Giles Kristian: Lancelot – Könyv – kritika

Giles Kristian, hoppá, egy elegáns mozdulattal kikapja Lancelot a nevezetes Artúr-mondakörből és főhőst csinál belőle. Teheti, hiszen címszereplője a mondakör legderekabb vitéze, így számos csetepaté középpontjába beilleszthető, és nem mellesleg befűzi a nagy Artúr király csaját is, ennélfogva a szerelmi dráma és egyéb konfliktusok is garantálhatók.

Tiszta érzelmek és mocskos középkor

Kristian aránytalanul nagy teret ad könyvében a gyermekkornak, és azt várnád, hogy simán bealszol rajta, mert hát mi érdekes történhet egy későbbi nagy hős zsenge gyermekéveiben. De a várakozás simán rád cáfol. A kidolgozása semmivel sem sikerül érdektelenebbre, mint a későbbi, jóval jelentékenyebb felnőtt éveké. Sőt, fordítva. Az izgalom kezdettől fogva jelen van, mert a szigeten, ahol Lancelot pátyolgatják, előbb feltűnik Guinevere, hogy felszítsa az érzelmeket, majd minden druidák legnevezetesebbikje, Merlin, aki a feszültséget szítja fel.

Kristian pedig ügyesen leráncigálja a legendát a hétköznapokba. Szinte minden misztikumtól és varázslattól megfosztja. (Ha mégis akad valami bűbáj, az talán csak sima bűvésztrükk.) A híres-nevezetes szereplők (vagy csupán neveik) felbukkannak ugyan, de jóval emberközelibbek, körülöttük a középkor minden szennyével és mocskával.

Előkerül Artúr király is

A könyv első fele így lényegesen személyesebb, mert Lancelot hagyja a középpontban. Ezután jobban Artúrra irányul a figyelem, aki pont a könyv felénél kerül elő, nem elébb. (Üdv néked, nagy király!)

Érdekes módon az írás színvonala is erősebb a könyv feléig, majdhogynem szépirodalmi szintet hoz, a hasonlatai különösen szépek (nem tudsz közben nem Dean Koontz bénázásaira gondolni: ld. A görbe lépcső), és a szöveg hátterében vígan suhogtatja leveleit kb. 500 különféle növény, amelyek nagy részéről életedben nem hallottál.

Jönnek a migráncsok!

Az i. sz. 500-as évek még nem a teljes pompájában virágzó lovagkor, annak csak a legkezdete. (A rómaiak balra el, a szászok jobbról be.) Érdekes párhuzam, hogy Artúr személye, fegyverzete, harcmodora kísértetiesen emlékeztet Bernard Cornwell háromkötetes Artúr-sorozatára (Excalibur), el nem bírtam képzelni olvasás közben, hogy Giles Kristian ne onnan csummantotta volna a könyv ötletét. (Onnan, árulja is el az utószóban.)

És ha már Cornwell: Artúr megjenésével a könyv simán beilleszthető lenne fenti szerző Angolszász históriák c. sorozatába (ld. kritika Az utolsó királyság című első részről), a jól felépített, taktikus csaták legalábbis kiköpött másai az azokban levőknek. Csak épp pár száz év elszelelt közben, így az Artúr által feltartóztatni kívánt migránsáradat szászai Cornwell könyveiben már mint békés polgárok, a feltartóztatni kívánt migránsáradat vikingjeivel hadakoznak.

Mélabús és illedelmes szerelmi dráma

A könyv szerelmi dráma létére mentes minden illetlenségtől, leszámítva a tó asszonyát, aki átkozottul pajkos egy teremtés, de az övé az egyetlen jelenet az egész könyvben, ami nyomokban erotikát tartalmaz – ami azért hiányérzetre adhat okot, hiszen mégiscsak szerelmi háromszögelésnek vagyunk tanúi. Amit sajna, elég középszerűen sikerül csak átadni. A lángoló érzelmek a Hölgy szigetén, a gyermekkorban hihetőbbnek tűnnek.

Sajnálkozva figyeled viszont a mélabús, felnőtt Lancelot, aki folyamatosan vágyakozik, de ott van ugye az a fránya lovagi becsület. Artúr egydimenziós karaktere persze sík ideg, de hát mégiscsak haverok. Guinevere pedig fárasztóan és értelmetlenül titokzatoskodik – ami a könyv legvégén túl is lesz tolva rendesen, egészen az érthetetlenségig.

A könyv a hasznosnál gyorsabb léptékben haladó második fele, ha nem is hozza az első szintjét, szerencsére a középszerig nem süllyed le – kivéve azt az egyetlen csúfos jelenetet a vadászkunyhónál, Artúrral a féltékeny férj hálátlan és kisszerű szerepében, a háttérben meg a vihogó, köcsög Mordreddel.

A lezáró fejezetek viszont minden életszerűtlenségük és patetikusságuk ellenére is nagyon hatásosra és felemelőre sikerültek, ha nem ismernéd töviről hegyire a legendát, talán még el is bőgnéd magadat.

Értékelés: 8/10

Giles Kristian: Lancelot (Artúr-legendák 1.)
Gabo Könyvkiadó. 2019. 529 oldal