Daniel Silva: A csellista – Könyv – kritika
Talán nem vagy egyedül, ha ismerősnek tűnik A csellista alaphelyzete. Daniel Silva állandó főhőse, a legendás izraeli mesterkém, Gabriel Allon épített már be különféle csajokat különféle terrorszervezetekhez, bár muzsikus tényleg nem volt még közöttük. Eddig.
Minden oroszok cárjával viszont már akasztotta össze a bajszát, sőt nem is egyszer. A könyvben nem egyértelműen beazonosítható, csupán Vlagyimir Vlagyimirovics álnéven szerepeltetett orosz vezető éves fizetése körülbelül 5-10 milliárd dollárra tehető. Ám hogy az egyszerű orosz állampolgárok ne szomorkodjanak túlságosan a kitágult bérollón, Vlagyimir Vlagyimirovics külföldön kamatoztatja a pénzét, számos jó barátja pedig szívességből megengedi neki, hogy az ő nevükön fektesse be megtakarított vagyonkáját.
De hogy jön ide Gabriel Allon?
Sehogy se jönne ide, ha nem hullanának nagy számban az orosz emigránsok Európa szerte. Amikor azonban Allon és az izraeli titkosszolgálat régi barátja novicsok túladagolásban elhalálozik, minden nyom egy orosz oligarchához vezet, aki az Oroszországból kilopott pénzt mossa tisztára.
Megvan annak is a hátulütője, ha egy kém-thriller-sorozat főhőse nem amerikai. Az izraeli Moszad fő terepe érthető módon a Közel-Kelet, így az Allon-könyvek minden újabb darabja esetén növekvő kíváncsisággal figyeled, hogy Daniel Silva ugyan miként hozza újfent játékba főhősét, hogy az az amerikai, francia vagy angol titkosszolgálat helyett végezze el az éppen aktuális melót. Mindezt persze a változatosság miatt.
Most az angolok helyett dolgozik. Meg a svájciak helyett.
Azt lefogadhatod, hogy Silva már rutinból ír könyvet. Eltelik száz oldal, mialatt egy elmenekült szemtanút keresnek, akiről mindenki tudja, hogy semmiképpen sem lehetett ő a tettes, és te magad is meg tudnád találni speciális kiképzés nélkül is, az amerikai szerző mégis úgy adja elő a nyomozást, hogy az érdekesnek tűnik. Ügyes, komolyan mondom.
De igazából az egész A csellista ilyen. Feltűnően hiányoznak belőle az akciók, semmi bunyó meg lövöldözés, ami mégis helyett kapott benne, az pedig szinte véletlenszerűen, pillanatok alatt játszódik le.
A csellista számos Allon-regényhez hasonlóan a megtévesztés és a behálózás aprólékos folyamatáról szól. És szinte csak arról. Úgy tűnik, Daniel Silvához eljutott, amit e blog szerkesztősége már régóta hajtogat: az izraeli mesterkém egyszerűen túl élemedett korú ahhoz, hogy a renegát államok hírszerzőit személyesen lövöldözze halomra. Így Allon most végre azt teszi, ami az izraeli hírszerzés igazgatójának a dolga: szervez és irányít.
Daniel Silva pedig szépen, finoman készíti elő főhőse nyugdíjazását.
Silva, más szerzőkhöz hasonlóan (ld. Don Winslow: A határ) nehezen dolgozta fel, hogy az amerikai politika irányítása egy narancssárga fizimiskájú arrogáns szélhámos kezébe került egy időre. Bár a korábbi regényeiben inkább csak utalásszerűen, a sorok között elrejtve lehetett erről olvasni, a január 6-i Capitólium elleni támadás Silvánál is rendesen kiverte a biztosítékot. Első haragjában át is írta A csellista már meglévő utolsó fejezeteit – amire talán nem feltétlenül lett volna szükség.
Silva persze profi szerző, így összeköti Allon washingtoni kiruccanását a regény fő témáját adó orosz pénzügyi és politikai mesterkedésekkel, ám mégis csak az az érzésed, hogy ezt az egészet valahogy utólag biggyesztették a könyvhöz.
A csellista a korábbi Allon-regényekhez képest visszafogottabb rész. Kicsit a rutin is érződik rajta, viszont hitelesebbé teszi, hogy Gabriel, a zöld szemű mesterkém végre nem legyőzhetetlen igazságosztóként jelenik meg. Hanem eljövendő nyugdíjasként. Ám senki ne higgye, hogy egy nyugdíjas kémnek vissza kell fognia magát. (Lásd. A csütörtöki nyomozóklub.)
8/10
Daniel Silva: A csellista (Gabriel Allon 21.)
Vinton Kiadó. 2022. 383 oldal
—
Kritika a korábbi részekről:
Daniel Silva: A másik nő (18.)
Daniel Silva: Az új lány (19.)
Daniel Silva: A rend (20.)