Stephen King: Tündérmese – Könyv – kritika
Vannak még más világok is
Oké, ezt már tudjuk. Stephen King olvasói pedig főleg, elég csak a részben e témának szentelt Setét Torony sorozatra gondolni. King valószínűleg már mindenféle könyvet írt. Direkt mesekönyvet is, például a fentebb említett sorozat négy és feledik része is ez, azonban Tündérmese még nem került elő a boszorkány-konyhájából. Eddig. És bár az amerikai mester műveiben megszokott, hogy előszeretettel csúszkálnak egymásba alapból nem együvé tartozó univerzumok, az azért nem kérdés, hogy egy Tündérmese esetén egy másik világba kell ellátogatni. Már, ha kibírod addig.
Alapos felkészítés az ismeretlenre
Stephen King szemmel is nehezen átfogható Tündérmeséjének pontosan az egyharmada csupán a bevezetés. Amit más szerzők húsz oldalon elintéznek, azt ő nagyvonalúan beszorozza tízzel. (Talán fele is BŐVEN elég lenne.) Mentsége persze akad. Ha valaki képes ilyen érdekfeszítően írni egy mogorva vén fószerról és a rozoga, öreg kutyájáról, akkor nincs mit tenni, végigolvasod. Főleg, hogy King eközben folyamatosan csigázza fel a kíváncsiságodat. No meg a mesés titkokat rejtegető öregember és a jóravaló, vezeklésre felkészített tizenéves Charlie Reade nehézkesen szárba szökő barátságát is számos nehézség és aljas gonosztevők nehezítik.
Ahhoz, hogy Mr. Bowditch és Charlie ismeretségéből egyenes út vezessen egy másik világba, nem árt némi szerzői rásegítés sem. Ennek a dolognak neve is van. Úgy hívják: Radar. Aki egy kutya.
Amióta ezt a blogot írom, mintha az általam olvasott könyvekben sokkal több kiemelt szerepet kapó házikedvencbe futnék. Ami persze egyáltalán nem probléma: miközben ezeket a sorokat írom, a szoba közepén, a szőnyegen összegömbölyödve nálam is szuszog egy éppen.
A Tündérmese című könyv mégis talán egyik legkevésbé hihető momentuma, hogy egy józan és kiegyensúlyozott amerikai tinédzser képes felrúgni jószerivel teljes addigi életét, egy általa alig ismert öregember kivénhedt kutyája érdekében. Mert végül is ez a könyv eseményeinek fő katalizátora. A való életben, bárkiről is legyen szó, az élet rendjét elfogadva elindulna egy állatmenhelyre egy saját kiskutyáért. Egy Tündérmesében viszont jó eséllyel előfordul, hogy egy mély kút felé vezet az útja, amelyen túl, a kutyával együtt, Empis, a csodák birodalma várja.
Tündérmese extrákkal
King Tündérmeséje egyenes vonalú fantasy regény. Terjedelme ellenére is csak viszonylag kevés helyszínt vonultat fel. És ezek közül az első, ahol Charlie és Radar a jó öreg Föld bolygót elhagyva találják magukat, talán nem is a legérdekesebb.
Mintha a Setét torony kopár Puszta földjeit keresztezték volna Óz birodalmával és az egészet szürke porral hintették volna be. Könnyen elképzelhető, hogy a lassan kitörlődő arcvonású empisi polgárok társaságából visszakívánkozol Charlie eredeti lakhelyére.
Azonban Lilimar városába érve, szerencsére ez a helyzet már nem fenyeget. King innentől kezdve biztos kézzel vezet egyre és egyre feszültebb helyzetek felé. Mígnem végül betaszít egy sötét cellába. És rád zárja az ajtót.
Jó, nagyon megijedni azért így sem kell. (Az emberevő óriástól esetleg.)
Az éjkatonák azonban, élükön a felvillanyozó Kellen nagyúrral messze meghaladják egy egyszerű meseregény ellenfeleit; bármilyen komolynak szánt fantasyben megállnák a helyüket. És amennyiben eddig esetleg kétségeid lettek volna, itt már egyértelmű, hogy nem egyszerű meseregényt olvasol.
Stephen King nem csinál belőle titkot, hogy kiktől, hm, merített ihletet e könyvéhez. A Grimm-fivérektől kezdve hosszan lehetne sorolni e szerzőket, még akkor is, ha csak azokat nevezzük meg, akiket ő maga is nagyvonalúan megemlít saját művében. De az egyszer biztos, hogy King a Tündérmesével Ray Bradbury és Lovecraft olvasásához mindenképpen kellő kedvet csinál.
Milyen menő már az, amikor a saját könyvedben saját magadtól idézel! Vagy popkulturális utalásokat teszel. Ugyancsak magadra. (És akkor ide most jöhetne is egy mém a vigyorgó mesterrel.) Cujo, ugyebár, már csak a fajtája miatt is adja magát. Azonban a Setét torony ikonikus köszönésétől (Hosszú nappalokat és kellemes éjszakákat!) vagy a legelső alcímben idézett tételmondat hallatán bizonyára minden King-rajongó szíve megdobban örömében.
Charlie, a szőke herceg
A Tündérmese, nos hát tündérmese. Igaz, tündérek éppen nem szerepelnek benne, de minden más egyéb teremtmény, igen. Még Tücsök Tihamér és a The Walking Dead zombijai is tiszteletüket teszik; igaz utóbbiak némi elektromossággal megtámogatva.
A nyüzsgő tiri-tarka kavalkád ellenére mégis, ahogy már fentebb is említettük, King mesés története különösebb kacskaringók nélkül halad előre. Charlie Reade-et viszi előre a lendület. Az a dolga, hogy helyre rakja a (mese)világ dolgait. Nincs, aki ebben megakadályozza… Egy főhős, aki egy összetettebb fantasyben talán túl egysíkúnak tűnne, az egy mesében – a maga abszolút jóságával – még pont helyénvaló.
Úgy tartják, ha regényt írsz, az egy idő után elkezdi saját magát írni. King is így lehetett valahogy saját főszereplőjével. Amikor ugyanis megpróbálja árnyalni őt, a gyerekkorában elkövetett állítólagos gaztettekkel, egyszerűen csak érdektelenül legyintesz: ugyan, ki a pöcsömet érdekel ez?! King többször is visszatér erre a témára, de mindannyiszor kevés eredménnyel. Pech. De hát neki sem sikerülhet minden.
King azon igyekezetét, hogy Charlie Reade komplexitását kihangsúlyozza, csak még hiábavalóbbá teszi, hogy Empis derék népe, – már aki még életben van közülük, ugyebár, – a rég megjövendölt herceget látja a fiú személyében. (Ami azért olyan túl rég nem lehetett, hiszen e Mesevilágot a feje tetejére állító kataklizma alig egy-két évtizede történhetett.)
A herceg útja pedig, nagyon úgy tűnik, jó előre ki van már kövezve, így aztán Charlie-nek (és Stephennek) túl sok erőfeszítésre tulajdonképpen nincs is szüksége. (Elég, ha csak arra gondolsz, milyen RÖHEJESEN egyszerű elbánni az éjkatonákkal.) Megy minden a maga útján, mint a mesében… Bár szegény Charlie herceg ettől az út legvégén még alig tűnik többnek, mint egy egyszer használatos törlőkendő…
Stephen King Tündérmeséje nem szabványos mese és nem is fantasy. Hanem e kettő izgalmas, színpompás és egyedi keveréke. Nagy szerencsénkre, majdnem pontosan a kellő arányban. Bár ettől még helyenként bizony alaposabb előkészítés is ráfért volna erre a könyvre.
8.3/10
Stephen King: Tündérmese
Európa Könyvkiadó. 2023. 633 oldal
—
Ez is érdekelhet:
Marjorie Liu – Sana Takeda: Monstress – A fenevad
Stephen King: Később
—
Házikedvenc emlékezetes szerepben:
Barbara Nickless: Vér a síneken