Emily St. John Mandel: Az üveghotel – Könyv – kritika

Emily St. John Mandel: Az üveghotel - Könyvborító

Az Utolsó állomással világhírnévre szert tett St. John Mandel hat évet várt a következő könyve megjelentetésével. A világhírnév, nyilván, olyan lehet, mint amikor Nobel-díjat kapsz. Utána már valahogy nehezebben tudsz az írásra koncentrálni. Nehezebben találsz témát, valahogy nyögvenyelősebb az egész. Az üveghotel című könyv esetében sem egyszerű eldönteni, hogy tulajdonképpen miről is szól. Mert üveghotelról tuti fix, hogy nem.

Az üveghotel csak egy átlátszó trükk?

Emily St. John Mandel könyve olyan, mintha egy klasszikus zeneművet hallgatnál. Vissza-vissza térnek benne bizonyos témák, azaz szereplők, de látszólag teljesen esetlegesen. Hol egyikük kerül előtérbe, hol a másikuk. Van aki csak a regény utolsó harmadában kap nagyobb teret, és van olyan is, aki felbukkan Az üveghotel legelején és várhatsz újra a könyv legvégéig, hogy újra találkozz vele.

A címadó helyszínen, a Hotel Caiette, a kanadai Vancouver-sziget egyik eldugott öblében áll az erdőben. Csak hajóval közelíthető meg. (Gyanús, hogy az építkezés előtt kimaradt az előzetes piackutatás.) A könyv szereplőinek 30 százaléka itt dolgozik (némelyikük csak egy egészen elenyésző ideig) 10 százaléka nem túl gyakori szállóvendég, 5 százaléka pedig tulajdonos, aki nem vesz részt a szálloda irányításában, csak befektetési célból van benne részesedése.

Jól van, Az üveghotel azért még úgy sem rossz cím, hogy a könyv sokkal inkább szól a pénzügyi befektetések lélektanáról.

Read more

Stephen King: Tündérmese – Könyv – kritika

Stephen King: Tündérmese - Könyv

Vannak még más világok is

Oké, ezt már tudjuk. Stephen King olvasói pedig főleg, elég csak a részben e témának szentelt Setét Torony sorozatra gondolni. King valószínűleg már mindenféle könyvet írt. Direkt mesekönyvet is, például a fentebb említett sorozat négy és feledik része is ez, azonban Tündérmese még nem került elő a boszorkány-konyhájából. Eddig. És bár az amerikai mester műveiben megszokott, hogy előszeretettel csúszkálnak egymásba alapból nem együvé tartozó univerzumok, az azért nem kérdés, hogy egy Tündérmese esetén egy másik világba kell ellátogatni. Már, ha kibírod addig.

Alapos felkészítés az ismeretlenre

Stephen King szemmel is nehezen átfogható Tündérmeséjének pontosan az egyharmada csupán a bevezetés. Amit más szerzők húsz oldalon elintéznek, azt ő nagyvonalúan beszorozza tízzel. (Talán fele is BŐVEN elég lenne.) Mentsége persze akad. Ha valaki képes ilyen érdekfeszítően írni egy mogorva vén fószerról és a rozoga, öreg kutyájáról, akkor nincs mit tenni, végigolvasod. Főleg, hogy King eközben folyamatosan csigázza fel a kíváncsiságodat. No meg a mesés titkokat rejtegető öregember és a jóravaló, vezeklésre felkészített tizenéves Charlie Reade nehézkesen szárba szökő barátságát is számos nehézség és aljas gonosztevők nehezítik.

Read more

Mark Greaney: Célpont – Könyv – kritika

Mark Greaney: Célpont - Könyvborító

Mark Greaney saját jogán is bestseller Szürke ember-könyvsorozata új lökést kapott, amikor a Netflix kiemelt költségvetéssel filmet (IMDb) készített az első részből. Kár, hogy a film nem lett valami túl jó. Talán azért, mert maga az alapjául szolgáló könyv sem volt az? (Van rá némi esély.) Nézzük, mi a helyzet a Célpont című második résszel.

Courtland Gentry, alias a Szürke ember bérgyilkos. Nem ez a legjobb szakma a világon, annyi szent, de hát az ember ne válogasson. Főleg, ha korábbi munkaadója, a CIA tette halállistára. A Szürke ember így kénytelen más egyéb színű embereket öldösni a napi betevőért. A legújabb megbízatása Szudánba szólítja, ahol a véres kezű diktátor, Bakri Abbúd elnök már kezdi nagyon túlzásba vinni a népirtást.

De mielőtt még a főhős elindulna Afrikába, már rögtön a Célpont bevezetőjéből kiderül, hogy a Szürke ember a legjobb szívű bérgyilkos az egész világon.

A Szürke ember a legjobb szívű bérgyilkos a világon!

Ez nem vicc! Közismert tény, hogy a pénzért embert ölők között párját ritkítóan sok nemes és jóságos munkavállaló tevékenykedik. Akiknél minimum alapszabály, hogy csakis gonosz célpontokkal végeznek. (Lásd: Stephen King: Billy Summers.) Mark Greaney főhőse azonban még közülük is kiemelkedik szívjóságával. Amikor leül, hogy pár kupica whiskey mellett kedélyesen eldiskuráljon következő áldozatával (egy másik bérgyilkossal, aki kivételesen nem annyira jószívű) csak nehezen tudod megállni, hogy téged is maga alá ne temessen az együttérzés ez utóbbi személyes problémái miatt. A Szürke ember is dettó ugyanígy van ezzel. Egyenesen a nyakát kell hozzá fojtogatni, hogy egy kis érzéketlenséget erőltessen magára.

Read more

A. K. Larkwood: A Kimondatlan Név – Könyv – kritika

A. K. Larkwood: A Kimondatlan Név - Könyv Borító

Nem vitás, hogy az Internettel együtt a fantasy-szerzők aranykora is beköszöntött. Kis túlzással a kiadók mindent sz*rt megjelentetnek. Ha valaki sok fantasyt olvas, hát könnyedén azt tapasztalhatja, hogy a műfaj három frissen megjelent könyvéből (minimum) kettő középszerű vacak. Pláne, ha elsőkönyves szerzőről van szó. A. K. Larkwood A Kimondatlan Név című debütáló regényével szerencsére nem ez a helyzet.

Sétatempóban

Persze lehet, hogy a könyv legelején még nem oszlanak el teljesen a kétségeid. A Kimondatlan Név című könyv nyilvánvalóan azonnal megragadja a fantáziádat a teljesen egyedi világépítésével, azonban kezdetben mégis jellegtelennek tűnik. Amikor a választott menyasszony, Kszorvej elindul felfelé a lépcsőn a titokzatos isten szentélye felé, hogy az vélhetően elfogyassza őt következő vacsorájaként, akkor egy tapasztaltabb író talán jóval dermesztőbbre írta volna ezt a jelenetet. Kszorvej meg csak úgy simán felsétál.

De ugyanez szürkeség érhető tetten megmentője, a varázsló Belthandrosz Szethennáj kapcsán is. Az illető úr nagy hatalmú varázsló, ez azonban sehogy sem jön le róla. Inkább csak olyasféle személynek tűnik, aki ugyan ezt állítja magáról, de tanúbizonyságát nem igazán adja semmi ilyesminek.

Némi időnek el kell telnie, mire rájössz, hogy ők mindketten egyszerűen csak ilyenek.

A. K. Larkwood viszont arról mindenképpen gondoskodik, hogy ne add fel, míg az igazi kalandok el nem kezdődnek.

Read more

Michael Robotham: Az enyém leszel – Könyv – kritika

Michael Robotham: Az enyém leszel - Könyvborító

A Joseph O’Loughlin-sorozat ausztrál szerzője szereti különálló regényekkel stimulálni a saját elméjét. Philomena McCarthy közrendőr kalandjait olvasva azonban már rögtön a könyv elején egyértelműnek látszik, hogy nevezett hölgy maga is könnyedén elbírna egy teljes sorozatot. Michael Robotham Az enyém leszel című könyvével azoknak az erős női karaktereknek a sorát gyarapítja, akiket az Úristen is bűnügyi regények főszereplőjének teremtett.

Utálod a nyomorult zsarukat? Ha eddig nem, hát a könyv végére utálni fogod a szemétládákat! Philomena McCarthy csupán egyszerű közrendőr, azonban a saját igazságérzetétől vezérelve az ártatlanok védelmében bárkivel szembeszáll. Na most mit gondolsz, ki az a mocskos, szemét, a feleségét és szeretőjét egyaránt terrorizáló, korrupt gazember, aki összetűzésbe keveredik Philomenával?

Hát egy másik zsaru.

Ráadásul az összes rohadék haverja gondolkodás nélkül mellé áll a lánnyal szemben. Persze, gondolhatnád, azok is mind zsaruk. Sőt, a többi zsaru is, akik nem a haverjai, azok is mind mellé állnak. És mindannyian a lánnyal szemétkednek.

Michael Robotham könyvét olvasva egyszer csak azt veszed észre (amellett, hogy megutáltad a zsernyákokat) hogy a vérnyomásod az egekben van, és folyton szünetet kell tartanod, hogy lenyugodjál.

Read more

Lev Tolsztoj: Háború és béke – Könyv – kritika

Lev Nyikolajevics Tolsztoj: Háború és béke - Könyvborító

Tolsztoj Háború és béke című monumentális műve, melyet a közvélekedés szinte egybehangzóan a világirodalom egyik legnagyszerűbb művének tart, mégis a távolba vesző, meghódításra váró hegycsúcsként meredezik az egyszeri olvasó előtt. Sokakat az oldalszám riaszt, másokat a félsz gyötör, hogyan birkóznak majd meg a nagy szakállú filozófus vélhetően mélységes mély értelmű gondolataival. És biztosan akadnak olyanok is (köztük e sorok likacsos memóriájú írója) akik attól tartanak, hogy lépten-nyomon össze fogják majd keverni e nagy műben Dimitrij Ivanovicsot Ivan Dimitrijeviccsel. (Vagy Timofej Polikarpoviccsal.)

Mindenki nyugodjon le!

Először is, más egyéb dolgokhoz hasonlóan, egy könyv minél vastagabb, annál jobb. Másodszor a Háború és béke meglepően könnyedén olvasható. Harmadszor pedig a terjedelméhez mérten viszonylag kevés szereplőt mozgat, főbb szereplőből talán alig egy tucat tucat, ha van.

Oroszországról szól!

A Háború és béke viszont nem a legpontosabb cím. Igazából ennek kellene lennie: Béke, béke, béke, háború és háború. Ez azt jelenti, hogy a schöngraberni és az austerlitzi csata meglepően érzékletes leírása után körülbelül 7 év telik el, mire sor kerül Napóleon Oroszország elleni hadjáratára, 1812-ben.

Ennek a 7 évnek a története teszi ki Tolsztoj művének túlnyomó részét, több arisztokrata család tagjainak szemszögéből, akiknek a sorsa hol jobban, hol kevésbé összefonódik egymáséval. (Az alsóbb néprétegek számára még vagy jó száz évig nem osztottak lapot Oroszhonban. Így e regényben sem.)

„Elvégeztem egy gyorsolvasó tanfolyamot, és húsz perc alatt elolvastam a Háború és békét. Oroszországról szól.”

– mondja Woody Allen.

És milyen igaza van!

Read more

A vaják (The Witcher) – Az első három évad – Sorozat-kritika

Andrzej Sapkowski lengyel fantasy-szerzőnek irtó nagy mákja van. Sőt kettő is. Túlírt, csapongó, zagyva Vaják-sorozatából (lásd Az utolsó kívánság című első kötetet) előbb sikeres szerepjáték készült, majd a Netflix döntött úgy, hogy ad egy esélyt a varázslattal megtámogatott, mutáns szörnyvadász, Ríviai Geraltnak. Sapkowski és a streaming platform előfizetői nem is járhattak volna jobban. (Esetleg egy nagyon kicsivel.)

Sapkowskira ugyanis éppúgy ráillik az állítás, mint a neves sci-fi iró Kilgore Troutra*: az ötletei jók, de a stílusa borzalmas. Nos, a Netflix sorozata ügyesen lenyirbálta, ami felesleges, a többit pedig megtartotta. A Vaják fordulatos, izgalmas, egyedi középkori jellegű világot építő sorozat, tele nagyszerű hősökkel, varázslattal, kalandokkal és rengeteg érzelmi csúcsponttal. Legalábbis az első évad.

Első évad: A vaják lendületesen kezd

A könyvek néha gyerekmesébe hajló fordulatai közül alig néhány tűnik fel benne; kakaskukorékolásra visszaváltozó striga, meg három kívánságot teljesítő dzsinn azért maradt, de ne legyünk telhetetlenek.

A sorozat viszont jelesre vizsgázik számos olyan szempontból, ahol a lengyel szerző elhasal. A könyvek folyamatosan orrát lógató Geraltja sehol sincs, helyette itt egy kevés beszédű, végtelenül cinikus, de azért érző szívű hős. Henry Cavill-t az Úristen is vajáknak teremtette. A papíralapú verzió idétlen és retardált Kökörcsinje, akit legszívesebben a saját lantjával ütlegelnél megállás nélkül, sármos és szerethető széltolóvá változott. Yennefer pedig… no igen, mind jól tudjuk, milyenek a nagy hatalommal bíró varázshasználók. Yennefer a sorozatban ugyanolyan arrogáns és elviselhetetlen, de azért közben egy szexi dög is. Mi több, az első részek legérzelmesebb jelenetei is hozzá fűződnek. Ez utóbbihoz persze az is kellett, hogy a készítők alaposan és talán eléggé indokolatlanul felrúgják a könyvek cselekményének idővonalát.

Read more
1 6 7 8 9 10 42