A démonok egy percig sem hagynak unatkozni

Mintha Peter V. Brett egyre jobb íróvá válna, ahogy egymást követik a Démon-ciklus könyvei. A Napháború esetében is már határozottan ez az érzésed. És még nem is csak arról van szó, hogy a könyvben a tét drámai mértékben megnő. Ami persze igaz, hanem inkább az a helyzet, hogy Brett sokkal jobban használja saját karaktereit.

Az éjszakák során a föld magjából a felszínre szivárgó démonok elsőre elég megfoghatatlannak és arctalannak tűnek. Azonban ahogy halad előre a sorozat, ezeket a pokoli lényeket is egyre jobban megismered.

A Rovásember című kötettel induló, és elsőre szokványosnak tűnő világ pedig egyre komplexebbé válik. A mélyben tanyázó démonok pedig rádöbbennek, hogy a vacsorájuk kezd egyre rágósabbá válni.

A Démon-ciklusban minden és mindenki párban jár: nappal és éjszaka, emberek és démonok, az északi hercegségek és Krázia, a Teremtő és Everam, a Shar Dama Ka és a Rovásember. Kráziára ez a helyzet még fokozottabban igaz: a férfiak és a nők ugyanúgy elkülönülnek, mint a teljes jogú sharumok és a khaffitok alacsonyabb, lenézett kasztja.

A Napháború című könyv viszont az egyesítésről szól. Az emberiségnek össze kell fogni a Szabadító zászlaja alatt, ha le akarják győzni a közös ellenséget. A probléma abban áll, hogy két Szabadító is van. És mindegyik meg van róla győződve, hogy ő az igazi. És teljes joggal…