Snorri Kristjansson: A vér szava – Könyv – kritika
Olav Tryggvason király elhatározza, hogy a Krisztus szent nevében egyesíti egész Norvégiát. Aki nem óhajt osztozni hitében, azt pedig jól fejbe kívánja suhintani egy bárddal. A szálak Stenvik városának falai alatt futnak össze, ahol az Olav király terveitől vonakodó, jól bevált, kevés macerával járó vallásukhoz ragaszkodó, ódivatú viking másként gondolkodók Olav királyt kívánják fejbe suhintani, ugyancsak bárddal.
Snorri Kristjansson trilógiájának első része egész okés volt, bár kissé kedvedet szeghette a túl sok, nehezen megkülönböztethető szereplő, a folytonos nézőpontváltások, és a kissé sután induló cselekmény. Az ostrom során szerencsére jóval intenzívebbé vált a történet, bár a fantasybe illő vérmágia belebuherálása egy valós alapokon nyugvó történelmű regénybe azért szemöldök-ráncolásra késztethetett.
Az igazi gondok azonban a második részben jelentkeznek. Mintha minden addig meglévő apróbb hiba felnagyítódna. A szereplők egymáshoz való viszonya rapszodikussá válik, cselekedeteik ellentmondásba kerülnek MINDENNEL is. Az első rész két elhunyt szereplőjéről például kiderül, hogy életben vannak, de csak azért, hogy pár oldallal később egy béna csel miatt megint MEGINT meghaljanak. Wtf. Karakterek, akik végigfondorkodták az első részt, azzal indítanak, hogy belekezdenek a világtörténelem LEGÁTLÁTSZÓBB összeesküvésébe, és, hát, rajtavesztenek. Wtf. A hierarchia nem túl magas fokán álló béna és ármánykodó füvesember dróton kezdi rángatni az addig vasakaratú királyt, és átveszi a hadműveletek irányítását. Wtf.
És ez még csak az egyik szál. A másikon két karakter rója Norvégia útjait és unalmasnál unalmasabb hétköznapi helyzetekbe keveredik. A negatív csúcspontot itt alighanem az jelenti, mikor egyikük EGY TELJES OLDALON KERESZTÜL etet egy nyavalyás kutyát.
Ha a balsejtelem, miszerint A vér szava elvesztette történelem-könyv jellegét, már eddig is körülötted ólálkodott, immár teljes erővel rugdos feléd acélbetétes bakancsával.
És akkor, figyeljél, ahhoz mit szólsz, hogy ez a két fenti szereplő igazából a cselekmény különböző pontjain egyszer csak elhalálozik, de valami csuda folytán mégis életben marad? Gyanús, hogy TALÁN a skandináv mitológia alakjai SÜNDÖRÖGNEK körülöttük, egyikük épp maga Odin urunk lenne? Nemt’om, de nincs az az isten, hogy ezt a dilettáns ostobaságot addig olvassam, míg kiderül.
A végzet kardjai 7/10
A vér szava 4/10
harmadik resz: jobb talán nem is tudni/10
Snorri Kristjansson: A vér szava (Vikingek végnapjai 2.)
Gold Book. 2018. 318 oldal
(Ha valaki a vikinges zsáner jóvalta sikerültebb példányára vágyna, az jobban jár Giles Kristian Sigurd-sorozatával, vagy Robert Low-tól A felesküdöttekkel – utóbbival már csak amiatt is, mert abban is színre lép UGYANEZ az Olav Tryggvason király. Csak ott nem ilyen sótlan pöcs, hanem kilenc éves kora ellenére mesteri manipulátor, akinek felcsendülő hangja hallatán bősz viking harcosok hajigálják el kezükből a csatabárdot és rohannak el fejvesztve az ellenkező irányba.)