Borsa Brown: A végzet – Könyv – kritika
Borsa Brown erotikától túlfűtöttnek és szenvedélytől izzónak mondott MŰ alkotásaihoz pompás belépőnek tűnt vizsgálatunk jelen tárgya, lévén A végzet főhőse a Delta Force különleges egység tagja. Így némi remény mutatkozott arra, hogy a romantikázás mellett Cooper százados fegyvere is elsül néha-néha.
Vágjunk a közepébe, és emeljük ide az elejére a blog legnépszerűbb rovatát, „A KÖNYV LEGOSTOBÁBB MONDATÁT”:
” – Alany biztosítva! – kiáltom Paulnak, aki már saját magát csatolja be.
– Gloria! Ez a nevem. Alany az anyád picsája! Érted, zsoldos?
– B4! Ez a nevem! Zsoldos az anyád picsája!”
Habla pszicho-blabla
A folyamatos és szükségtelen trágárságokon kívül az alábbiak teszik ki még ezt a könyvet:
Fárasztó és közhelyes lamentálások a katonai léttel kapcsolatban (vér, veríték, könnyek – halálhörgés, siralom – haza és haladás). Coelho-i álbölcsességek és egymásra hajigált közhelyek keszekusza halmaza. Robert Cooper százados folyamatos, monoton, végeérhetetlen, konyhai szintű önpszichologizálása. Fentiek elegáns és virtuóz ütköztetése macsó(nak szánt) kommentárokkal (nyomukban az obligát „felröhögéssel”) – mintha középiskolás hülyegyerekek adnák egymásnak a vagányt. Mindezek együttesen kábé A végzet című könyv 80 százalékát adják.
Nem tehetek róla, Maunika, idegbe jöttem!
A fennmaradó soványka hányad arról szól, hogy két magasan képzett elitkatona képtelen kezelni egy provokatív, ordenáré, szexmániás, drogos némbert, miközben valami dzsungelben kolbászolnak. Közös túrájuk nem a leghangulatosabb, mert a két főszereplő feltehetően borderline-személyiségzavarban szenved: állandóak a szélsőséges hangulat-ingadozásaik. Paul pedig, szegény, a másik elitkatona csak simán idegbajos.
Két eltérő személyiség (khm, egy szexéhes, kábítószerfüggő környezetvédő – egy útszéli szopóskurva MINDEN CSÁBEREJÉVEL és, khm, egy pszichésen labilis, rinyagép komandós, khm, khm) lassan kialakuló vonzalmát, hahaha, regényíróként talán macerás lenne végigvinni, így marad az állandó, hibbant, szó szerinti tökön rúgásokkal tarkított érzelmi libikóka. Az ember azt gondolná, a Delta Force tagjait mindenre felkészítik. Így is van. Mindenre. Kivéve a csajokat!
Persze, van magyarázat. Ha egy tizenéves gondolatvilágában ragadsz és ebből az alapállásból írsz könyvet, ahol – az egészen pocsék regényekre jellemzően – mindenkinek folyton konfliktusa van mindenkivel, még mindig bekamuzhatod, hogy az átélt traumák miatt ilyenek hőseid. De ez csak ügyetlen kifogás. A lóláb nagyon hamar kilóg. Merthogy Cooper százados már a flashbackekben, a nagy-nagy trauma előtt is folyton hadakozik és ordibál mindenkivel.
Őszinte jótanács Borsa Brown számára:
FRONTINT MINDEN SZEREPLŐNEK!!!
Komolytalan kémes kalandok
A flashbackek egy halvány árnyalatnyival jobban sikerültek. És, láss csudát, A végzet című könyv katonai vonala egészen rendben van. A szakzsargon, a szleng, a technika, még a taktikai rész is nagyjából rendben lévőnek látszik. Leszámítva Cooper állandó nyavalygását és fékezhetetlen indulatait, azok ugyanis a visszatekintéseket is hazavágják. A könyv legalja a kémes bevetés, az kábé olyan, mintha Mr. Bean (tudom, Johnny English) lépne akcióba a CIA megbízásából a szokásos kínos szerencsétlenkedések közepette – csak éppen mindennemű humor nélkül.
Ahol minden klappol, még a pszichorizsa is elfogadható – kis jóindulattal, – az mindössze a két kurta fort braggi kiképzős fejezet.
A végzet szimplán szöveggyártás
Borsa Brownnak 2020-ban A végzet a negyedik könyve. Az három havonta egy könyv. Legtöbben elolvasni se tudnak egyet ennyi idő alatt, nemhogy megírni. (Kivéve persze az utolérhetetlen Nemere Istvánt, ld. Csák Máté.) Háromhavonta egy könyv, az olyan is. Egyszerű szöveggyártás. Kínos amatőr szint.
A végzet c. könyvben szenvedély az nincs, csak ordibálás és indulat. Erotika halvány nyomokban (tulajdonképpen egyetlen egy jelenet, a függőágyas, amiben Gloria rutinosan ledumálja a lassan szétdurranó tökű Cooperről a kincstári alsót). Humor semmi. Értelem se. Hülye, aki olvassa!
4/10
Borsa Brown: A végzet
Álomgyár Kiadó. 2020. 578 oldal
