Chris Carter: Kivégzés – Könyv – kritika

Három Chris Carter-könyv elolvasása után megállapítod, hogy az amerikai krimiszerző művei teljesen egy kaptafára készülnek. Oké, ennyi volt, gondolod. De azért mégis adsz még egy utolsó esélyt neki az Egy gonosz elmével. Onnantól csudák csudájára sokkal jobbak lesznek Carter könyvei, függetlenül attól, hogy a Robert Hunter-sorozat régebbi vagy újabb darabjáról van-e szó. Azaz valahol a kezdő kötetek után csúszott félre valami. A Kivégzés a széria másodikként megjelent könyve.

Chris Carter egy csodálatra méltóan egyszerű fogással érdemelte ki magának a nevet a jelenkori krimiszerzők között. Minden könyve az elképzelhető legborzalmasabb gyilkossággal indul. Majd folytatódik egy hasonlóval. Konyhai (sütés, főzés, húselőkészítés) valamint ács- és villamossági ismeretek sem hiányozhatnak Carter elkövetőinek repertoárjából. Vagy éppen az akupunktúra mesterei.

Akik nem is restek számot adni tudásukról.

A Kivégzés, csakúgy mint a szériaindító xxxxxx még a klasszikus krimi hagyományait követi. Történik egy gyilkosság, a Hunter és Garcia páros pedig kutat, nyomoz és szimatol. (Ellentétben azokkal a későbbi részekkel, amelyekben csak a válogatott borzalmak feleslegesen elnyújtott, horrorisztikus részletezése zajlik; Hunter és Garcia pedig a töküket vakarásszák és várják, hogy csoda történjen.) 

A Kivégzés abban is más, sőt talán a Hunter-sorozat egyetlen olyan része, amelyben a tettes által elkövetett borzalmak valamiképpen (még ha kifacsart módon is) értelmet nyernek, nem csak a szokásos öncélú, figyelemfelkeltést szolgálják.

De amúgy is hova jutott már ez a világ?! A sorozatgyilkosok manapság már a papokat sem tisztelik?! Fabian atya, egy döglött kutya és egy élesre fent kard találkozása az oltár mellett egy kreatív módokon elkövetett gyilkosság-sorozatban folytatódik, amely alatt, csakúgy, mint szinte az összes Chris Carter által írt krimi esetében, egy átlagos bűnügy és egy átlagos bűnügyi nyomozás lapul.

Csak éppen Carter nagyon jól tudja, hogyan kell eladni egy könyvet.

A sablonok, amiket később a szerző túlhasznál, ebben a részben még visszafogottabban vannak jelen. Például a minden fejezet végén kötelező jelleggel helyet kapó HIHETETLEN megdöbbenés vagy a bűnügyi helyszínek túlzásba vitt, idegesítően aprólékos bemutatása.

A Kivégzést kivételesen még egy természetfeletti szál is színesíti, bár nem kell megijedni, csupán az egyszerű, látomásos fajtából. 

Néhány kisebb hiba is felüti a fejét a könyvben. Claire, a dögös, viszont elvtelen és törtető újságíró csajszi olyan jól sikerült love-to-hate karakter, hogy szívesen olvasnál róla akár a folytatásokban is. Erre olyan hirtelen fejeződik be a szereplése, mintha csak elvágták volna.

Néhány ügyetlen jelenet is benne maradt a szövegben. Az egyik szereplő munkahelyi kirúgását kísérő jelenetsor egyszerre együgyű és szentimentális, mintha csak egy középiskolás csempészte volna gyorsan a többi fejezet közé, úgy, hogy Chris Carter lehetőleg ne vegye észre…

Kevés olyan sorozatgyilkosos könyv van, ahol a gyilkosnak szurkolsz. Na jó, ez sem kivétel, mindenesetre az igazságérzetedet piszkálhatja, hogy miután Hunter és Carlos Garcia fény derítettek a tettes indítékára, nem hagyták, hogy befejezze a művét. Ráértek volna azután is elkapni, hogy az igazságot szolgáltatott, nem pedig a szokásos hebehurgya módon a karjaiba vetni magukat…

Chris Carter Kivégzés című könyve a Hunter-sorozat átlagos darabja. Nem olyan hatásos, mint a legújabb részek, de nem is tartozik a legkevésbé sikerültek közé. Robert Hunter viszont szerencsére igazi nyomozózseni, aki a személyiségével és pengeéles elméjével bármilyen krimit el tud adni.

7.8/10

Chris Carter: Kivégzés (Robert Hunter 2.)
General Press. 2021. 382 oldal

–

Kritika a sorozat további részeiről:
Chris Carter: A keresztes gyilkos (1.)
Chris Carter: Egy gonosz elme (6.)
Chris Carter: A nevem: Halál (7.)