Marjorie Liu – Sana Takeda: Monstress – A fenevad 6.: Az eskü – Képregény – kritika

Marjorie Liu - Sana Takeda: Monstress - A fenevad 6.: Az eskü - Képregény-borító

Marjorie Liu és Sana Takeda minden képzeletet felülmúló képregény-sorozata egy páratlan fantasy világban játszódik. Egy páratlanul összetett, páratlanul kegyetlen és páratlanul csodaszép képzeletbeli világban. A Monstress-képregények Az eskü című hatodik kötete folytatja a hatalmi játszmákkal, rejtőzködő túlvilági lényekkel, árulással és borzalmakkal teli történet-folyamát. Amelyben a főszereplő Farkasvérű Maika számos ellensége mellett a barátaiban, sőt saját családtagjaiban sem bízhat. Az egyetlen, akire – talán – számíthat, az nem más, mint a testében rejtőző ősi és vérszomjas entitás.

A Monstress új szintre emeli a képregényt

A Monstress-sorozat két alkotója, a képregény-műfaj Lennon és McCartney-je, azaz Marjorie Liu és Sana Takeda lényegében az összes jelentős sci-fi és fantasy-díjat besöpörte közös művükért. Vagy ha eddig még nem, hát ezután fogja. Teljesen megérdemelten.

A humánok és árkanok között dúló háborút túlvilági hatalmak mozgatják. A földön járó emberfeletti lények hol saját testi valójukban, hol álarc mögé, vagy éppen más testébe rejtőzve küzdenek egymással a hatalomért. Farkasvérű Maika és kevés megmaradt barátja ebben a kaotikus, teljesen átláthatatlan, napról napra változó viszony-rendszerben próbálnak életben maradni.

Read more

A. K. Larkwood: Az ezerszemű úrnő – Könyv – kritika

A. K. Larkwood: Az ezerszemű úrnő - Könyvborító

A. K. Larkwood: Az ezerszemű úrnő című könyvének egyetlen nagy hibája van: az hogy, ezzel vége is a történetnek. A. K. Larkwood két rész alatt lezavarta a Kígyókapuk sorozatot. Más szerző térdre esve rebegne sűrű hálaimákat, hogy egy ilyen nagyszerű és egyedi alapötlettel megfogta az isten lábát és minimum 5 kötetre húzná szét a szériát, sejtve, hogy ezzel talán meg is alkotta élete fő művét… Hiszen hol van arra a garancia, hogy legközelebb akár csak megközelítőleg is képes lesz hasonló színvonalra.

Az ezerszemű úrnő baljósan sziszeg

Szerelmes ork csajok, őrült, halottimádó szekták, a földön járó isteni megtestesülések és számtalan világ, amik között a Kígyókapukon szó szerint áthajókázva közlekedhetsz. Az alapfelállás monumentális. De ahol Larkwood a legjobbat alkotta, az mégiscsak az istenek kapcsán sikerült neki. A Kimondatlan Név című debütáló regényében három olyan istenség is szerepel, amelyek közül egyetlen egy is dicséretére válna bármely fantasy regénynek.

Az ezer darabra töredezett, szilánkjait az univerzumban szétszóró kígyóistennő, az űr hidegjébe száműzött rémisztő, örökkön gyilkos dühtől égő sárkány, avagy a hegy gyomrának titokzatos mélységeiben lakozó, megfoghatatlan, emberáldozatokra éhező, mindentudó entitás remek alapot kölcsönöznek Larkwood sorozatának.

Read more

Tamsyn Muir: Nona, a Kilencedik – Könyv – kritika

Tamsyn Muir: Nona, a Kilencedik - Könyv

Tamsyn Muir a roppant ígéretes, de hamar gyerekességbe fulladó Gideon, a Kilencedik után szintet lépett. A folytatás, a Harrow, a Kilencedik a gyerekbetegségei egy részét jórészt levetkőzte, cserébe viszont teljesen érthetetlen volt. Az ausztrál szerző a Nona, a Kilencedik címet viselő folytatással viszi tovább a nekromanciát az űrbe kilövő, halálosan egyedi sci-fi-fantasy sorozatát. De mintha pár dolog ebben a részben sem lenne TELJESEN világos. Például:

Kicsoda, hol és mit?

Ja, meg hogy, miért?

A legegyszerűbb a „Hol?”-lal kezdeni.

Ugyebár mindkét első két rész cselekménye elég behatárolt helyszínen játszódott. Hiába nyílt tágra Tamsyn Muir univerzuma, a kizárólag nekromantákat, nem evilági szörnyetegeket és csontvázakat mozgató szerző az összeset bezsúfolta egyetlen helyre. A Nona, a Kilencedik végre kilép az emberek közé.

A két kezdő rész legnagyobb hiányossága ezzel orvoslásra került. Mert az rendben van, hogy az univerzum mindenható császára a nekromancián keresztül uralja a mindenséget, de azt mégis csak érdekes volna tudni, hogy mindez hogyan hat a hétköznapi emberekre. Nem túl jól, egyébként. Nem túl jól.

A Hol kérdésre pedig a válasz: a Gőzömsincs bolygó Francsetudja nevű városában. Vagy hol.

Read more

Christopher Buehlman: A fekete nyelvű tolvaj – Könyv – kritika

Christopher Buehlman: A fekete nyelvű tolvaj - könyvborító
C

Az oktatási rendszer mint olyan kész szívás. Mire komoly végzettséget szerzel, nyakig eladósodsz. Ha tolvajnak tanulsz, még rosszabb a helyzet. A tolvajok társulása, azaz a Szedők Céhe ugyanis pontosan tudja, hogy innentől kezdve minden olyan képességnek a birtokában vagy, ami a pénzszerzéshez szükséges. Így aztán a beled kidolgozhatod nekik. Kinch Na Shannack, A fekete nyelvű tolvaj főhőse ennél még egy fokkal rosszabbul jár. A rejtélyes küldetéssel, amelybe belekényszerítik, csak veszítenivalója van. Christopher Buehlman olvasói viszont nagyon jól jártak, Kinch Na Shannack kalandjai ugyanis fenemód szórakoztatóak.

Christopher Buehlman – Egy jókedélyű hang a fantasy-ben

A fantasy műfajában nem könnyű kitűnni, ez tény. Egyrészt mára már bőven túltermelési válság alakult ki, másrészt a Goodreads-hez hasonló oldalaknak köszönhetően sok esetben teljesen középszerű fércmunkáknak akad a legnagyobb rajongótáboruk. (Lásd: S. A. Chakraborty: Bronzváros) A multitálentum Buehlman – író, költő, színész, humorista – azonban képes arra, hogy szinte azonnal lefegyverezzen. Mégpedig a humorával.

Read more

Peter V. Brett: Napháború – Könyv – kritika

Peter V. Brett: Napháború – Könyvborító - Rovásember - Démon-ciklus

A démonok egy percig sem hagynak unatkozni

Mintha Peter V. Brett egyre jobb íróvá válna, ahogy egymást követik a Démon-ciklus könyvei. A Napháború esetében is már határozottan ez az érzésed. És még nem is csak arról van szó, hogy a könyvben a tét drámai mértékben megnő. Ami persze igaz, hanem inkább az a helyzet, hogy Brett sokkal jobban használja saját karaktereit.

Az éjszakák során a föld magjából a felszínre szivárgó démonok elsőre elég megfoghatatlannak és arctalannak tűnek. Azonban ahogy halad előre a sorozat, ezeket a pokoli lényeket is egyre jobban megismered.

A Rovásember című kötettel induló, és elsőre szokványosnak tűnő világ pedig egyre komplexebbé válik. A mélyben tanyázó démonok pedig rádöbbennek, hogy a vacsorájuk kezd egyre rágósabbá válni.

A Démon-ciklusban minden és mindenki párban jár: nappal és éjszaka, emberek és démonok, az északi hercegségek és Krázia, a Teremtő és Everam, a Shar Dama Ka és a Rovásember. Kráziára ez a helyzet még fokozottabban igaz: a férfiak és a nők ugyanúgy elkülönülnek, mint a teljes jogú sharumok és a khaffitok alacsonyabb, lenézett kasztja.

A Napháború című könyv viszont az egyesítésről szól. Az emberiségnek össze kell fogni a Szabadító zászlaja alatt, ha le akarják győzni a közös ellenséget. A probléma abban áll, hogy két Szabadító is van. És mindegyik meg van róla győződve, hogy ő az igazi. És teljes joggal…

Read more

Andrzej Sapkowski: A végzet kardja – Könyv – kritika

Andrzej Sapkowski: A végzet kardja - Könyvborító

Szörnyaprítás egy nem túl eredeti világban

Sapkowski Vaják-sorozatának második részében az a legjobb, hogy mindjárt az első két novella alapján el tudod dönteni, hogy akarod-e tovább olvasni. A végzet kardja legelső novellája (mint saját maga akaratlan paródiája) a legbénább ugyanis. A második pedig a legjobb. Holtversenyben az utolsóval.

Andrzej Sapkowski módszere ugyanaz az mint az első részben. (Ld. Az utolsó kívánság) A vaják kóborol egy nem túl eredeti fantasy-világban, különféle rusnyaságokkal és mesebeli lényekkel találkozik, a háta mögül meg szurkol neki a lelkes tömeg, hogy mielébb aprítsa fel őket. A vaják pedig hol felaprítja őket, hol pedig nem.

Hé, ez most akkor egy gyerekmese?!

A mesébe illő sztereotípiák pedig sajna ismételten csak lehúzzák a Sapkowski könyvét. A végzet kardja novelláiban a sárkányok kincset őriznek a barlangjukban. Oké. Ez persze elment A gyűrűk urában, de azóta eltelt már pár évtized. És még ha el is fogadjuk azt az alapállást, hogy a sárkány, ez az oktalan vadállat, mielőtt fölfalna pár jómódúbb polgárt, még ki is rabolja őket, és a náluk lévő drágaköveket a mancsával… oppardon, a karmával bepakolja egy szütyőbe, aztán a barlangjába szállítja, majd az orrára biggyesztve egy lupét szétválogatja őket karát-mennyiség alapján – az már mégiscsak túlzás egy kicsit, hogy ez a szörnyeteg beszél. Ráadásul választékosan, mint a picsa…

Read more

Jenn Lyons: Királyok veszte – Könyv – kritika

Jenn Lyons: Királyok veszte - Könyvborító

Jenn Lyons: Királyok veszte című könyve izgalmas felütéssel kezd: itt van nekünk egy hős, aki nem megmenteni fogja a világot, hanem szétkapni, mint bolond gyerek a hógolyót. Legalábbis, ha a jóslatok igazat állítanak. De ne szaladjunk ennyire előre; ez, ha jól számolunk, leghamarabb is kb. 2100 oldallal később fog csak bekövetkezni. Már ha a kövi két kötet is hasonlóan terjedelmes féltéglának bizonyul majd. (Aha, annak.)

Azt már az első oldalakon észreveszed, hogy a Királyok veszte története high fantasy-hez illően sűrű szövésű, a háttérvilág végtelenül alaposan kidolgozott, szinte minden oldalra jut valami, a szövegbe szervesen beépülő háttér-információ. A történet szereplői között HEMZSEGNEK az isteni hatalmú mágusok, démonok, sárkányok, viszont Jenn Lyons írásművét szerencsére nem jellemzi semmiféle túlzásba vitt mágikus bohóckodás, varázslatot is alig-alig sütnek el benne, egyszóval a szerző dicséretes önmérsékletet gyakorolva eléri, hogy a végeredmény mégse legyen nevetséges.

Ja és van benne beszélő sárkány is. Hát igen, az ilyesmi nem a legjobban szokott sikerülni. Itt valahogy mégse akkora gáz.

Read more
1 2