Frank Herbert 1966-ban megjelentetett regényével belenyúlt a tutiba. Nem tudom, létezik-e olyan kategória, hogy instant klasszikus, de ha igen, erre a könyvre ott azonnal, amint kijött a nyomdából, rá lehetett sütni.
Vagy harminc éve olvastam először a Dűnét, és már az akkori magyar kiadás fülszövege garantálta az azonnali nyálelválasztást. Így hangzott:
„A 10191. évben járunk. Az ismert világegyetemet IV. Shaddam a Padisah Császár kormányozza. Ebben az időben az univerzum legértékesebb anyaga a fűszer-melanzs.
A fűszer meghosszabbítja az életet.
A fűszer kiterjeszti a tudatot.
A fűszer elengedhetetlen az űrutazáshoz. Az űrliga navigátorai 4000 éve állnak már a fűszer hatása alatt.
A fűszer csupán egyetlen helyen létezik. Egy kietlen, száraz sivatagbolygón.
Ez a bolygó az Arrakis, más néven a Dűne.”
Ha ezek után nem akarod nyomban belevetni magad a könyvbe, hallatlan önuralommal rendelkezel.
A Dűne alapja szimpla bosszútörténet. A tőrbe csalt (de még hogy) apa gyermeke menedékre lel a sivatagi nomádok között, felkészül, majd nekilát, hogy leszámoljon ellenfeleivel. Erre az egyszerű alapra számtalan egyéb réteg rakódik, amiktől a könyv úgy nyílik ki, mint egy színpompás virágköltemény.
Kb. 10.000 éve fennálló feudális űrbirodalom, élén a mindenható császárral. Találkoztunk már ilyennel Asimovnál (Ld. Alapítvány-trilógia). Míg azonban Asimov sci-fi alapvetése a hirtelenjében odakent félhülye egyeduralkodóival és pöffeszkedő hadvezéreivel néhol egészen az együgyűségig leegyszerűsített mázolmány, addig a Dűne univerzuma mérhetetlenül összetett, barokk festmény.
Herbert 6 évnyi kutatómunka után kezdett regényírásba. Könyvében egyaránt szerepet játszik a történelem, a politika, a vallás, a mitológia, a gazdaság, sőt még az ökológia is. Mindezt úgy, hogy fenti témák még véletlenül sem nehezednek rá a cselekményre.
Birodalma a feudalizmus csodálatra méltó ötvözése az űrtechnológiával, ahol nincs helye a számítógépnek. Herbert Impériuma más utat járt be, a gépek helyett az emberi elmét választotta. Így az adatelemzést (és cselszövést) a kitágított tudatú mentátok végzik, míg az csillagok között közlekedő monumentális szállítóhajókat az űrutazás monopóliumával rendelkező Űrliga bemelanzsozott navigátorai irányítják. Mindezekhez azonban nem árt egy kis fűszer sem.
Az Arrakis bolygó körül ott liheg a KHAFT kereskedő-társaság, a Liga, a folyamatosan vetélkedő nemesi házak, felette lebeg a császár árnyéka, valamint a Bene Gesserit-rend gondosan elhintett legendái, de a törékeny egyensúly mit se számít, ha egyszer a corinni csata idején egy Atreides beleköpött egy Harkonnen boroskupájába (vagy valami ilyesmi).
Mindez vérbosszúért kiált. Mégpedig középkori keretek között, tőrrel, méreggel, síppal, dobbal, és annyi engedménnyel a tudományos fantasztikum felé, hogy a szemben álló felek (és épületek) energia-pajzsot viselnek. Ami mindenféle lövedéket lefékez. Így búcsút inthetünk a modern lőfegyvereknek, viszont emezek hiánya teret enged a vívásnak, a kard- és késpárbajoknak, a kardmestereknek és az olyasféle trubadúr-harcosoknak, mint Guerny Halleck. Egy sci-fiben! Eszem-faszom megáll! (És Halleck még csak nem is a legnagyobb arc, az Duncan Idaho, akivel szemben Herbert még azt a méltatlanságot is elköveti, hogy csak egy-két jelenet erejéig szerepelteti.)
Paul Atreides felnövéstörténete és fantasztikus kalandjai (mivel A Dűne természetesen kalandregény is egyben) egyszerre zajlanak a sivatagbolygó felszínén, a Harkonnenek meg homokférgek elől menekülve és szellemi síkon. A kanyarokat élből levágó Kwisatz Haderach után áhítozó Bene Gesserit-rend fajnemesítő programja kap egy szép kis gellert, a sivatagi nép, a fremenek mítoszai pedig már régóta beígérték a nagybetűs HŐS, a Lisan al-Gaib eljövetelét. Hogy ebből mi sül ki? Lehet, hogy éppen dzsihad.
Paul, aki előtt a fűszer hatására feltárulnak a jövő víziói, ellenszegül a történelem mindent elsodró lendületének. Küzdelme univerzálissá, eposzi léptékűvé válik.
Kákán is csomót kell keresnie annak, aki ebben a nagyszerű könyvben hiányosságokra vadászik. Az Atreidesek jófiúk, a Harkonnenek meg rosszak alapfelállása csak majdnem ilyen. Hiszen Leto hercegre, Paul apjára éppúgy jellemző a hideg számítás, mint a feudális gőg. Míg Vladimir Harkonnen, a körmönfont öreg báró, aki szó se róla, egy szigorú nagyapa és egy pederaszta kéjenc keveréke… ööö… na jó, ő tényleg mocskos szemétláda. Ámbár a vérbosszú az vérbosszú, nem aprópénzben játsszák.
A beduinok ihlette fremenek is inkább könyörtelen haszonelvűségükről ismerszenek meg, mint bármi egyéb pozitívumról. Simán elvágják a torkodat, ha rossz helyen császkálsz. Velük Frank Herbert ízig-vérig életszagú karaktereket alkotott. Sivatagi nomádjai, – mivel a cirkoruhához nem passzol az izzadásgátló – „minden zárt helyen az égig bűzlenek.”
Az 1960-as években talán nem volt annyira köztudomású az olyasféle elit kommandók léte, mint a Special Air Service (SAS) vagy a Navy SEALs, így elnézhető Herbert azon elmélete, miszerint elit haderő létrejöttéhez zord környezeti tényezők szükségesek. Mi azonban már tudjuk, hogy akár a Fhloston bolygón is könnyűszerrel kiképezhető lenne a legmagasabb harcértékű alakulat. De még a Arrakis – Salusa Secundus örökrangadó 1:0-ás végeredményének ismeretében is enyhén sértheti az egyszeri olvasó realitásérzékét a fremen nyugdíjasok vs sardaukarok pótselejtező lebonyolítása.
Herbert egész mitológiát körített könyvsorozata és annak karakterei köré. A fejezeteket bevezető, általában Irulan hercegnő tanulságos munkáiból származó különféle idézetek mindazonáltal kevésbé mélyen szántók, mint amilyennek a szerző szánhatta őket. Leginkább csak erőtlenek, de néha egyenesen zavarosak is. Feltűnő ellentétben állnak A Dűne alapszövegének olvasmányos stílusával.
„… Az az út, amelyen a legkisebb kitérő nélkül végigmennek, sehová sem vezet. A hegyre csak egy kicsit mássz föl, hogy kipróbáld, hegy-e. A hegytetőről nem láthatod a hegyet „
Na igen, de mi van, ha hegymászó vagy?
Mindegy. Ha az is vagy, nem rossz ötlet éppen ezt a (tudományos-)fantasztikus könyvet vinni magaddal az alaptáborba. Magával ragadó mese, lenyűgöző látomás, letehetetlen olvasmány, telis-tele jólesően borzongató jelenetekkel. A sci-fi irodalom egyik legnagyobb, örök klasszikusa.
9.2/10
Frank Herbert A Dűne (A Dűne 1.)
Szukits Könyvkiadó. 2003. 505 oldal
—
Kritika a sorozat további részeiről:
A Dűne messiása (2.)
A Dűne gyermekei (3.)
–
Kritika a regény 2021-ben készített filmváltozatáról
