Ready Player One – Film – kritika
Jól indul, nem mondom, a Ready Player One első 20 perc, ha lényegi változtatásokkal is, de átadja a regény szellemiségét. Az pedig, ahogy Wade Watts neve elsőként feltűnik a az Oasis toplistáján, MAJDNEM ugyanolyan hatásos, mint a regényben.
A sztori egy közeli, disztópikus jövőben az élet minden területét (oktatás, munka, szórakozás) uraló virtuális valóság rejtett, megörökölendő kulcsának megszerzése körül zajlik. A változások viszont, amelyek nyilvánvalóan ahhoz kellettek, hogy a történet filmként működjön, sőt kifejezetten látványos filmként, szép lassan maguk alá gyűrik a sztorit.
A a Ready Player One alsó hangon 99-100 százalékát kitevő komputeres animációtól hamarosan zsongani kezd a fejed, és úgy érzed, egy manga karakterekkel teli japán szerepjátékba gázoltál bele derékig, és egyre unottabban figyeled a partvonalról, ahogy a többi szereplő avatárja egymást csépeli.
Épp, mint valamelyik ütődött transformers-filmben.
Nem sokat segítenek az ifjúsági filmek szintjére belőtt fekete-fehér jellemek és a gyermeteg humor, vagy a RESZKETEG programozó isten, Halliday sem, aki mintha minden megjelenését telerottyantott gatyával tolná le. De a leggázabb egyértelműen a béna béla főellenfél.
Aztán végül, miközben értetlenkedve vakargatod a fejedet, hogy mégis miért nézted végig a Ready Player One filmváltozatát (ha csak azért nem, hogy írjál róla) azt olvasod a stáblistán, hogy ezt a filmet egy bizonyos Steven Spielberg rendezte!
Szent szar! – gondolod, van egy MÁSIK Steven Spielberg is!
Mert ha nincs, akkor hétszentség, hogy az eredeti kezdte el unottan az orrát turkálni minden egyes alkalommal, amikor csak valaki a stábban kiejtette a száján az „IZÉ, A FORGATÓKÖNYV…”- kifejezést és csak az alábbiak hallatán mutatott újra életjeleket: „Ne aggódjon, főnök, ide majd betolunk egy kis CGI-t!”
5/10
Ready Player One (2018) (IMDb)
Rendezte: Steven Spielberg, Főszereplők: Tye Sheridan, Olivia Cooke, Ben Mendelsohn
—
Kritika a könyvsorozat második részéről:
Ernest Cline: Ready Player Two