Kína pár ezer évvel előre a jövőben? Egy katonaiakadémiás-kiképzős fantasy-ben? Kb. Mitikus császárok, emberfeletti hadurak, sámánizmus? Igen, a Mákháború második felében. Az elsőben suliba jársz. A szereplők tinik, tehát ifjúsági fantasyről van szó, de szerencsére, úgy TŰNIK, a jobbik fajtából.

Rivalizálás, genyó tanár, genyó osztálytárs, mind pipa, de nincs semmi túltolva. A lényeg a kiképzésen van: harcművészetek, taktika, stratégia, ilyesmi. Szerelem és szex ZÉRÓ fokozaton. Nem is arról van szó, hogy R. F. Kuang szemérmes lenne, hanem mindkettő teljességgel ki van innen satírozva, mintha sose hallott volna róla senki. A legdurvább egymás iránti érzelem a lagymatag barátság. Romantikus lelkületűek tehát erős hiányérzettel fognak küzdeni.

Némi óvatos rendszerkritika is megfigyelhető a sorok között R. F. Kuang részéről a mostani Kína kapcsán: ha mindenben a túlzott egyformaságra törekszel, akkor rengeteg hasznos dologról lemondasz. A Mákháború esetében ez a hasznos dolog a sámánizmus.

A könyv második felében a légypiszoknyi Mugeni Föderáció (erős japán hatást árasztva magából) megtámadja a hatalmas Nikant (Kínát) immár harmadszor pár évtizeden belül. R. F. Kuang története történet pedig önmagába roskad. Előkerül egy csomó mitikus lény, egy szekérderéknyi sámán, rengeteg hiszti, sértődékenység, és Kuang, aki eddig folyton minden stratégák öregatyjával, Szun-cével példálózott, képtelen leírni egy hadmozdulatot úgy, hogy az ne lenne gyerekesen együgyű.