John Fowles: A lepkegyűjtő – Könyv – kritika

John Fowles: A lepkegyűjtő - Könyvborító

Frederick Clegg, lepkegyűjtő és egyben a szürkébbnél is szürkébb kishivatalnok távolról csodálja Mirandát, az élettel teli, művészi pályájára készülő diáklányt. (Jó, inkább csak kukkolja.) Esélye sincs nála. Tulajdonképpen senkinél nincs egy csöpp esélye sem. Fura, élhetetlen, humortalan és nulla képzelőerővel rendelkező alak. Amikor azonban egy lottónyereménynek köszönhetően jókora summához jut, teljesen új lehetőségek tárulnak fel előtte. A lepkegyűjtő elhatározta, hogy Mirandát is besorolja a gyűjteményébe.

A lepkegyűjtő felett elszállt az idő

Tulajdonképpen ez az első, amit észreveszel. John Fowles könyve először 1963-ban jelent meg. Nem egyszerű eldönteni, hogy maga a szerző ragadt-e a múltban, vagy csak jellegzetességek nélküli főhősének köszönhető-e ez az enyhén zavaró érzés. Mindenesetre kevéssé nyilvánvaló, hogy a regény cselekményének ideje az az időszak, amikor a beatkorszak és a szexuális forradalom TELJES fordulatszámon pörög.

Fowles könyvében mindez csak nyomokban csapódik le. Clegg fura közönnyel, érzelmektől mentesen narrálja új szerzeményének begyűjtését és a vele való foglalatosságait. A lepkegyűjtő, ez a tulajdonságok nélküli ember mintha kívül rekedt volna az időn vagy legalábbis végérvényesen a múltban ragadt volna. Az összes megnyilvánulása évtizedekkel korábbi viselkedésmódot idéz.

A 1960-as évek eleje pontosan az az időszak, amikor a társadalmi osztályok már jórészt eltünedezőben voltak a Nyugaton. A felső-középosztálybeli Miranda és az alacsonyabb rétegből származó, feltörekedni vágyó elrablója közti társadalmi különbségek folytonos hangsúlyozása sem igazán segíti a könyv évtizedekkel későbbi befogadását… És Fowles szereplői a Beatles helyett Bachot és Mozartot hallgatnak…

Csak semmi szexet, kérem, angolok vagyunk

Read more

Chloé Esposito: Őrület – Könyv – kritika

Chloé Esposito: Őrület - könyvborító

Chloé Esposito könyvéről már messziről ordít, hogy csajszis majomkodás. Chick lit – a találó angol nyelvű szakkifejezés a maga visszafogott módján azt sugallja, hogy nem az irodalom csúcsteljesítményei esnek ebbe a kategóriába. Akkor meg mégis mit keres itt ezen az IGÉNYES blogon, hm? Őrület! A sors keze lesújtott rám, amikor a kezembe akadt e nagybecsű trilógia 2. része, belepörgettem és megütötte a szemem egy mondat, ami, hát, nagyon szexuális volt. Ámde sajnos, egy betűre sem emlékszem belőle.

Az Őrület című könyv tehát egy szokatlan és kiszámíthatatlan kaland ígérete (mivel alapból nem olvasok ilyen marhaságokat) annak a szerencsés mondatnak a mohó hajszolása közben, – ami egyidejűleg előrevetíti egy fasza kis lehúzós kritika lehetőségét is. Hajrá!

Chloé Esposito a karakterépítés nagymestere!

Erre, tessék, mi történik? Az Őrület című mű elején rögtön szembetalálod magad a karakter-építés MAGASISKOLÁJÁVAL! Az első két fejezetben a következők derülnek ki a hősnőnkről, a bájos Alvináról: lusta, trehány, felelőtlen, felszínes, irigy, kapzsi, önző, iszákos és parázna. Meg még piromániás is! Ezzel szemben a mérleg másik serpenyőjében mindössze két dolog árválkodik: szeret olvasni és haikukat ír. Azt hiszem, igazi öröm egy efféle főhős.

A másik dolog, amire nem számítasz Esposito könyvével kapcsolatban, az a humor. Nem vagyok az a nevetgélős típus, de az első két fejezet olvasása közben háromszor is hangosan FELKACAGTAM. Aztán még kétszer a harmadikban. Mintha stand up comedy-t olvasnál Rejtő Jenővel és egy nagy adag bugyutasággal elkeverve.

Romantikus regény szociopata főhőssel

Eddig tartottak a jó hírek. És az Őrület című regény felvezetése. Ezután már nem nevettem többet, és valószínűleg te sem fogsz, noha vannak még hasonló poénok repertoáron. A fő ok pedig az, hogy villámgyorsan nyilvánvalóvá válik, hogy Alvina a fentebbi tulajdonságai mellett még szociopata is, egy kilencéves gyermek értelmi képességeivel. Ezzel a hozzáállással és Mr. Fasz becenevű 28 centiméteres vibrátorával felszerelkezve érkezik meg Taorminára gazdag és sikeres ikertestvéréhez. Aki megkéri, hogy cseréljenek identitást. Hoppá, soha nem látott fordulat!

És innentől az Őrület már csak a szokásos habkönnyű semmiség. Epekedés luxuscikkek és sármos olasz pasik után. A kötelező szexjelenetek a partnerek egyre növekvő péniszméretével. (Szerencsére legalább itt megfigyelhető egyfajta mértéktartás, – mármint nem a dákók mérete kapcsán, hanem, hogy csak kb. négy-öt ilyen jelenet akad és azok sincsenek túlírva.)

Gyilkolni jó mulatság? Aha.

Plusz belép és át is veszi az irányítást egy újabb összetevő: a teljességgel komolyan vehetetlen thriller (Cosa Nostra & gyilkosságok) aminek a hatása pillanatok alatt semmivé oldódik Alvinának az eseményekhez való óvodás szintű hozzáállása miatt. A cselekmény egy pontján derék hősnőnk elhatározza például, hogy bérgyilkos lesz, mert az olyan jó móka.

És mit gondolsz, na mit, egy olyan romantikus regényről, aminek a főszereplője szociopata? Ha azt, hogy a szociopaták kevéssé romantikus alkatok, akkor ördögöd van! Íme, így kell olyan könyvet írni, ami egyben önmaga nem túl jól sikerült paródiája is…

Akkor mégis mi a bánatnak tartasz ki a végéig?

1, Átkozott kíváncsiság.

3, A szerző folyamatosan próbál magyarázatot adni arra, hogy Alvina mitől lett olyan, amilyen, és ez a könyv elején legnagyobb megdöbbenésedre kis mértékben még működik is, így bizonyos szimpátia alakul ki Alvina irányában. Ami azért nem tart túl soká…

Na és mi miatt lett olyan, amilyen? Mi miatt?! Hát főleg a nyomorult TÁPSZERTŐL!

Értékelés: 6/10

Chloé Esposito: Őrület (Őrület-trilógia 1.)
Libri Kiadó. 2019. 467 oldal

UPDATE:
Közben kíváncsiságból beleolvastam a második részbe (Bűn), és az kapásból agyonvágja a zagyva történet nyomokban megmaradt hitelességét is egy olyan csavarnak köszönhetően, ami teljesen értelmetlenné teszi az előzmény befejezését. A színvonal is tovább süllyed (5/10) így aztán sosem tudtam meg, hogy mi volt az a mondat, ami felkeltette az érdeklődésemet. Ha valaki átrágta magát a folytatáson, és maradt még használható agysejtje, az legyen szíves, kommentelje be ide a kedvemért a könyv LEGSZEXIBB mondatát!

Ez is érdekelhet:
Jen Beagin: A Nagy Svájci