Horváth Viktor: Török tükör – Könyv – kritika
Ha nem hagyod, hogy a szerző belső borítón lévő fényképe elriasszon, – mivel számos hasonlóságot mutat a gonosz szemfényvesztő, Pyat Pree fizimiskájával a Trónok harca c. sorozatból (aminek különben semmi jelentősége, csak azért áll itt, hogy esetleg később linkelhessek) – akkor Horváth Viktor Török tükör című könyvét olvasva egészen különleges élményben lehet részed. Gyorsan ide is kenem a pontszámot az elejére, a biztonság kedvéért:
9/10(!)
Egy utánozhatatlanul egyedi könyv
Könnyen és gyorsan el lehet dönteni, hogy mennyire fog működni nálad Horváth Viktor szövege, mert a 4. oldalon a „disznó Ferenc király” valahogy így kezdi a török szultánhoz írt levelét (Szeifi, a tudós eunuch szerint legalábbis):
„Én, az alávaló és gonosz természetű Francsiszkó, ostoba elmémben a meggondolatlanság trágyadombján fogant tervem szerint rátámadtam Lausra, Alamánia és Üngürüsz mocskos és erkölcstelen szultánjára és Ferendusra, hogy tőlük a hívságok haszontalan és semmitérő koronáját megkaparintsam…”
Laus a mi II. Lajosunk, Üngürüsznek pedig Magyarországot hívták a törökök. A könyv elejei utánozhatatlanul egyedi humor pedig abból adódik, hogy a jól ismert történelmi eseményeket többszörös szűrőn keresztül nézed: Szeifi jólelkű naivitásán, a civilizációs különbségeken, valamint a vallás köntöse alól, amelynek szokása ugyebár más vallásokat és népeket alacsonyabb rendűnek tartani. No és persze jelen van még a padisah (Allah árnyéka e földön – jelen esetben Nagy Szulejmán Hürremestől) iránt tanúsított végtelen és megkérdőjelezhetetlen tekintélytisztelet.
Horvát Viktor MINDENT beletett
Ez a többszörös szubjektivitás mindent maga alá gyűr és ezáltal ellenállhatatlanul mulatságossá teszi Horváth Viktor könyvét, még akkor is, amikor később a látószög a nagypolitikánál jóval alacsonyabbra kerül, Pécsre és környékére, amely Szigetvár elestéig az oszmán birodalom határvárosa volt. És ahol Gárdonyi Géza Egri csillagok c. művének némely szereplői is tiszteletüket teszik, furmányosan beépülve a cselekménybe. Milyen elegáns tiszteletadás!
Az 1540-es években járunk. Középpontban Ísza, a pécsi kerületet irányító szandzsákbég libidó-vezérelt nevelt fia, akinek történelmi regénybe oltott felnövés-története a könyv alapja. De nem csak ennyiből áll ám. Annyi számos másik réteg rakódik rá, hogy nem győzöl csudálkozni, hogyan sikerült a szerzőnek ennyi mindent együvé hánynia:
Az alaptörténet mellett a Török tükör egyben szólás, közmondás- ill. bölcselet-gyűjtemény, bevezetés a sztoikus filozófiába, valamint a Korán alapjaiba. És nem utolsósorban sorsdráma, tablókép a végvári harcokról, a korabeli hétköznapi életről és Pécs városának történetéről.
De Ísza felmenőinek históriája összefonódik az Ezeregyéjszaka meséivel is. És az arab mesevilág hatása begyűrűzik még a mohácsi csata magán-emlékezetébe is, s onnantól már nem egészen világos, hogy a csatatéren rohangáló, számos karjai egyikében hurkatöltőt lóbáló Belzebub főördögnek mekkora szerepe volt a gyászos mohácsi végeredményében. (Úgy néz ki egyébként, hogy nagyon is jelentős.)
Török tükör által homályosan
A kutyafejű, varkocsos törökök pedig, akik 150 évig sanyargattak minket, főszereplők a könyvben – mi pedig éppen a legnagyobb sanyargatások közepette vagyunk. Fentiek összessége adja azt a bizonyos görbe (és török) tükröt, amiből a cím ered. Ísza két legfontosabb erkölcsi mintaképe, Dervis bég és Timúr kádi mind derék, istenfélő, igazságos és jószándékú emberek. És a fejük búbjáig korruptak. (Mi meg józan belátással és megértéssel fordulunk vissza feléjük, olvasva a híreket, melyek szerint manapság egyre előkelőbb helyezéseket érünk el a különféle korrupciós ranglistákon.)
A szöveg tobzódik a túldíszített szóképekben, metaforákban, te meg ámulva figyeled a változatosságukat. Azonban ez az arab mentalitást imitáló cirkalmasság nem válik a szöveg kárára, sőt az benne a ZSENIÁLIS, hogy a lépten-nyomon felbukkanó játékosság mellett is, ha kell, a történet drámai erejű marad.
Ugyanez a szertelenség érhető tetten a változatos, cifra káromkodásokban…
„… a villás farkú Belzebub leprás seggét csókolgasd, mikor szedercefrében ázott rohadt káposztát zabál penészes szilvalekvárral…”
… és az esetenkénti részeg gajdolásokban. A szerző láthatóan, – jössz rá döbbenten, – amellett, hogy számot ad mesterségbeli tudásáról, még – van bőr a képén! – saját magát is elszórakoztatja könyvírás közben. Ehhez aztán pofa kell!
Posztmodern történelmi regény
A Török tükör egyben Korán gyorstalpalóként is felfogható a szövegbe sűrűn ékelt idézetekkel. S ha eddig nem forgattad rendszeresen e szent könyvet, hát meglepve észlelheted, hogy mennyi, a mindennapi életre kivetíthető bölcsességet tartalmaz, különös hangsúllyal a megbocsátáson és a könyörületességen. Ha nem vigyázol, még azon kapod magad, hogy egyre érdeklődőbb füllel hallgatod a próféta (béke legyen vele!) szavait.
Nodaazért: a disputát követő mutatvány, a maga valóság talajáról való posztmodern elemelkedettségében (hm, a spoilerezés elkerülése végett vagyok ennyire homályos) már általüti a hihetőség plafonját, ahogy a regény szövetébe nem teljesen belepasszoló heist-műfaj keveredik a cselekménybe. Milyen szerencse, hogy csupán egy rövid epizód erejéig ÉS HOGY van ilyesmiről kritika is (Ld. Jonas Bonnier: Svédcsavar).
Miután nagy jókedvek közepette végére értél a történetnek, mély hálával telve, hogy az legalább az olvasása idejére kirángatott posztcovidális depressziódból, majd újra elszomorodtál megint a katartikus (bár azért furcsán kurta) lezárástól, már csak egy dolgod van: fogod a védettségi igazolványodat, bemész a könyvtárba, és addig vered ott a pultot, amíg elő nem adják Horváth Viktor többi könyvét.
Értékelés: 9/10
Horváth Viktor: Török tükör
Prae Kiadó. 2019. 412 oldal