen.
Charlie McGee-nek, a Stephen King-univerzum Danaerys Targaryenjének még csak sárkányokra sincs szüksége. Ereje nőttön nő. A haragja is. Űzik, fenyegetik, kihasználják? A létét fenyegetik? És a családjáét is? Ilyenkor nyilván előbb-utóbb egyetlen szikra is elég. És a Tűzgyújtó teszi azt, amire a neve alapján rendeltetett.
Értékelés: 8.3/10
Stephen King: Tűzgyújtó
Európa Könyvkiadó. 2022. 413 oldal
—
Ez is érdekelhet:
A. K. Larkwood: A Kimondatlan Név
—
További Stephen King-könyvek:
Később
Csak sötéten szereted