Chris Carter: Egy gonosz elme – Könyv – kritika
Chris Carter minden könyve egyforma?
Elhatároztam, hogy az Egy gonosz elme lesz az utolsó Chris Carter-könyvem, többet az életben nem olvasok. Ezt is csak, hogy egy jó lehúzós kritikával végleg elköszönjek a sorozattól. De miééért? DE MIÉÉÉRT!?
Azért, tesó, mert az összes Robert Hunter-sztori tökegyforma.
Az áldozatok hullanak, mint a legyek. Könyvről könyvre egyre borzalmasabb mészárlások követik egymást. A nyomozók elemezgetnek, ötletelgetnek, de soha kutya fülére sem jutnak.
Majd a végén mindig kisül, hogy egy teljesen átlagos bűnelkövető fondorkodik mindenféle macerás, rengeteg időt és energiát felemésztő, végtelenül bonyolult tervekkel. És mindig kopp a Hunter-könyvek vége, amikor kiderül, hogy a NAGY MANIPULÁTOR, nem több, mint, mondjuk, egy egyszerű haragos, az exbarátnő vagy éppen szegény Manci nénéd a szomszédból.
Ráadásul, ha Robert Hunter nyomozó közben megismerkedik egy dögös, pont hozzáillő bigével, akkor azt jó eséllyel hidegre is teszik, mielőtt rendesen befűzhetné.
Erre, bakker, nem kiderül, hogy a sorozat Egy gonosz elme című hatodik része teljesen más tészta?
Chris Carter megírta eddigi főművét
Huntert elcsaklizza egy időre az FBI, és derék nyomozónk a Bárányok hallgatnak-ot és a Hetediket idéző rémálomban találja magát. Hé, nyugi! Nyugi! Azért ne rohanjál egyenest a könyvesboltba! Vagy ne olyan gyorsan! Mondom: idézi. Azért ez a könyv egy korszakos mesterművel nem ér fel. Bár az egyértelmű, hogy Chris Carter eddigi MAGNUM OPUSA. És a is bizonyos, hogy a címben jelzett gonosz elme is a jó doktor Lecter, illetve a kicsit kevésbé jó John Doe méltó párjának bizonyul, akkora egy rohadék, rühes, mocskos, szemét gennyláda! (Khm, elnézést.)
Az írás néhol közhelyes
Az Egy gonosz elme eleje hozza a szokásos, kicsit papírízű stílust és ügyetlenségeket: például az FBI sorozatgyilkosok után nyomozó részlegén talán nem alkalmaznak idiótákat. Ebben a könyvben mégis. Aztán néha egy-egy jelenet közbeni szükségtelen (és amatőr) nézőpontváltás is befigyel. Számos esetben közhelyszerű, vagy egyenesen álbölcselkedő a szöveg (pl. a droghasználat elvi kérdéseiről szóló több oldalas eszmecsere). És vannak egészen lapos, egyértelműen helykitöltésnek szánt részek, értelmetlen mellékszálak is, mint a FANTASZTIKUS és MEGISMÉTELHETETLEN raktárlátogatás Billyvel.
Gonoszabb, mint hiszed!!!
De aztán amint beindul a történet, az kárpótol a döccenőkért. Még úgy is, ha azt hitted, hogy krimire fizettél be, de ehelyett egy komplett pszichológiai esettanulmányt kapsz – nagyjából azon a vonalon, mint amit James Ellroy követett el Gyilkos az úton címen. És ami Ellroy munkájával ellentétben esetenként képes arra, hogy érzelmesnek vagy meglepően izgalmasnak, sőt GONOSZNAK bizonyuljon. Átkozottul GONOSZNAK!
Viszont legyen akármilyen nagypályás is Robert Hunter nyomozó, azt mégis képtelen elkerülni szerencsétlen pára, hogy Egy gonosz elme végén kiköpött ugyanolyan sablonos leszámolás-jelenetbe lavírozza magát a végére, mint az eddigi összes nyomorult, vérben tocsogó kalandjában.
Értékelés: 7.6/10
Chris Carter: Egy gonosz elme (Robert Hunter 6.)
General Press Kiadó. 2020. 368 oldal
—
Kritika a Robert Hunter-sorozat további részeiről:
1. A keresztes gyilkos
2. Kivégzés
6. Egy gonosz elme
7. A nevem: Halál
8. A hívás
9. A holtak csarnoka
10. A gonosz nyomában