Mi lehetne még lehangolóbb a köztudottan borongós skandináv krimik esetében, mint az, ha még a helyszín is nyomasztó? Feröer-szigetek? Halszag, gazdasági stagnálás és alkoholizmus. Remigiusz Mróz: Feröer című bűnügyi regénye nem csinál hozzá valami nagy kedvet, hogy ide utazz vakációra.

Persze lehet, hogy a Feröer-szigetek nem is olyan pocsék hely, csak Remigiusz Mróz állítja ezt, azért, hogy megteremtse könyvéhez a szükséges alaphangulatot. (Egy magyar például rögvest otthon érezné magát. A halszagot meg legfeljebb megszokná…) Az pedig, amiért nem bízol teljes mértékben Mróz értékítéletében, azért van, mert a nyomasztó egy helyszínnél sokkal jobban el tudja venni a kedved, ha maga a regény se valami jó…

A tizenhat éves Poula Lokin, a helyi kézilabda-csapat népszerű játékosa eltűnik. A sziget felbolydul, a lakosok keresőcsapatokat szerveznek, és hamarosan a helyszínre érkezik a dán rendőrség megbízottja, Katrin Ellegaard is. Az idő telik és egyre kétségesebb, hogy a lány élve előkerül.

Hallbjorn Olsen, Poula csapattársának az apja volt az, aki utoljára látta élve a lányt. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Hallbjorn, aki a szigetek hagyományait ápolva derekasan betintázott aznap, egy MÁSODPERCRE sem emlékszik aznap estéről. Így nem CSODA, hogy kételkedni kezd magában: lehetséges lenne, hogy ő tette el láb alól Poulát, utána pedig – a biztonság kedvéért – elrejtette a holttestet?

Ellegaard megkezdi a nyomozást az ellenséges környezetben, mivel a feröeriek a gyilkosoknál már csak a dánokat, azoknál pedig a dán zsarukat utálják JOBBAN, és kényszerű szövetségre lép Hallbjornnel.

És akkor itt kezdesz el azon gondolkodni, hogy a többi ország rendőrei valószínűleg némi gyanakvással figyelnék a dán rendőrség unortodox módszereit. Nem elég, hogy vadidegeneket, sőt gyanúsítottakat vonnak be a nyomozásba, akiknek mindent elkotyognak, hanem magukkal is viszik őket a kihallgatásokra. Amelyek alanyai közül pont azok maradnak ki, akiket elsőként kellene sorra venni. (A kézicsapat tagjai, bakker.)