Julia Quinn: Mr. Bridgerton csábítása – Könyv – kritika
„1812. április hatodikán, pontosan két nappal tizenhatodik születésnapja előtt Penelope Featherington szerelmes lett.”
Ez a Bridgerton-család negyedik részének legelső mondata. Fogadok, hogy innét már bárki könnyűszerrel be tudná fejezni Colin Bridgerton házasodásának krónikáját.
Ezért nehéz is ellenállni a kísértésnek, hogy a Mr. Bridgerton csábítása elején ne tegyük fel szokásos szónoki kérdésünket: vajon HÁNYSZOR írja még meg Julia Quinn ugyanazt a könyvet, pár lényegtelen változtatást eszközölve, úgyis mint például a szereplők neve. De talán még csak ez sem igaz, hiszen a szereplők jelentős részének ugyanaz a neve. (B-R-I-D-G-E-R-T-O-N)
És amennyiben bármely házasulandó korban lévő Bridgerton összetalálkozik (vagy véletlenül összezárják a fáskamrában) a nagybecsű Társaság ellenkező nemű tagjával, aki nem teljesen agyhalott, akkor mérget vehetsz rá, hogy a könyv vége előtt negyven oldallal már össze is házasodtak. (A maradék oldalak egy kis huncutkodásra kellenek.)
Fura, hogy Colin csak most, ennyi év után (tizenkettő, egy tucat) döbben rá arra, hogy alapjában véve jobban jár egy szelíd, kedves és értelmes teremtéssel, még akkor is, ha az belelóg a plus size model kategóriába. (Hiszen csak annyi lenne a dolga, hogy eldugja előle a süteményes tálcát.) De hát jobb később mint soha.
Penelope Featherington, A herceg és én Daphne-ja után a sorozat második legszeretetreméltóbb hősnője. A nehezen feloldódó, rosszul öltöztetett és DUNDI, petrezselymet áruló vénkisasszony annyira cuki, hogy Julia Quinn nem is nagyon tud a személye köré különösebb konfliktust rittyenteni. Így marad itt is a jól bevált séma, a Bridgerton-fivérekből a legtriviálisabb nehézségek hatására gejzírként előtörő, most már egyértelműen családilag örököltnek bizonyuló sajnálatos idegbaj. (Meg még valamennyi kisebbrendűségi érzés.)
A lassan bimbódzó egymásra találás annyira nem kínál elegendő tartalmat, hogy a Mr. Bridgerton csábítása legnagyobb részét, – a szokásos, két szerelmes közötti, hol élénkebb, hol lagymatagabb pajkos évődés mellett, – a Mrs. Whistledown kiléte utáni nyomozás uralja.
Ezzel csak egy probléma van: ha már az előző részben (lásd Tisztességes ajánlat) nem találtad volna ki, – hiszen már ott is sima ügy volt, hogy kicsoda a pletykafészek vénasszony, Mrs. W. – akkor most tuti idejekorán rájössz. Julia Quinn egyszerűen túl sok infóval lát el ehhez. És az átlátszó ravaszkodásai is túl bénák ahhoz, hogy megtévesszenek.
Az előző kötet ügyetlenkedései után a Mr. Bridgerton csábítása jóval egyenletesebb írás. A Társaság mókamestere, Colin idegrendszerére ráférne ugyan némi magnézium, de ez a kis kellemetlenség azért elviselhető. A folyamat viszont, ahogy Penelope előbújik a csigaházából, teljesen rendben van, szépen fokozatosan, minden setesuta túlzás nélkül kerül kifejtésre.
A szerző egyetlen szempontból tart csak kétségek között: sokáig nem tisztázza egyértelműen női főszereplője fajlagos tömegét, így majdnem a könyv feléig a korábbi kötetek dundi Penelopéját látjuk LELKI SZEMEINK előtt. Ekkor azonban Júlia Quinn felrobbantja az ATOMBOMBÁT:
A kis Penelope „… felnőtt és karcsú, kecses hölgy lett belőle…”
Hogy mi a tököm van?!
Így már mindjárt más a leányzó fekvése!
Szívből gratulálunk az ifjú párnak!
6.9/10
Julia Quinn: Mr. Bridgerton csábítása (Bridgerton-család 4.)
Gabo Könyvkiadó. 2021. 422 oldal
(A könyvsorozat negyedik, azaz jelen kötete alapján készült a Netflix-széria (IMDb) harmadik évada.)
