Snorri Kristjansson: A vér szava – Könyv – kritika
Krisztus nevében – bárddal
Olav Tryggvason király elhatározza, hogy a Krisztus szent nevében egyesíti egész Norvégiát. Aki nem óhajt osztozni hitében, azt pedig jól fejbe kívánja suhintani egy bárddal. A szálak Stenvik városának falai alatt futnak össze, ahol az Olav király terveitől vonakodó, és jól bevált, kevés macerával járó vallásukhoz ragaszkodó, ódivatú viking másként gondolkodók Olav királyt kívánják fejbe suhintani, ugyancsak bárddal. Hát igen, Krisztus szavai helyett jöjjön A vér szava.
Snorri Kristjansson trilógiájának A végzet kardjai című első része egészen rendben lévő történelmi regényvolt, bár kissé kedvedet szeghette a túl sok, nehezen megkülönböztethető szereplő, a folytonos nézőpontváltások, és a kissé sután induló cselekmény. Az ostrom során szerencsére jóval intenzívebbé vált a történet. Noha a fantasybe illő vérmágia beemelése egy valós alapokon nyugvó történelmű regénybe azért néhányakat szemöldök-ráncolásra késztethetett.
Minden ellentmondásba kerül – mindennel
Az igazi gondok azonban A vér szava című második részben jelentkeznek. Mintha minden addig meglévő apróbb hiba felnagyítódna. A szereplők egymáshoz való viszonyrendszere rapszodikussá válik, cselekedeteik ellentmondásba kerülnek MINDENNEL is.
Az első rész két elhunyt szereplőjéről például kiderül, hogy életben vannak, de csak azért, hogy pár oldallal később egy béna csel miatt megint MEGINT meghaljanak. WTF!
Karakterek, akik a háttérben meghúzódva végigármánykodták az első részt, azzal indítanak, hogy belekezdenek a világtörténelem LEGÁTLÁTSZÓBB összeesküvésébe, és, nos hát, ki hinné: rajtavesztenek. WTF!!
A hierarchia nem túl magas fokán álló ármánykodó szerencsétlen füvesember dróton kezdi rángatni a korábban vasakaratú királyt, és átveszi a hadműveletek irányítását. WTF!!!
Lehetne ez még ennél is unalmasabb?
És fentiek még mindig csak az egyik történetszálat jelentik. A másikon A vér szava két karaktere rója Norvégia útjait és unalmasnál unalmasabb, hétköznapi helyzetekbe keveredik. A negatív csúcspontot itt alighanem az jelenti, mikor egyikük EGY TELJES OLDALON KERESZTÜL etet egy nyavalyás kutyát.
Ha a balsejtelem, miszerint A vér szava elvesztette történelem-könyv jellegét, már eddig is körülötted ólálkodott, immár teljes erővel rugdos feléd acélbetétes bakancsával.
És akkor, figyeljél, ahhoz mit szólsz, hogy ez a két fenti szereplő igazából a cselekmény különböző pontjain egyszer csak elhalálozik, de valami csuda folytán mégis életben marad? Gyanús, hogy TALÁN a skandináv mitológia alakjai SÜNDÖRÖGNEK körülöttük, és egyikük épp maga Odin urunk lenne? Nemt’om, de nincs az az isten, hogy ezt a dilettáns ostobaságot addig olvassam, míg kiderül.
Értékelés: 4/10
Snorri Kristjansson: A vér szava (Vikingek végnapjai 2.)
Gold Book. 2018. 318 oldal
—
Ez is érdekelhet:
Bernard Cornwell: Az üres trón
—
(Ha valaki a vikinges zsáner jóval sikerültebb példányára vágyna, az jobban jár Giles Kristian Sigurd-sorozatával, vagy Robert Low-tól A felesküdöttekkel – utóbbival már csak amiatt is, mert abban is színre lép UGYANEZ az Olav Tryggvason király. Csak ott nem ilyen sótlan pöcs, hanem kilenc éves kora ellenére mesteri manipulátor, akinek felcsendülő hangja hallatán bősz viking harcosok hajigálják el kezükből a csatabárdot és rohannak el fejvesztve az ellenkező irányba.)