Richard Ford: Vadon – Könyv – kritika

Nem azt mondom, hogy a Vadon unalmas, de nem tudom, miért nem

Richard Ford Pulitzer- és Pen-díjas regényéről teljes határozottsággal nem mernéd kijelenteni, hogy dögunalmas vagy teljesen érdektelen, inkább csak azt mondanád, hogy a Vadon nem túl érdekes. A tizenhat éves fiú szemszögén át megfigyelt, lassan széthulló házasság története elég hétköznapi, bármelyikünkkel megeshetne. Nincsenek nagy drámák, talán még okok sem igazán. Esetleg a menekülés a hétköznapokból.

(És itt kell megjegyeznem, úgy is mint egy könyvkritika-blog szerzője, hogy sokkal kevesebb problémával találja magát szembe az, aki ilyenkor inkább beiratkozik egy könyvtárba. Helló, Great Falls Public Library!).

Az ifjú Joe pedig Spock hadnagyhoz illő vulcáni szenvtelenséggel elemzi a történeteket.

A Vadon nem elég piszkos a „dirty realism”-hez

A „dirty realism” irányzatába sorolt Richard Ford gördülékeny, de amúgy szenvtelen és színtelen írásművében semmi különösebben mocskos nincs, még csak piszkosfehérnek sem nagyon lehetne minősíteni.

Az időpont, 1960 sem tesz hozzá semmit a cselekményhez, a Vadon című könyv játszódhatna éppenséggel tegnapelőtt is, legfeljebb Joe nem újságot olvasna időtöltésként, hanem a telefonját baszkurálná. A háttérben dúló tűzvész pedig még egyre aktuálisabb is lesz manapság.

Az alig pár jelenetből álló, kisregénynél valamivel többnek ható, tipikus egynek elmegy-olvasmány se nem túl jó, se nem túl rossz, és leginkább a te kíváncsiságod tartja életben: vajon kialszik a tűz és szétmennek a szereplők? Vagy nem?

Értékelés: 7/10

Richard Ford: Vadon
Athenaeum Kiadó. 2019. 260 oldal