Cameron Johnston: A Megtörtek Istene – Könyv – kritika

Cameron Johnston: A Megtörtek Istene - könyvborító

Edwin Walker egy szemétláda – de amúgy rendes srác

Minek is szépítenénk, Edrin Walker egy tróger. Legalábbis ő ezt gondolja saját magáról. Hite mindazonáltal nem gátolta abban, hogy A megtörtek istene előzményében (ld. Az áruló isten) jól megmentse szülővárosát a bazi nagy veszedelemtől.

A Megtörtek Istenében tehát újabb bazi nagy veszedelem fenyegeti a sanyarú sorsú Setharis városát, ami nem annyira rossz hír, mármint az olvasónak, mivel a második rész valamivel ügyesebb munka, mint az első. A történet jobban kidolgozott, érthetőbb és kevesebb öncélú idétlenkedés meg ügyetlen jelenet (naturista nagymama, khm) került a lapjaira.

Edwin Walker az agyát használja – elmemágia haladóknak

A gaz ellenfelek, a szó szerint az agyadba mászó zsugabubusok, akarom mondani scarrabusok kiköpött goa’uldok a Csillagkapu c. sorozatból. Ha Cameron Johnston helyében vagyok, én biztos onnét csórtam volna az ötletet… Ez elsőre jó bénának tűnik, és hát kicsit az is, de annyira azért mégsem, mert Edrin az elmemágia kiváló művelője, mint ahogy ezek a kis nyomoroncok is, így számos remek alkalmuk akad, hogy különféle csetepatékban, majd végül egy epikus csatában mérjék össze egymással az eszüket… vagyis hát az agyukat.

A Megtörtek Istene, hasonlóan az előzményhez, nem mentes a felesleges és bombasztikus körítéstől. A galaktikus léptékű háttértörténetben például a szó szoros értelmében holdakkal és bolygókkal dobálóznak némelyek, ami akkora kontrasztot képez a könyv alaptörténetével, hogy az enyhe unalmon kívül más érdemi hatást képtelen kiváltani. Szerencsére csak pár oldal az egész.

A Megtörtek Istene öncélúan vulgáris, hogy csesznéd meg!

És hogy mekkora tróger Walker? Az író valamiért kényszeresen ismételgetteti főhősével, hogy az milyen ocsmány, érzéketlen féreg is, – miközben ezzel ordító ellentétben, hősünk utolsó petákjait is az éhezőknek adja, kórházban robotol mint önkéntes aneszteziológus vagy éppen megmenti az EGÉSZ bolygót. Edrin állandó önostorozása nyilván a hős egyedivé tételét szolgálja. A lóláb azonban kilóg: Edrinnel, azon kívül, hogy jó adag cinizmus, tiszteletlenség és önsajnálat szorult belé, más gond nincs. Kivéve persze azt a mocskos, büdös pofáját!

A folytonos és teljesen szükségtelen trágárság ugyanis folyamatosan kocsmai szintre húzza le a A Megtörtek Istene szövegét. És mint a csúnya beszédű kisgyerekek esetében az oviban, most sem könnyű rájönni, hogy a megbotránkoztatáson kívül mi is lehet a célja.

Cameron Johnston emlékezetes hőst alkot… és…

Azonban némi idő elteltével már nagyon észre se veszed a mocskos beszédet, baszd meg, viszont rájössz, hogy a Cameron Johnston valahogy mégiscsak sikerrel járt. Ha az írás döcög is emitt-amott, a főhős emlékezetes marad. Főképpen, hogy a második rész során a karakter egyre jobban magára talál és sokkal agilisebbé és hatékonyabbá, igazi badass figurává válik. No és a sablon fantasy-től eltérő elmejáték is garantál némi különlegességet.

És a végén már csak azt nem érted, ha egyszer Johnston vette a fáradságot, hogy kitalált egy ennyire komplex mitológiát és háttérvilágot, mi a keserves úristenért csapta össze a sztorit két kötetbe. Mert mi tagadás, A Megtörtek Istene hirtelen odakent befejezése után még a hiányérzet is befigyel.

Értékelés: 7.2/10

Cameron Johnston: A Megtörtek Istene (A zsarnokság kora 2.)
Főnix Astra. 2020. 364 oldal

Brian K. Vaughan – Fiona Staples: Saga 3. – Képregény – kritika

Brian K. Vaughan – Fiona Staples: Saga 3.

A Saga tempója lassul

Kedvenc megbotránkoztatásra belőtt űroperánk, a Saga robog tovább. A harmadik részre viszont a sebesség mintha most kicsit csökkent volna. Persze a szürreális, elborult lényekkel és helyszínekkel benépesített galaxisban zajló végeérhetetlen háború olyan biztos alapokkal szolgál, amelyek elbírnak némi belassulást.

Mégis, míg eddig az események többsége sorsfordítónak érződött hőseink életében, most előfordulnak helykitöltésnek érzett epizódok is, például anyós-meny cívódásai, vagy különféle szereplők hallucinációi. Ez utóbbiak egyetlen pozitívuma, hogy tiszteletét teszi benne a sorozat (eddigi) legjobb karaktere, Az Űzés, akit a szerzők láthatólag képtelenek elengedni. Csak akkor mi a fenének nyírták ki az ostoba marhák, kérdezheted teljes joggal.

Az átütő erő eltűnt, de még mindig roppant szórakoztató

A Saga harmadik részében a legfeleslegesebbnek mindamellett az új szereplők beemelését találod. A két nyavalyás bulvárújságíró nem fog kideríteni semmit, amit te már régóta ne tudnál. Legfeljebb, hogy Alana még nagyobb ribanc, mint gondoltad.

Read more

Michael Chabon: Kavalier és Clay bámulatos kalandjai 1-2. – Könyv – kritika

Michael Chabon: Kavalier és Clay bámulatos kalandjai könyvborító

Nem túl bámulatos kalandok

Mire asszociálsz egy olyan könyvcím alapján, amelyben benne foglaltatik a „bámulatos kalandok” kifejezés? Le merném fogadni, hogy bámulatos kalandokra. Nos, azok nem nagyon vannak Michael Chabon Kavalier és Clay bámulatos kalandjai című könyvében. Vagy legalábbis csak nyomokban. A cím a (tudatosan) félreérthető címadás iskolapéldája. A nácik elől Amerikába kimenekített Josef Kavalier és unokatestvére története egy kb. tizenöt évet felölelő fél családregény az amerikai képregényírás aranykorszakáról és a holokausztot „túlélők bűntudatáról”.

A Szabadulóművész képregény-történelmet ír

Akkor mi az, amibámulatos a Kavalier és Clay bámulatos kalandjaiban? Hát a képregény-történelem. (Természetesen a címbéli jelző is ezekre utal.) El bírom képzelni, hogy a kilencedik művészeti ág, e klasszikusan amerikai műfaj korai históriája már kapásból egy fél Pulitzer-díjat ért Michael Chabon számára. (A díj másik fele talán a ’40-es és ’50-es évek New Yorkja iránt kinyilvánított alázatos és buzgó hódolatnak köszönhető). A regénybéli Szabadulóművész természetesen nem létezett, az álarcos hős van Amerika kapitány egyfajta parafrázisa, továbbá az emlékezetes Hitlernek bepancsolós címlap is utóbbihoz köthető.

Read more

Thomas Harris: Cari Mora – Könyv – kritika

Thomas Harris: Cari Mora könyvborító

Cari Mora nem csak kemény, de dögös is

Thomas Harris főhőse, Cari Mora, a hajdani kolumbiai gyermekkatona és jelenlegi dögös csajszi Miami Beach-en Pablo Escobar egykori villájának gondnoka. A körültekintő és gondos Pablo annak idején 25 millió dollárnyi aranyat rejtett el a villában. Az aranyra egyaránt pályázik a maffia és egy genyó német pszichopata, akinek a szervkereskedelem a hobbija. (Cari Morának nincsenek ilyen tervei, ő csak egyszerűen állatorvos akar lenni.)

Thomas Harris megújult stílusú regénnyel jelentkezett – értesülsz a fülszövegből. Hogy minek, azt csak a jóisten tudja, mert a régivel semmi gond nem volt: A bárányok hallgatnak könyvben például majdnem ugyanolyan jó, mint a belőle készült zseniális film. Ez az új stílus meg kb. azt jelenti, hogy az egész kicsit laposabb és slendriánabb. És gyorsabb ritmusú – talán a megváltozott olvasói igények miatt, talán amiatt, hogy így jóval egyszerűbb könyvet írni.

Thoams Harris elfelejtette, hogyan kell jó regényt írni

Read more

Andrzej Sapkowski: Vaják I. – Az utolsó kívánság – Könyv – kritika

Andrzej Sapkowski: Vaják I. - Az utolsó kívánság - könyvborító

A szörnyvadász kilép a népmesékből

Ríviai Geralt, a lengyel Sapkowski immár világhírnévre szert tett hivatásos szörnyvadásza 1993-ban lépett színre egy novelláskötetben. Az utolsó kívánság színtere egy többé-kevésbé kora középkori Kelet-Európára emlékeztető fantasy világ. Törpékkel, tündékkel és sárkánygyíkokkal. Plusz a szláv és német mese- és mondavilág lényeivel súlyosbítva. Strigától és lúdvérctől kezdve Hófehérkéig. (Legalábbis annak kifordított verziójáig.)

Hamar kiviláglik, hogy Sapkowski könyvénekaz előnye ugyanaz, mint a hátránya is.  Lehet, hogy valamivel másabb mint egy sablon angolszász fantasy, de amikor a szörnyeteg lakomát varázsol az asztalra a nagy semmiből, vagy mikor a lány böhömnagy denevérré változik, majd vissza megint ruhába öltözött lánnyá, magad se tudod, hogy mindez teljesen komolyan vehető-e. A dzsinnről és a három kívánságról nem is beszélve.

Mert ugyebár a mesék nem vehetők komolyan egy bizonyos kor felett.

Read more

David Koepp: Hűtőkamra – Könyv – kritika

David Koepp: Hűtőkamra könyvborító

A Hűtőkamra filmszerű élmény

A fószer, aki ezt a könyvet asztalra tette, olyan filmek forgatókönyvírója, mint a Jurassic Park és a Pókember. Mi következik ebből? Egyértelműen az, hogy a Hűtőkamra című könyv olyan mint egy film. 

Egy B-film. 

Egy kevés helyszínen játszódó, kis költségvetésű B-film.

De hé, várjál csak!

Mindez a jobbik fajtából. Oké, a Hűtőkamra alaphelyzete teljesen sablonos: egy új, agresszív gombafaj terjeszkedni kezd az elfelejtett, katonai raktár mélyén. A nagydumás vesztes, akinek azért helyén van a szíve, álmai hölgye és a kicsit már rozoga, nyugdíjas megoldóember felveszik ellene a harcot.

David Koepp főellenfele egy gomba – és ez nem vicc!

Read more

Dean Koontz: A tiltott ajtó – Könyv – kritika

Dean Koontz: A tiltott ajtó könyvborító

Dean Koontz és Jane Hawk is kezd fáradni

Jane Hawk A tiltott ajtóban immár a sorozat negyedik kötetében veszi fel a harcot az amerikai politikai és gazdasági élet legfelsőbb szintjét érintő összeesküvéssel. Kedvenc igazságtevőnk az USA első számú közellenségének csöppet sem irigylésre méltó pozíciójából startol. És eléggé fáradt is.

Mint ahogy a Dean Koontz könyvének első fejezetei is megfáradtak: a fogalmazás egyértelműen slendrián. A szöveg már az első jelenettől kezdve csöpög pátosztól, elárasztják a főhősöket illető, túlzó pozitív jelzők. És beficcennek fordítási hibák is. Ki a frász hallott már például tekintélyemberről?

Aztán érdekes módon, egyszer csak normalizálódik a helyzet, és ezek az anomáliák jórészt megszűnnek. Ezt mégis hogy sikerült összehozni? Ki hallott már olyant, hogy egy könyv elejét csapják össze? Mindegy.

Dean Koontz továbbra is az irodalmi Nobel-díjra hajt

Read more
1 3 4 5 6 7