Cameron Johnston: A Megtörtek Istene – Könyv – kritika

Cameron Johnston: A Megtörtek Istene - könyvborító

Edwin Walker egy szemétláda – de amúgy rendes srác

Minek is szépítenénk, Edrin Walker egy tróger. Legalábbis ő ezt gondolja saját magáról. Hite mindazonáltal nem gátolta abban, hogy A megtörtek istene előzményében (ld. Az áruló isten) jól megmentse szülővárosát a bazi nagy veszedelemtől.

A Megtörtek Istenében tehát újabb bazi nagy veszedelem fenyegeti a sanyarú sorsú Setharis városát, ami nem annyira rossz hír, mármint az olvasónak, mivel a második rész valamivel ügyesebb munka, mint az első. A történet jobban kidolgozott, érthetőbb és kevesebb öncélú idétlenkedés meg ügyetlen jelenet (naturista nagymama, khm) került a lapjaira.

Edwin Walker az agyát használja – elmemágia haladóknak

A gaz ellenfelek, a szó szerint az agyadba mászó zsugabubusok, akarom mondani scarrabusok kiköpött goa’uldok a Csillagkapu c. sorozatból. Ha Cameron Johnston helyében vagyok, én biztos onnét csórtam volna az ötletet… Ez elsőre jó bénának tűnik, és hát kicsit az is, de annyira azért mégsem, mert Edrin az elmemágia kiváló művelője, mint ahogy ezek a kis nyomoroncok is, így számos remek alkalmuk akad, hogy különféle csetepatékban, majd végül egy epikus csatában mérjék össze egymással az eszüket… vagyis hát az agyukat.

A Megtörtek Istene, hasonlóan az előzményhez, nem mentes a felesleges és bombasztikus körítéstől. A galaktikus léptékű háttértörténetben például a szó szoros értelmében holdakkal és bolygókkal dobálóznak némelyek, ami akkora kontrasztot képez a könyv alaptörténetével, hogy az enyhe unalmon kívül más érdemi hatást képtelen kiváltani. Szerencsére csak pár oldal az egész.

A Megtörtek Istene öncélúan vulgáris, hogy csesznéd meg!

És hogy mekkora tróger Walker? Az író valamiért kényszeresen ismételgetteti főhősével, hogy az milyen ocsmány, érzéketlen féreg is, – miközben ezzel ordító ellentétben, hősünk utolsó petákjait is az éhezőknek adja, kórházban robotol mint önkéntes aneszteziológus vagy éppen megmenti az EGÉSZ bolygót. Edrin állandó önostorozása nyilván a hős egyedivé tételét szolgálja. A lóláb azonban kilóg: Edrinnel, azon kívül, hogy jó adag cinizmus, tiszteletlenség és önsajnálat szorult belé, más gond nincs. Kivéve persze azt a mocskos, büdös pofáját!

A folytonos és teljesen szükségtelen trágárság ugyanis folyamatosan kocsmai szintre húzza le a A Megtörtek Istene szövegét. És mint a csúnya beszédű kisgyerekek esetében az oviban, most sem könnyű rájönni, hogy a megbotránkoztatáson kívül mi is lehet a célja.

Cameron Johnston emlékezetes hőst alkot… és…

Azonban némi idő elteltével már nagyon észre se veszed a mocskos beszédet, baszd meg, viszont rájössz, hogy a Cameron Johnston valahogy mégiscsak sikerrel járt. Ha az írás döcög is emitt-amott, a főhős emlékezetes marad. Főképpen, hogy a második rész során a karakter egyre jobban magára talál és sokkal agilisebbé és hatékonyabbá, igazi badass figurává válik. No és a sablon fantasy-től eltérő elmejáték is garantál némi különlegességet.

És a végén már csak azt nem érted, ha egyszer Johnston vette a fáradságot, hogy kitalált egy ennyire komplex mitológiát és háttérvilágot, mi a keserves úristenért csapta össze a sztorit két kötetbe. Mert mi tagadás, A Megtörtek Istene hirtelen odakent befejezése után még a hiányérzet is befigyel.

Értékelés: 7.2/10

Cameron Johnston: A Megtörtek Istene (A zsarnokság kora 2.)
Főnix Astra. 2020. 364 oldal

Andrzej Sapkowski: Vaják I. – Az utolsó kívánság – Könyv – kritika

Andrzej Sapkowski: Vaják I. - Az utolsó kívánság - könyvborító

A szörnyvadász kilép a népmesékből

Ríviai Geralt, a lengyel Sapkowski immár világhírnévre szert tett hivatásos szörnyvadásza 1993-ban lépett színre egy novelláskötetben. Az utolsó kívánság színtere egy többé-kevésbé kora középkori Kelet-Európára emlékeztető fantasy világ. Törpékkel, tündékkel és sárkánygyíkokkal. Plusz a szláv és német mese- és mondavilág lényeivel súlyosbítva. Strigától és lúdvérctől kezdve Hófehérkéig. (Legalábbis annak kifordított verziójáig.)

Hamar kiviláglik, hogy Sapkowski könyvénekaz előnye ugyanaz, mint a hátránya is.  Lehet, hogy valamivel másabb mint egy sablon angolszász fantasy, de amikor a szörnyeteg lakomát varázsol az asztalra a nagy semmiből, vagy mikor a lány böhömnagy denevérré változik, majd vissza megint ruhába öltözött lánnyá, magad se tudod, hogy mindez teljesen komolyan vehető-e. A dzsinnről és a három kívánságról nem is beszélve.

Mert ugyebár a mesék nem vehetők komolyan egy bizonyos kor felett.

Read more

Leigh Bardugo: Six of Crows – Hat varjú – Könyv – kritika

Leigh Bardugo: Six of Crows könyvborító

A Six of Crows talán fantasy és heist regény lenne egyben? Igen! A kikötőnegyed legdurvább arcát megbízzák egy országokon átívelő akcióval. A célpont egy tudós, akinek a találmánya a mágia-használók erejét exponenciálisan megnöveli – cserébe villámgyorsan taccsra is teszi őket. Hát ez nem hangzik túl jól.

Kell egy csapat

A Six of Crows első része a csapat összeállításáról szól. És Bardugo regényének ez a része kiválóan működik. A karakterek egyediek és emlékezetesek, helló, Kaz, Nyina és Kísértet! A helyszín pedig, Ketterdam nyomornegyede megszólalásig hasonlít egy talán ma is létező holland város múltbéli, kissé kifacsart mására. (Limburg talán, vagy Utrecht, nem is t’om hirtelen.)

Itt mindenki fiatalkorú?

Ami viszont kicsit furcsává teszi a történetet, az az, hogy az összes főszereplő tini. Hogy be lehessen zsákolni a hasonló korú célközönséget? Valószínűleg. Vagy csak egészen eddig nem jöttem rá, hogy ifjúsági (young adult) fantasyt olvasok. (Könnyen lehetséges.) De Bardugo terve mégsem igazán működik, mert az emberi elme, ez a csodálatos szerkezet folyamatosan korrigál, és a szereplők életkorát automatikusan 20 fölé javítja gondolatban. Ugyanis az elképzelhetetlen, hogy 15-17 éves ifjoncok ennyire profik legyenek ilyen sok területen.

Dutyi dili!

Read more

Snorri Kristjansson: A vér szava – Könyv – kritika

Snorri Kristjansson: A vér szava könyvborító

Krisztus nevében – bárddal

Olav Tryggvason király elhatározza, hogy a Krisztus szent nevében egyesíti egész Norvégiát. Aki nem óhajt osztozni hitében, azt pedig jól fejbe kívánja suhintani egy bárddal. A szálak Stenvik városának falai alatt futnak össze, ahol az Olav király terveitől vonakodó, és jól bevált, kevés macerával járó vallásukhoz ragaszkodó, ódivatú viking másként gondolkodók Olav királyt kívánják fejbe suhintani, ugyancsak bárddal. Hát igen, Krisztus szavai helyett jöjjön A vér szava.

Snorri Kristjansson trilógiájának A végzet kardjai című első része egészen rendben lévő történelmi regényvolt, bár kissé kedvedet szeghette a túl sok, nehezen megkülönböztethető szereplő, a folytonos nézőpontváltások, és a kissé sután induló cselekmény. Az ostrom során szerencsére jóval intenzívebbé vált a történet. Noha a fantasybe illő vérmágia beemelése egy valós alapokon nyugvó történelmű regénybe azért néhányakat szemöldök-ráncolásra késztethetett.

Minden ellentmondásba kerül – mindennel

Read more

Brian K. Vaughan – Fiona Staples: Saga 1. – Képregény – kritika

Brian K. Vaughan – Fiona Staples: Saga 1 - képregény borító

Minden el van szaródva!

„Most szarok? Úgy érzem, mintha szarnék.”

Ezekkel az örökbecsű mondatokkal kezdődik Brian K. Vaughan és Fiona Staples Saga című képregény-sorozata, egy gyermekszülés kellős közepén. És ha mindebből azt szűrnéd le hogy TALÁN a megbotránkoztatásod a cél, nem is nagyon lőné mellé… De persze ez már a 21. század, helló, szóval ki nem fossa telibe, ki nem ejti le magasról?

Ezzel együtt azért a Saga című képregényt PRŰDEKNEK nem ajánlanám JÓ SZÍVVEL, hiszen ez nem az EGYETLEN ilyen eset.

Például minekutána többször látni VÉLSZ benne himbálózó férfi nemi szerveket, ellátogatsz egy bordélybolygóra is, ahol belecsöppensz egy orgiába. Aztán van benne egy szereplő, akinek több lába van mint keze és több szeme mint füle. És ezen a ponton talán kételkedni kezdesz magadban: nem lehetséges-e egészen véletlenül, hogy csöppet aberrált vagy, ha azt gondolod, hogy ez a gyönyörűséges teremtmény SZEXI mint az állat…

De bizony, nagyon is lehetséges!

(Ő ráadásul monokiniben tolja végig az összes jelenetét. Szóval, ha eddig nem nagyon vágtad, mi az, hogy arachnofília, most már fogod.)

És ez még csak nem is a lényeg.

Read more

Doctor Strange (2016) – Film – kritika

Doctor Strange (2016) film poszter marvel

Mint azt mindannyian jól tudjuk, a Marvel filmek olyanok mint a vurstli.
Nos, az 2016-ban készült Doctor Strange sem kivétel Martin Scorsese alaptétele alól: színes, csillogó-villogó, varázslatos, de azért mégis számos lyuk tátong rajta.

A jó doktor Strange egy közlekedési baleset okán kényszerül pályamódosításra (nem lehet elégszer hangsúlyozni: NE TELEFONÁLJ VEZETÉS KÖZBEN!) Menő sebészből varázsló lesz. Persze azért ez nem ilyen egyszerű. Egyrészt, mint a Marvel filmek túlnyomó többsége, e film is eredettörténet. Másrészt az ilyesmi azért nem megy egyik napról a másikra.

A Benedict Cumberbatch által alakított főhős mindeközben nem nagyon nyeri el túlzottan a szimpátiánkat, mivel, hát, ki az, aki alapból kedvel egy önhitt, egoista, anyagias, nárcisztikus és arrogáns sebészorvost? Senki. Kivéve, ha azt akarja, hogy az vakbélműtétet hajtson rajta. Ilyenkor, azért megértőbb az ember…

Karrier- és meg- váltás

Ha van egy olyan testrészed, amit létfontosságú a munkavégzésed tekintetében, annak megsérülése az egész addigi életedet a fejedre állíthatja. Nem csoda, hogy dr. Stephen Strange is nehezen tudja kezelni a helyzetet. Te mit csinálnál a helyében? Azt mondanád: – Az idő a legjobb orvosság! – És türelmesen végeznéd a fizikoterápiás gyakorlatokat. Közben, biztos, ami biztos, letennéd a bőrgyógyász szakvizsgát.

Read more

Joe Hill – Gabriel Rodriguez: Locke & Key 1: Kulcs a zárját – Képregény – kritika

Joe Hill - Gabriel Rodriguez: Locke & Key 1 - képregény borító

A Locke-ok és a kulcsok veszélyes párosítás

Nina Locke a férje tragikus halála után három gyerekével visszaköltözik annak gyermekkori lakhelyére, a massachusetts-i Lovecraft-ban található Kulcsházba… Joe Hill és Gabriel Rodriguez Locke & Key című képregényének hősei azonban rosszabb helyre nem is mehetnének. (Az egyszer biztos, hogy már a település neve sem sejtet túl sok jót)…

A Kulcsház roppant veszélyes hely. Locke-család tagjai természetfeletti módon kötődnek a házhoz, amely számtalan titkot rejt. A házban itt-ott elheverő, vagy éppen alaposan elrejtett különféle kulcsok különféle ajtókat nyitnak, amelyek hol fizikai helyekre vezetik a használójukat (mint, mondjuk, Manci nénénk spájza), hol egyenesen bele valakinek az AGYÁBA. Létezik olyan kulcs is, amely elválasztja a lelkedet a testedtől.

De a Locke-gyerekek akár egyenesen a pokol teremtményeit is megidézhetik óvatlan használatukkal.

Szóval tuti nem árt vigyázni velük!

Read more
1 2