Daniel Silva: A másik nő – Könyv – kritika

Szerinted működhet egy kémregény-sorozat, ami a 18. részénél tart jelenleg? Schimansky. Én kb. a 7. résznél csatlakoztam be Daniel Silva-sorozatához, és habár meszeiről ordít a sorozat köteteiről, hogy egy kaptafa az összes, mégis, amint elszaladt 100 oldal bármelyik részből, azt veszed észre, hogy nem tudod letenni. Aztán beleszoksz a dolgokba és pár kötettel később már 100 oldal sem kellett hozzá, mintha a szerző menet közben egyre profibbá válna, szinte rögtön az elején lebilincsel. (Miközben a történetek alapfelépítése tulajdonképpen tök ugyanaz részről részre. Érdekes ám.)

Na, A másik nő az első rész, ahol ez nem jött össze teljesen. Nyilván nem lehet mindig arab terroristákkal összeakasztani a bajszot, akik hol ezt, hol amazt a fővárost akarják a levegőbe repíteni, kell egy kis változatosság néha. Azonban a brit hírszerzés soraiba beférkőzött orosz tégla utáni hajtóvadászat elég vérszegénynek tűnik a sorozat korábbi, jóval jelentőségteljesebb eseményei után. Nem beszélve arról sem, hogy az izraeli titkosszolgálat, és főhősünk, Gabriel Allon részvétele is erőltetettnek hat az ügyben, mintha az izraeliek csak oda lennének löködve egy kellemetlen szagú, bűzlő szőrkupachoz mondván nekik: nesztek, skacok, igaz, hogy a mi sarunk, de ti csak azért takarítsátok fel!

Annyira rossz? Nem, egyáltalán nem, A másik nő inkább csak olyan, mintha kémregény helyett krimit olvasnál. Egy helyenként egészen izgalmas krimit. Amelybe még minden kémregény-fogyasztó régi ismerőse, a legendás Kim Philby (ez a hülye pöcs) is belekeveredik.

Szóval nincs azzal különösebb probléma, hogy egy kissé visszafogottabb, kicsit lassabb fordulatszámon pörgő, kevesebb akcióval operáló epizód keveredik a sorozat kötetei közé.

A probléma inkább abban áll, hogy Daniel Silva főhőse Gabriel Allon, a legendás izraeli mesterkém minden józan emberi számítás szerint is kb. a 70-es éveit tiporja jelen események idején. Az előző részben kinevezték a Moszad igazgatójává. Valószínűleg, ha elbotorkál a az udvar végében a retyóra, akkor is két század kommandós kíséri, miközben a budi fölött oda-vissza röpköd egy F-35-ös repülőszázad.

Ezzel szemben Allon, a Közel-Kelet legismertebb fizimiskája, számos csúnya és gonosz állam első számú célpontja, mégis saját kezűleg intézkedik minden csip-csup ügyben, vígan grasszál Európa és Amerika nagyvárosainak utcáin, miközben  testőreit mindig gondosan elhessegeti maga mellől, megkönnyítendő temérdek rosszakarója dolgát.

Sőt, az agg, kissé már rozoga hajdani likvidátor, akire a könyvsorozat szerzője elegánsan csak mint a középkorának legeslegeslesgeslegvégén járó személyként utal, akkor is előzékenyen eltávolítja maga mellől alaposan kiképzett csapatát, amikor A másik nő című könyvben végső leszámolásra indul. Egymaga. Többek ellen. Hát nem baromság?

Ugyanez volt egyébként az előző kötetben (Kémek háza) is. A szerző láthatóan képtelen elengedni kiöregedett főhősét, viszont ha a villámgyorsan nem talál ki valamit (voltak egyébként pár könyvvel ezelőtt kósza próbálkozások Mihail cimborája, a sármos likvidátor előtérbe hozatalára, de hamar behaltak) dédelgetett sorozatának főszereplője nemsokára az aggok házából fog járókeretestől kilógni, hogy jól ellássa a baját valamely a hazája ellen fondorkodó gaz bitangnak. A járókerettel. természetesen.

7.8/10

Daniel Silva: A másik nő (Gabriel Allon 18.)
Vinton Kiadó. 2019. 448 oldal
—
Kritika a sorozat további köteteiről:
19. Az új lány
20. A rend
21. A csellista