James Ellroy: Gyilkos az úton – Könyv – kritika

Ellroy 10 éves volt, amikor brutálisan megerőszakolták és meggyilkolták az édesanyját, a tettes soha nem került elő, és Ellroy a traumát sem tudta soha kiheverni. Az egy sorozatgyilkos szemszögéből íródott Gyilkos az úton még az igazán nagy művek előtt (Szigorúan bizalmas, helló) született és hát Martin Plunkett korai évei feltűnő hasonlatosságot mutatnak a szerző életrajzával, a lopkodástól kezdve a sorozat-betörésig. És mint ahogy az közismert, Ellroynak egy kis bugyiszagolgatásért sem kellett átrándulni a szomszédba – legalábbis ha már eltulajdonította onnan az említett fehérneműt.

Ellroy specialitása, a végtelenül lecsupaszított, rövid mondatoktól sorjázó monumentális szövegmassza sem jelenik meg e korai könyvében (1986), éppen ellenkezőleg: a könyv stílusa végtelenül laza, öniróniával és cinizmussal telített és bizony rendesen olvasatja is magát. Legalábbis egy ideig. Plunkett, a Gyilkos az úton zseniális és magányos kívülállója kezdetben kifejezetten szimpatikus, noha a sok képzelgés és álom – már ahogy az lenni szokott másokéi esetében, – eléggé fárasztó.

És bár tudod, hogy Martin bolond mint egy kakadu, közben mégis drukkolsz neki és végig reménykedsz, hogy előbb-utóbb megjavul, mert egy ennyire intelligens fazon nem tévedhet rossz útra. Az a pár szexuális aberráció meg, édes istenem, most őszintén, kinek nincs olyan? Még a tenyered is összecsapod, amikor megismerkedik egy dögös és csintalan csajszival, aki látszólag pont neki való, az majd szépen leápolja, gondolod, és onnantól minden oké. Hülye barom erre nem kinyírja?!

És innentől már egyáltalán nem annyira jó olvasni Gyilkos az útont, mivel alapból nem jó olvasni egy olyan beteg faszról, aki a saját szexuális kielégülése miatt öldököl. Innentől ugyanis ez lesz a felállás: öldöklés, szenvelgés, ábrándozás. Aztán ugyanez elölről. Aztán megint .

Unalmas és érdektelen? Ja. És a mögötte lévő pszichológia? Az meg így néz ki: az ilyesfajta alakok azért öldökölnek, mert ezt dobta nekik a gép. És ezzel kifújt.

És ha még nem unatkoznál eléggé, akkor elárasztanak a teljesen egyforma újságcikkek és rendőrségi jelentések a mészárlásokról, aztán ugyanezeket a mészárlásokat a szerző elmeséli a főszereplő szemszögéből is. Újra. Itt már James Ellroy is érezhette, hogy ez nem lesz elég, valamit villantani kell, nyilván ezért hozott be MÉG EGY sorozatgyilkost, akivel Plunkett jól összespancizik.

(Tipp a blog sorozat-gyilkossággal kacérkodó olvasóinak: Csak akkor haverkodj össze egy másik sorozatgyilkossal, ha EGÉSZEN BIZTOSAN le akarsz bukni!)

Míg Plunkették végiggyilkolászák magukat Amerikán és az évtizedeken, az FBI-nál létrehozzák a sorozatgyilkosok után nyomozó Viselkedéskutató Egységet, lálálá, ami nem túl jó hír sem Plunkettnek, sem a haverjának, csak az olvasónak, mert így a Gyilkos az úton a legeslegvégére a sok zagyvaság helyett értelmezhető bűnregénybe vált, kicsit feljavítva a zavaros könyvet, ami taszító témája mellett még hóttunalmas is.

6,9/10

James Ellroy: Gyilkos az úton
Jaffa Kiadó. 2019. 326 oldal
—
Ez is érdekelhet:
Chris Carter: A nevem: Halál