Peter V. Brett: Napháború – Könyv – kritika

A démonok egy percig sem hagynak unatkozni

Mintha Peter V. Brett egyre jobb íróvá válna, ahogy egymást követik a Démon-ciklus könyvei. A Napháború esetében is már határozottan ez az érzésed. És még nem is csak arról van szó, hogy a könyvben a tét drámai mértékben megnő. Ami persze igaz, hanem inkább az a helyzet, hogy Brett sokkal jobban használja saját karaktereit.

Az éjszakák során a föld magjából a felszínre szivárgó démonok elsőre elég megfoghatatlannak és arctalannak tűnek. Azonban ahogy halad előre a sorozat, ezeket a pokoli lényeket is egyre jobban megismered.

A Rovásember című kötettel induló, és elsőre szokványosnak tűnő világ pedig egyre komplexebbé válik. A mélyben tanyázó démonok pedig rádöbbennek, hogy a vacsorájuk kezd egyre rágósabbá válni.

A Démon-ciklusban minden és mindenki párban jár: nappal és éjszaka, emberek és démonok, az északi hercegségek és Krázia, a Teremtő és Everam, a Shar Dama Ka és a Rovásember. Kráziára ez a helyzet még fokozottabban igaz: a férfiak és a nők ugyanúgy elkülönülnek, mint a teljes jogú sharumok és a khaffitok alacsonyabb, lenézett kasztja.

A Napháború című könyv viszont az egyesítésről szól. Az emberiségnek össze kell fogni a Szabadító zászlaja alatt, ha le akarják győzni a közös ellenséget. A probléma abban áll, hogy két Szabadító is van. És mindegyik meg van róla győződve, hogy ő az igazi. És teljes joggal…

A Napháború itt van a sarkon

De mi történik addig?

Nos, Peter V. Brett úgy írt egy nagyjából letehetetlen könyvet, hogy a Napháború végi kettős csúcspontig semmi igazán nagy horderejű nem történik. A könyve mégis nagyszerű olvasmány.

Eközben mindkét vezető, Jardir és Arlen egyaránt felkészül, mindkét táborban konfliktusok lépnek fel, zajlanak a pozícióváltások és a különböző intrikák (ebben határozottan Abban a legjobb, aki végérvényesen besorolt a kedvenc szereplőim közé). Rojer pedig, aki az előző kötet legfeleslegesebb szereplőjének bizonyult, újra életre kel. (Ehhez persze szükség van néhány csajra.)

És természetesen nagyon markánsan megjelenik a főhősök szerelmi élete is. De nem úgy, ahogy azt várnád.

Hétköznapi szerelmek

Brett úgy írja a Démon-ciklus szerelmi kapcsolatait, hogy azok teljesen hétköznapiak. Veled ugyanígy megtörténhetne mindez. Két személy, akiről mindenki azt feltételezi, hogy összejönnek, mégsem kerül össze. Ez van. És persze lehet szeretni egyszerre két embert is. Bár ez azért eléggé szívás.

Az már az előző részből tudható, hogy Bálás Arlen a régi jegyesét Tímár Rennát választja Leesha helyett. Hogy miért? Rejtély. Viszont Renna viharos gyorsasággal emelkedik a könyv legsikerültebb szereplői közé és a kettejük közötti dinamika is remekül működik. Ami valahogy Leesha és Arlen között sosem jött át annyira.

Ehhez továbbá az is kellett, hogy Brett a túlságosan is szemérmes első kötet után nekibátorodjon és sokkal nagyobb teret engedjen szereplői, főként a nők szexuális életének. Kiegészítve ezt a női önmegvalósítással. Így aztán a szerelmi háromszögek után szerelmi négyszög, sőt akár ötszög is kialakul. Mindezek azonban szervesen illeszkednek a Napháború történései közé, és nem telepednek rá a fontosabb dolgokra.

Inevera megmutatja a micsodáját

Peter V. Brett sorozatát, tény, Krázia népe menti meg a tisztes középszertől. Oké, a démonokkal való bajlódás remekül működik, azonban a középkori Európára hajazó beállítás nem a legérdekesebb. Ráadásul a fő helyszínül szolgáló Rönkösháza lakóinak nagy része bizony eléggé bamba alak. Falusiak, na, ez van, mit lehet tenni…

Nem így áll a helyzet Kráziára: Ambíció, törtetés, intrika, fanatizmus, heves érzelmek, elhivatottság, a kiválasztottság tudata, és mindezek mellé szigorú katonai kiképzés. Valamint mindezek kombinációi – és íme az tartós izgalmak máris garantáltak. Csak míg az előző kötetben Jardír, most hitvese, Inevera felemelkedését követheted.

Ez a recept annyira jól működik, hogy azt se bánod, hogy a Napháború ezen fejezetei nagyjából ugyanazt és ugyanúgy mesélik el, mint A sivatag lándzsájában. Kiegészítve természetesen az egy áspiskígyó személyiségével rendelkező Inevera saját nézőpontjával.

És Peter V. Brettnek másodszorra is sikerül a mutatvány: mire Inevera a Shar Dama Ka hitvesévé válik, már régen megkedvelted. És persze nem nem csak azért, mert a testüket elrejteni kényszerülő női honfitársaival szemben a pucér testével kergeti az őrületbe a fél kráziai elitet. (Aki ránéz, az meghal, természetesen.) Hanem mert eltökélt, kitartó és eltántoríthatatlan.

Istenem, micsoda nő! Az abszolút zsánerem!

Démoni sakkjátszma

A Napháború című könyv két hatalmas csatában csúcsosodik ki. Brett pedig újra és újra sikeresen meglep, amikor sokkal nagyobb léptékűvé változtatja ezeket az összeütközéseket, mint ahogy arra előzetesen számítanál. A Rovásember elpusztíthatatlan – gondolod. De persze, lehet, hogy tévedsz.

Az elmedémonok felbukkanásával az addigi immár rutinszerűnek számító éjszakai szörnyaprítások csavaros, stratégiát igénylő, kiszámíthatatlan hadműveletekké változnak, ahol semelyik főhős sincs biztonságban.

Brett mindezt ráadásul azzal tetézi, hogy a Napháború végét egy nagyon durva cliffhangerrel zárja. Micsoda izgalmak!

Összegzés:

Peter V. Brett Napháborúja a sorozat eddigi legjobb része. Csavaros, fordulatos és lehengerlő. A földmélyi Magból érkező démonhercegek felrúgják az eddigi szabályokat. Brett a monumentális összecsapásig lévő időt azzal tölti, hogy elmélyíti karaktereit, felvillantja a múltjukat és megváltoztatja közöttük a dinamikát. És mire eljutsz e vaskos kötet feléig, máris azon kezdesz sajnálkozni, hogy már csak kettő ugyanilyen rész van hátra belőle.

Értékelés: 8.2/10

Peter V Brett: Napháború
Könyvmolyképző Kiadó. 2021. 873 oldal
—
Kritika a sorozat előző köteteiről:
1. A Rovásember
2. A sivatag lándzsája