Joe Hill – Gabriel Rodriguez: Locke & Key 2: Kulcs a zárját – Képregény – kritika

Túláradó fantázia és gótikus horror

Ha e sorok írójához hasonlóan sosem voltál nagy képregény-rajongó, Joe Hill & Gabriel Rodriguez kötete a legjobb módja, hogy változtass a hozzáállásodon. Semmi szuperhősös majomkodás, ne aggódj, viszont a hétköznapi főszereplők ellenére is a túláradó fantázia a Locke & Key rajzolt lapjainak legfőbb jellemzője, – ahol a tinédzserek beilleszkedési nehézségei és szerelmi nyavalyái mellé elegánsan besorol a thriller, a gótikus horror és szürrealizmus.

Noha az elején még úgy érzed, valami tinisztoriba fizettél be (végül is a főszereplők tizenévesek), és az ármánykodó gonosz, aki az előző részben szinte az összes lapját kiterítette már, közel sem olyan félelmetes, hamar kibillent az elkényelmesedésből a lenyűgöző „árnyas” rész. Egen, Zack Wells tarsolyából van még mit előhúzni.

Read more

Brian K. Vaughan – Fiona Staples: Saga 3. – Képregény – kritika

Brian K. Vaughan – Fiona Staples: Saga 3.

A Saga tempója lassul

Kedvenc megbotránkoztatásra belőtt űroperánk, a Saga robog tovább. A harmadik részre viszont a sebesség mintha most kicsit csökkent volna. Persze a szürreális, elborult lényekkel és helyszínekkel benépesített galaxisban zajló végeérhetetlen háború olyan biztos alapokkal szolgál, amelyek elbírnak némi belassulást.

Mégis, míg eddig az események többsége sorsfordítónak érződött hőseink életében, most előfordulnak helykitöltésnek érzett epizódok is, például anyós-meny cívódásai, vagy különféle szereplők hallucinációi. Ez utóbbiak egyetlen pozitívuma, hogy tiszteletét teszi benne a sorozat (eddigi) legjobb karaktere, Az Űzés, akit a szerzők láthatólag képtelenek elengedni. Csak akkor mi a fenének nyírták ki az ostoba marhák, kérdezheted teljes joggal.

Az átütő erő eltűnt, de még mindig roppant szórakoztató

A Saga harmadik részében a legfeleslegesebbnek mindamellett az új szereplők beemelését találod. A két nyavalyás bulvárújságíró nem fog kideríteni semmit, amit te már régóta ne tudnál. Legfeljebb, hogy Alana még nagyobb ribanc, mint gondoltad.

Read more

Marjorie Liu – Sana Takeda: Monstress – Fenevad 1.: Ébredés – Képregény – kritika

Monstress – Fenevad 1.

Marjorie Liu & Sana Takeda Monstress című képregény-sorozatában egy 17 éves lány a saját múltját kutatja egy pusztító háború után, melyet az emberek vívtak az arkánokkal, akik nagyjából olyanok mint az emberek. Nagyjából. Ez általában elég is szokott lenni a vérontáshoz. Pláne, hogy az arkánok jó része állati jellegzetességekkel rendelkezik, például rókafarka és -füle van, vagy szárnyai nőttek, esetleg kecskefejet hord a nyakán. (Így könnyen meglehet, hogy te is előbb ütnél, csak aztán kérdeznél, ha szembejönne veled egy a Hős utcában.)

Farkasvérű Maika szerencsére a szemrevalóbb arkánok közé tartozik. És nem elég, hogy eladták rabszolgának, ráadásul a belsejében egy ősi entitás csücsül, aki át kívánja venni az irányítást felette. Szóval, Maikának temérdek tennivalója és problémája akad, miközben a Kill Bill-t idéző bosszúhadjáratot indít ellenségei ellen. A Monstress – Fenevad 1.: Ébredés pedig olyan témákat érint ezalatt, mint a fajirtás, a hatalom iránti esztelen vágyakozás, vagy emberség egy embertelen világban.

De mit is lehet mondani egy olyan képregényről, ami mind amputáció-fetisisztáknak, mind macskaimádóknak tetszésére lelhet? Talán azt, hogy csodaszép? Azt. A Monstress-sorozat Ébredés című első része gyönyörű, helyenként sejtelmesen erotikus, részletgazdag, barokk festményként ható paneljeinek némelyike láthatóan csak magáért a rajzolás öröméért készült el. És ennyi éteri szépséget árasztó szereplőt se láttál még képregényben. Akikhez képest az ugyancsak dizájnos Locke & Key szereplői úgy néznek ki, mintha szimpla gnómok lennének. 

Read more

Alan Moore: V mint vérbosszú – Képregény – kritika

Alan Moore: V mint vérbosszú képregény-borító

A 80-as évek Angliája nem volt egy túl vidám hely (helló, Mrs. Thatcher) De Alan Moore úgy látta, hogy még ennél is kevésbé vidám LESZ – bár a teljes fasizálódás rémképe, – így visszatekintve mindenképpen – kicsit túlzásnak tűnik. Mindegy, a V mint vérbosszú mondanivalójának nagy része, miszerint a „fasizmus nem jó, értem?” ettől még örök érvényű. A mondanivaló másik lényeges eleme, ami azt állítja, hogy „az anarchia jó, értem?” már nem annyira.

V, a Guy Fawkes-maszkos bosszúálló nekiáll, hogy szétkapja a rendszert, mint bolond gyerek a hógolyót és a bevezető fejezetekben a diktatúra felettébb ocsmány prominenseinek csúf halálával növeli az elégedettség-érzetedet. Egy ideig. Aztán éppen kezdesz aggódni, hogy oké, oké, de azért ez így egy kicsit egysíkú, amikor felerősödik a nyomozós szál és a rejtély faktor kis időre feldobja az egészet, és TÉNYLEG elkezd érdekelni, hogy ki ez a roppant teátrális fazon a maszk alatt:

Őrült zseni, mesteri stratéga, a harcművészetek golyóálló mestere és a szerencse fia egyben, aki MINDENHEZ IS ért? Nincs vele bírás? Igen. És pontosan ez az a tényező, ami lecsökkenti a V mint vérbosszú műélvezetét. A sok gonosz féreg nem ellenfél neki. A játszma kimenetele nem lehet kétséges.

Read more

Brian K. Vaughan – Fiona Staples: Saga 2. – Képregény – kritka

Brian K. Vaughan - Fiona Staples: Saga 2

No, ha azt hitted, hogy Brian K. Vaughan visszavett a tempóból a Saga második részére, akkor tévedsz. Csillagpart és Holdas galaxis szerte kiszervezett háborújának két, egymásba szerető dezertőre folytatja (ld.: Saga 1.) az ámokfutást – immár a szárnyas kismama apósával és anyósával kiegészülve. Az ismerkedés nem éppen zökkenőmentes, de hol az a nagyszülő, akinek ne lágyulna meg a szíve egy vadonatúj unoka láttán – pláne ha meglátja a szarv-kezdeményeket a picike kobakján.

Az anyós az előző rész végén kapásból kilőtte Hazel baba újdonsült, lógó belű szellemdadáját a játékból – te meg nem győztél sajnálkozni, hogy ne már, mekkora kár érte. Akkora jó arc volt. Hát, mit mondjunk, nem ő az egyetlen, aki repül a vákumba.

Persze vannak vannak új szereplők is a veszteségek pótlására, (noha az nyilvánvaló, hogy Az űzés SOHA SENKIVEL nem helyettesíthető). Marko ex-menyasszonya láttán például komolyan elgondolkozol, hogyan volt képes lecserélni ez a méla f@sz azt a gyönyörű, tüzes csokibabát a nem túl szilárd erkölcsű jelenlegi hitvesre. (Hát valószínűleg úgy, hogy egy méla f@sz.) Gwendolyn tutkóra hosszútávon GARANTÁLTA volna, hogy egy percig se unatkozz mellette. Bár ez, hm, valószínűleg Alanával is működni fog, legalábbis, amíg az rá nem ún…

Read more

Brian K. Vaughan – Fiona Staples: Saga 1. – Képregény – kritika

Brian K. Vaughan – Fiona Staples: Saga 1 - képregény borító

Minden el van szaródva!

„Most szarok? Úgy érzem, mintha szarnék.”

Ezekkel az örökbecsű mondatokkal kezdődik Brian K. Vaughan és Fiona Staples Saga című képregény-sorozata, egy gyermekszülés kellős közepén. És ha mindebből azt szűrnéd le hogy TALÁN a megbotránkoztatásod a cél, nem is nagyon lőné mellé… De persze ez már a 21. század, helló, szóval ki nem fossa telibe, ki nem ejti le magasról?

Ezzel együtt azért a Saga című képregényt PRŰDEKNEK nem ajánlanám JÓ SZÍVVEL, hiszen ez nem az EGYETLEN ilyen eset.

Például minekutána többször látni VÉLSZ benne himbálózó férfi nemi szerveket, ellátogatsz egy bordélybolygóra is, ahol belecsöppensz egy orgiába. Aztán van benne egy szereplő, akinek több lába van mint keze és több szeme mint füle. És ezen a ponton talán kételkedni kezdesz magadban: nem lehetséges-e egészen véletlenül, hogy csöppet aberrált vagy, ha azt gondolod, hogy ez a gyönyörűséges teremtmény SZEXI mint az állat…

De bizony, nagyon is lehetséges!

(Ő ráadásul monokiniben tolja végig az összes jelenetét. Szóval, ha eddig nem nagyon vágtad, mi az, hogy arachnofília, most már fogod.)

És ez még csak nem is a lényeg.

Read more

Joe Hill – Gabriel Rodriguez: Locke & Key 1: Kulcs a zárját – Képregény – kritika

Joe Hill - Gabriel Rodriguez: Locke & Key 1 - képregény borító

A Locke-ok és a kulcsok veszélyes párosítás

Nina Locke a férje tragikus halála után három gyerekével visszaköltözik annak gyermekkori lakhelyére, a massachusetts-i Lovecraft-ban található Kulcsházba… Joe Hill és Gabriel Rodriguez Locke & Key című képregényének hősei azonban rosszabb helyre nem is mehetnének. (Az egyszer biztos, hogy már a település neve sem sejtet túl sok jót)…

A Kulcsház roppant veszélyes hely. Locke-család tagjai természetfeletti módon kötődnek a házhoz, amely számtalan titkot rejt. A házban itt-ott elheverő, vagy éppen alaposan elrejtett különféle kulcsok különféle ajtókat nyitnak, amelyek hol fizikai helyekre vezetik a használójukat (mint, mondjuk, Manci nénénk spájza), hol egyenesen bele valakinek az AGYÁBA. Létezik olyan kulcs is, amely elválasztja a lelkedet a testedtől.

De a Locke-gyerekek akár egyenesen a pokol teremtményeit is megidézhetik óvatlan használatukkal.

Szóval tuti nem árt vigyázni velük!

Read more
1 2 3 4