A. K. Larkwood: Az ezerszemű úrnő – Könyv – kritika
A. K. Larkwood: Az ezerszemű úrnő című könyvének egyetlen nagy hibája van: az hogy, ezzel vége is a történetnek. A. K. Larkwood két rész alatt lezavarta a Kígyókapuk sorozatot. Más szerző térdre esve rebegne sűrű hálaimákat, hogy egy ilyen nagyszerű és egyedi alapötlettel megfogta az isten lábát és minimum 5 kötetre húzná szét a szériát, sejtve, hogy ezzel talán meg is alkotta élete fő művét… Hiszen hol van arra a garancia, hogy legközelebb akár csak megközelítőleg is képes lesz hasonló színvonalra.
Az ezerszemű úrnő baljósan sziszeg
Szerelmes ork csajok, őrült, halottimádó szekták, a földön járó isteni megtestesülések és számtalan világ, amik között a Kígyókapukon szó szerint áthajókázva közlekedhetsz. Az alapfelállás monumentális. De ahol Larkwood a legjobbat alkotta, az mégiscsak az istenek kapcsán sikerült neki. A Kimondatlan Név című debütáló regényében három olyan istenség is szerepel, amelyek közül egyetlen egy is dicséretére válna bármely fantasy regénynek.
Az ezer darabra töredezett, szilánkjait az univerzumban szétszóró kígyóistennő, az űr hidegjébe száműzött rémisztő, örökkön gyilkos dühtől égő sárkány, avagy a hegy gyomrának titokzatos mélységeiben lakozó, megfoghatatlan, emberáldozatokra éhező, mindentudó entitás remek alapot kölcsönöznek Larkwood sorozatának.
A mágia szűken mért. Az istenek kölcsönzik apró adagokban, és aki sokat kortyol belőle, arra idő előtti csúf halál vár.
Remek felállás, amit bizonytalanság, kiszámíthatatlanság és rejtélyesség keretez; Az ezerszemű úrnő emberi szereplői szédelegve kóvályognak e díszletek között.
A kevesebb néha… kevesebb
A. K. Larkwood körülbelül Az ezerszemű úrnő harmadánál egy olyan fordulatot hoz tető alá, amely más esetekben tipikus könyvet lezáró cliffhanger szokott lenni. A történet pedig előreugrik a jövőben, aztán másfél évtizedre beledermed az időbe.
Ezzel a lépéssel, ha komolyan belegondolsz, Larkwood annak a lehetőségét tette semmissé, hogy halandó hősei tovább folytassák a kalandozást a Kígyókapuk világaiban. Püff, az egésznek lőttek.
Talán nem vagy egyedül, ha ezt az egészet komoly csalódásnak fogod fel. Innentől ugyanis már csak a sorozat nagy fináléja vár. És ha példának okáért csupán jut eszedbe, hogy milyen nagyszerű lett volna egy olyan könyv a sorozatban, ami arról szól, hogy a karsazsiak Suthmíli nyomába erednek, hogy, hm, finoman szólva is, jogos bosszút álljanak a korábbi sérelmeikért, bevetve közben a harcra specializált, összeforrt tudatú varázslóikat, hát ezt elfelejtheted…
De az sem javít sokat a hiányérzeteden, hogy Az ezerszemű úrnő főellensége tulajdonképpen egy… lepel. Ez a lepel pedig hiába isteni megtestesülés, így sem egyszerűbb többnek látni annál, ami valójában. Azaz egyszerű ruhadarabnak.
Isteni színjáték
Az ezerszemű úrnő hátralévő kétharmada olyan, mint egy kevés szereplőt mozgató, szűk helyszínen játszódó kamaradráma. A kevés szereplő között pedig egészen pontosan három isten is található.
Ha van egy könyvsorozatod és mellé három pompásan megalkotott istened, akkor talán a legszerencsésebb elosztani őket három könyvre. Persze csak akkor, ha nem akarsz minél előbb túlesni a sorozatodon. A. K. Larkwood akar. Eközben mindhárom istene, úgymond lejön a földre, emberi alakot ölt – és így elveszti a hozzá kötődő misztikum jelentős részét.
Az ezerszemű úrnő című könyv mégis, mindeme fenti kritikák ellenére is jól működik. Igazából sokkal egységesebb, mint az előző rész.
Talasszérez Csarossza főszerepben
Az istenek emberi valójukban is érdekesek, komplex karaktereknek tűnnek. Az emberi szereplők közül pedig egyértelműen Talszérez Csarossza viszi a főszerepet. Kszorvej és Suthmíli szinte folyamatosan a háttérbe szorul hozzá képest. (Haha.)
És hiszed, vagy sem, A Kimondatlan Név utálatos, kibírhatatlan Csarosszája képes arra, hogy a következő rész szinte teljes egészében rá épüljön. Ehhez persze határozott jellemfejlődésre van szükség…
Belthrandosz Szethennájnak mennie kell!
Oké. Dolgoztál már olyan munkahelyen, ahol a főnök, ez a kibírhatatlan szemétláda megkeserítette az életed? Biztosan. Na és olyan helyen, ahol a feljebbvalód egy álmodozó, tétova, közönyös alak volt, aki magasról tojt rá, hogyan mennek a dolgok?
Szethennáj határozottan ez utóbbi kategóriába esik. Komolyan mondom, jobb főnököt elképzelni se lehetne. Na és mit gondolsz, szerinted léteznek olyan oktondi munkavállalók, akik helyette mégis inkább egy kegyetlen, vérszomjas hüllőre vágyakoznak? Naná hogy! Nem is kevesen!
Az ezerszemű úrnő fantasy létére leginkább olyan, mint egy kémregénybe oltott thriller. Szereplőinknek több furfangra van szüksége, mint egy izraeli hírszerzőnek (lásd: Daniel Silva: A csellista). Beszivárgás, megtévesztés, beszervezés, fogolyszabadítás – minden ilyesmit be kell vetniük, no meg még számos varázslatot, hogy megszabaduljanak Tlánthothe összes kancellárjától.
Egy visszafogott love story
Szex? Azért ez nem árt egy olyan könyvbe, ahol az egyik fő téma a szerelem, valamint a szerelemért meghozott legmélyebb áldozat. Az ezerszemű úrnő című könyvben azonban néhány szemérmes csóknál több nem esik.
Érdekes módon azonban ez mégsem tűnik zavarónak. (És itt még csak nem is arról van szó, hogy a Young Adult-zsáner íratlan szabályai követelik így, hiszen Larkwood könyve messze-messze meghaladja ezt kategóriát.) Kszorvej és Suthmíli szerelméből a könyv olvasói főleg csak az érzelmeket kapják meg. De nem a csöpögős verziót, hanem azt, amely tettekkel és kitartással bizonyított.
A zömök ork harcoslány és a légies karsazsi varázsócsajszi története mindenekelőtt a szerelemről szól. Az, hogy közben le kell váltani néhány tlánthothe-i kancellárt, csak mellékszál. És végső soron az sem számít, hogy folyamatosan a fülükbe sutyorog Zinándor, az Áruló, a rejtett és bomló dolgok istennője, másképpen az emésztő láng.
Értékelés: 8.3/10
A. K. Larkwood: Az ezerszemű úrnő (Kígyókapuk 2.)
Agave Könyvkiadó. 2023. 518 oldal
—
Kritika a sorozat előző részéről:
A Kimondatlan Név
—
Ez is érdekelhet:
Christopher Buehlman: A fekete nyelvű tolvaj