Hüse Lajos: Álmos haragja – Könyv – kritika
A honfoglalás kora előtti időszakról nem sokat tudni. Amit biztosan állíthatunk, az az, hogy a magyar törzsek a 890-es évek folyamán több hullámban elfoglalták a Kárpát-medencét. Na de mi van akkor, ha Álmos apánk pont ellenkező irányba óhajtott volna menni, keletre? Milyen regény(folyam) már az, amelyben Álmos apánk a főgenya?
No, mindezeket nem tudni, mivel a tervezett könyvsorozat első részből nem derül ki semmi. A magyeri pusztaságok helyett hamarosan Konstantinápolyban találod magad. Ősmagyarkodás helyett politikai intrikát és lightos maffiasztorit kapsz. A könyv ezért maximum felvezetésnek jó, lényegében ott végződik, ahol kezdődnie kellene.
Egyszóval nagy merészség az Álmos haragja címet adni egy olyan könyvnek, ahol a címszereplő mindössze a történet legelején és legvégén tűnik fel – akkor is kizárólag említés szintjén.
Egy magyar számára alapból van abban valami igéző, ha a honfoglalás előtti korról olvashat. Főhősünk, Sandru és két haverja konstantinápolyi kalandjai csak nagyon kevéssé tudják ezt az igényt kielégíteni. A könyv pedig inkább kalandregény, mint történelmi. Noha Hüse Lajos alaposan felkészült Konstantinápolyból, a környezetrajz igazán profi, a cselekményben mégis elég kevés történelmi léptékű akad, többnyire megmarad a hétköznapok szintjén.
A szerző karakteralkotás terén sem brillírozik: Sandru két haverjának jellemábrázolása jórészt kimerül annyiban, hogy megállás nélkül dugni akarnak. És Sandru lépten-nyomon fellángoló érzelmei sem jönnek át sikeresen. Lényegében akármilyen nőszeméllyel hozza össze a jó sora, pillanatok alatt kölcsönösen egymásra hangolódnak. Még a legrémesebb, (de amúgy dögös) hárpia esetében is simán kibumlizik magának egy dugópajti státust. (A mázlista, puncimágnes ősmagyar disznaja.)
Ront a helyzeten az is, hogy Sandru túl hirtelen változik át málészájú kölykökből vagány csávóvá, cselszövővé és egyben filozófussá is.
Arról már ne is beszéljünk, hogy József Attilát sorait idézi csajozós szövegként („Hiányod átjár, mint huzat a házon…”) a nagy költő születése előtt pont 1122 évvel… A nőci pedig ugyanebből a versből kontráz válaszul… és csak egészen csöppet kínos ez az egész.
A regényből, amely addig úgy-ahogy eldöcög, – de igazából sem túl jó, sem túl rossz, – az utolsó negyedére megfogyatkozik a szufla. Az írás színvonala kezd átcsapdosni a vállalhatatlan tartományba. Az összecsapottságra utaló számos tünet közül a legfájdalmasabb a hirtelen meghülyülő szereplők sora. Az immár katonatisztté avanzsáló Sandru például rábízza teljes tőkéjüket – már megint, már megint, MÁR MEGINT!!! – részeges és kurvapecér haverjára, majd ő maga is lángoló szerelemre gyullad az egyik legkevésbé technikás tábori lotyó iránt. E kínos fellángolás számtalan ostoba és együgyű jelenet forrása lesz.
Így nem csoda, hogy Álmos apánk helyett végül te magad, az olvasó pöccensz be jól.
Ami azért is sajnálatos, mert a regénynek akadnak azért erényei is: A szellemvilágba lépés általában nem szokott jól elsülni (dögunalommá változtatta pl. a Tyrannosz-sorozat első részét is) de itt mégis szépen feldobta a könyv hangulatát. Másrészt jól kidolgozott táltoshittel hol találkoztál eddig? Itt most ez összejött.
Hüse Lajos frappánsan megoldotta, hogy a magyarok és a görögök között játszódó részek szóhasználatukban is elkülönüljenek egymástól, mivel eltérő szókészletet használt a kétféle néphez. Fura – pláne a visszafogottabb stílus után az ízes, régimódias magyar – de azért működik.
Ugyancsak jól működik a könyv végi csatajelenet, a harc minden izgalmával és teljes kiszámíthatatlanságával egyetemben.
Azonban mindezek ellenére, sajnos, A turul árnyékában-sorozat első kötete pont a célegyenesben kezd el bukdácsolni.
De legalább az vigasztalhat, hogy Sandru megmutatja ezeknek a kurva görögöknek, hogy milyen a magyar virtus…
6,7/10
Hüse Lajos: Álmos haragja (A turul árnyékában 1.)
Gold Book. 2019. 413 oldal