Chris Carter: A keresztes gyilkos – Könyv – kritika
Ha nem elsőnek olvasod Chris Carter A keresztes gyilkos című sorozatindító kötetét, komolyan meglepődhetsz, hogy mennyivel jobb, mint a későbbi könyvei. És ehhez nem is kell különösebben sok minden.
A keresztes gyilkos sablon krimi. A kiemelt gyilkossági ügyekben nyomozó Hunter és új társa, García a rettegett sorozatgyilkos újabb áldozatával szembesül. De akad egy kis probléma – mármint a széttrancsírozott áldozaton túl: a rettegett sorozatgyilkost már régen kivégezték.
Ha több köteten túl vagy Carter sorozatából, talán már eleged is van belőle kicsit: minden egyes könyve nagyjából ugyanolyan. Kivéve persze az Egy gonosz elmét, a szerző végtelenül genya, összegző főművét, mondhatni, a szegény ember A bárányok hallgatnakját.
Nos, A keresztes gyilkosban Robert Hunter nyomozó még nem az a megszokott, hidegfejű robot. Piál rendesen, csajozik, kicsit bénázik is néha, és még a prosztó oda-vissza zsaruhumorból is kiveszi a részét.
A nyomozás életszerű, Garcíával lótnak-futnak, kihallgatnak, nyomokat követnek és változatosságot kölcsönöz a könyvnek, hogy több mellékszál vagy éppen magánnyomozás is fut párhuzamosan egymás mellett. Gondolj csak a későbbi kötetekre, ott majdnem minden ilyesmi hiányzik. Hunter és García lényegében egyik helyszínről a másikra szaladgál, ott hosszasan csodálják a válogatott borzalmakat, de soha semmire nem mennek. A nyomozás teljesen takaréklángon pislákol. És egy helyben toporog.
És habár az összes eddig írt Hunter-krimi közül ez a legjobb, és főhősünk analitikus képességei már-már a nagy Sherlock Holmes-éval vetekszenek (lásd James Lovegrove: A háború istenei), a sorozat későbbi részeinek megunt fordulatai már itt is jelen vannak. Például az ember ésszel fel nem éri, hogy az aktuális gyilkos mért mindig Hunter nyomozót baszkurálja telefonon. Nincs az illetőnek jobb dolga? Nem ad elég elfoglaltságot egy sorozatgyilkosság?
De legalább ugyanilyen égető a kérdés, hogy a tökömér’ nem titkosíttatja már Hunter a nyomorult telefonszámát.
Emellett, és ez még a folytonos telefonálgatásnál is kellemetlenebb, az aktuális bűnelkövető előszeretettel rabolja el Hunter rokonait és üzletfeleit. Ha nem szerencsétlen García nyomozót, mint jelen esetben – nyugi, nem spoiler, ezzel indul a könyv – akkor Hunter gyógymasszőrét, befektetési tanácsadóját vagy tejesemberét. Vagy a szomszédjának a nagymamáját. A derék los angeles-i polgárok helyében kerülném szegény Hunter nyomozót, mint a pestisest.
Ha a sorozatból elsőnek veszed kézbe A keresztes gyilkos-t, akkor persze mindezek nem jelentenek különösebb problémát. Ha harmadiknak, akkor már igen.
A keresztes gyilkos vége viszont, akárhányadiknak is olvasod, súlyos csalódás. A bűnügy pszichológiai háttere annyira túl- és meg van magyarázva, egyszersmind annyira hiteltelen az elkövető indítéka, hogy csak nézel ki a fejedből. Ennyire csak akkor szokták az írók megbonyolítani a dolgokat, ha már írtak vagy egy tucat krimit és tutira nem maradt semmi normális ötletük.
A tettes lekapcsolása ugyanez a nem túl magas szint. Amúgy Chris Carter ÖSSZES regénye ugyanúgy végződik. Ül Hunter egy székhez kötözve, letolt gatyával és fegyvert szegeznek rá. A megmenekülésének esélye 0. Miért pont az első rész lenne kivétel?
7,7/10
Chris Carter: A keresztes gyilkos (Robert Hunter 1.)
General Press Könyvkiadó. 2021. 351 oldal
—
Ez is érdekelhet:
Nekem egy kérdésem lenne? Ki az eredeti Keresztes Gyilkos, mert az nem derült ki és nem hagy nyugodni
Úgy emlékszem, hogy csak egy keresztes gyilkos volt, az, akit elkaptak a végén. Csak korábban ráterelte másra a gyilkosságokat. Aztán egy-két év után folytatta, amit elkezdett.