Cserháti Éva: A Sellő titka – Könyv – kritika
Nahát, egy skandináv krimi, ami magyar.
A gyilkosságiak C csoportjában PR-okokból egymásra hajigálnak pár vesztest és/vagy elfuserált alakot és megkínálják őket egy jó kis sorozat-gyilkossággal, ők meg a nyomozás hatására… meg nem mondom, micsinálnak.
A sok lelki és egyéb nyűg mellett skandináv krimi érzetét kelti benned a számos magánéleti kitérő is – mindegyikük külön nézőpont fejezeteket kap. Mondtam már, hogy öten vannak? Nos, igen, ez így elsőre kicsit soknak tűnhet, ezért helyeslő fejbólogatásokkal kíséred, hogy előbb Köteles (aki már csak a háttérben pirul el néha-néha) majd Vasvári fejezetei tünedeznek el szép lassacskán.
A magyaros ízeket főleg az átkosra való számos visszahivatkozás szolgáltatja. Talán valamennyivel számosabb is a kelleténél – 30 év az azért mégiscsak 30 év, és hát annyi minden más történt azóta, amiknek lehet ÖRÜLNI, hogy ilyen mértékű visszarévedés már nem feltétlenül jellemző a hétköznapokra. Vasvárival viszont, aki azon kesereg, hogy 50 felett már senki sem érti a „ruszkis” vicceket, mégiscsak egyet lehet érteni.
(Micsoda HIHETETLEN véletlen, POMPÁS „ruszkis” vicc található a blogon, az alábbi posztok végén:
Doctor Strange (2016) – Filmkritika
American Horror Story – Az első öt évad – Sorozat-kritika
Guzel Jahina: A Volga gyermekei – Könyvkritika)
De magyaros vonalon megjelenik a nehezen változó, merev rendőrségi struktúra és hoppá, merész aktuálpolitikai vonatkozások is. A nyomozós része nem a legerősebb a könyvnek. Az első fele semmiképpen. Az adatgyűjtés helyett sokszor csak fárasztó ötletelgetés folyik. De azon például, hogy a mostani kormányzó párt, – amelyiknek, hah!, a nevét sem merik kiejteni a szereplők (sem a szerző) öö, szóval a jelenleg, öö, kormányon lévő párt, na – állna a gyilkosságok mögött, azért hogy ne derüljenek ki a simlis ügyeik, már felkapod a fejed.
HIHETETLEN!
ELKÉPZELHETETLEN!
SKANDALLUM!
Hiszen ha így lenne, már fél Magyarországot beborítanák a holttestek!
Néhány jelenet túl színpadiasra sikeredett. Ilyen a kihallgatások többsége, vagy például a rendőrségre berontó, hisztis új szerető.
A nyomozás majdnem teljes hosszán át kitartó fő indíték is hajmeresztően kimódolt – mintha te, mondjuk, kis túlzással a Rákóczi-féle szabadságharc leveréséért akarnál bosszút állni, ezért véres gyilkosság-sorozatba kezdenél – Oberpullendorfban. Az 1940-es évektől induló, görög polgárháborúra és annak magyarországi vonatkozásaira irányuló visszaemlékező részekhez talán jobban dukált volna egy más műfaj, dokumentum-regény vagy nem tudom, szépirodalom, főleg ha hozzávesszük, hogy a visszaemlékezős részek stílusa jóval egységesebb és cizelláltabb, mint maga a bűnügyi regény, amelynek az alapötleteként és egyben kereteként is szolgál. (Bár azzal sem vitatkoznék, hogy a – láthatóan a szerző szívügyének tekintett – görög-magyar történelem e kevéssé ismert momentuma a krimi műfajába oltva több olvasót képes elérni.)
Ha a könyv csak némi várakozásokat követően is kezd el rendes krimire hajazni, van ami már a legelejétől konstans: Az ötfős társaságból hárman sima vesztesek. Ez garantálja a kellő alaphangulatot: kapásból nekiállsz szurkolni a béna társaságnak. Admint, de még az alkesz Vasvárit is hamar meg lehet kedvelni. Kojaknél, öö, akarom mondani Vandánál, a kékharisnya emberi jogi szakértőnél azonban ez a folyamat vélhetőn tovább fog húzódni, talán a következő részen túl is. Mert a könyv krimiként ugyan nem váltja be az összes reményt, de azért lelkes olvasóként biztos szívesen követnéd még a Kiszuperáltak és Zöldfülűek összekovácsolódásának további történetét.
6.7/10
Cserháti Éva: A Sellő titka (K. É. Z. 1.)
Prae Kiadó. 2019. 416 oldal