Hogy rohan az idő! Véget ért a nyári szünet, kezdődik az új tanév a gyilkosok iskolájában!

Mármint azok számára, akik életben maradtak az előző kötetből.

Rick Remender, akinek esetében nem lehet ELÉGSZER hangsúlyozni, hogy mennyire pocsék író, valamiért úgy találta, jobb, ha az eddigi 4 rész főszereplő-gárdájának nagy részét kinyíratja. Miután (a bájos kis Sayát kivéve) sikeresen megutáltatta velünk őket mind egy szálig, talán már ő sem bírt jó szívvel saját elfuserált teremtményeire nézni.

No, de sebaj, jöttek új arcok. 

Kb. ugyanannyira kedvelhetők, mint az előző társaság. Nagyjából semennyire.

Amikor pedig egyikük számára kézbesítenek egy díszdobozos patkány-csontvázat, egy dolog teljesen egyértelművé válik: a siralmas magyar oktatási rendszer legótvarabb, herbálillatot árasztó szakiskolája is még mindig ezerszer jobb hely, mint a Lin mester által gründolt tanintézmény.

A folyamat, ahogy átlagemberek, azaz átlagos tinédzserek profi gyilkossá válnak, kellene, hogy e sorozat lényege legyen, de semmit ilyesmi nincs benne. A legtöbbjük már érkezéskor kész gyilkos, aki rutinból végez bárkivel. Ha pedig bugyburékol még bennük a felszín alatt némi normalitás, annak eltüntetéséről gondoskodik a leprás ember pöcsének kinéző Lin mester: futószalagon gyártva kis védenceiből a kiszámíthatatlan pszichopatákat, akik első év végén alaposan megtanulják, hogy amennyiben el akarják végezni ezt a nyomorult középiskolát, akkor a leghasznosabb dolog barátaik elárulása.

Most őszintén, te felbérelnéd bármilyen melóra kertásáson kívül Igort, Petrát vagy Shabnam-et?

Ha nem is basznák el a melót, tuti lekapcsolnák őket a feltűnősködésük miatt. És ki lenne az első, akit beköpnének? Lehet tippelni.

Annak ellenére, hogy ebben a részben felcsillan egy kevéske, az előző részekből fájón hiányolt humor, és virtuóz megoldásokkal is találkozhatsz, mint például az asztali szerepjáték alternatív univerzuma, az előzmények ismeretében mégsem leszel különösebben lenyűgözve. 

Talán ha elsőnek olvasnád ezt a részt, még meg is lennél vele elégedve. Ezzel szemben az ötödik részben csak újfent bebizonyosodik, hogy a Haláltanok sulija nem több egy papírdíszletnél. Igazából minden, ami lényeges, a sulin kívül történik. Ami pedig történik, azt már mind láttad a korábbi részekben.

Már megint kívülről ér utol valakit a múltja. Már megint egy rahedli ellenféllel kell elbánnia kis pajtásai segítségével.

És amikor egyik nebuló kapcsán a képregény ravaszul kétségek közt próbál tartani, hogy a sunyi gazember most akkor áruló…
vagy nem áruló… 
vagy mégis áruló… 
már csak közönyösen vállat vonsz: mert tudod, úgyis ki fog derülni róla, hogy MOCSKOS ÁRULÓ!

Az iskolában játszódó jelenetekben a „diákönkormányzat elnökévé” avanzsált Shabnam-et, a sorozat második legundorítóbb karakterét (az első természetesen a förtelmes Marcus), az utálatos, hazug és gyáva nyomorultat képtelenség egy pillanatra is komolyan venni. Az, hogy ennyi sehova sem tartó „képernyőidőt” kap, már megint csak Rick „Kutyaütő” Remender történetmesélői alkalmatlanságának bizonyítéka.

Olyan ez az egész érthetetlenül túlhypolt képregény-sorozat, mintha csak Remender őrült lázálma lenne, amiben semmi sem áll stabilan a valóság talaján. Tinédzser hősei számára nem létezik sem barátság, sem szerelem, sem erkölcs, csak talmi érdekek és értelmetlen törtetés. Az őket körülvevő erőszak a végletekig elborult és legtöbbször teljesen felesleges. Koherens tantervről meg egyáltalán ne is beszéljünk, mivel olyan sincs.

A képregény utolsó jelenete felteszi az i-re a pontot komolyan vehetetlenség tekintetében. Az akció sztárja nem más, mint a korábbi részek szánalmas bohóca, aki drogmámorban henteregte végig az előző tanévet, és csak teljes véletlenségből volt képes bárkit eltenni láb alól. Te elhiszed, hogy nem lőné tökön saját magát abban a szent minutumban, ahogy előrántja a stukkerét?

6.8/10

Rick Remender – Wes Craig: Orgyilkos osztály 5. – Körhinta – Képregény-kritika
Fumax Kiadó. 2020. 116 oldal

Már kétszer volt szerencsém látni a Ha/Ver első részét DVD-n, mire a képregény a kezembe került. Az első pár kocka alapján ki is derült, hogy a film majdnem szó szerint dolgozza fel az alapművet. Ezért először majdnem abba is hagytam. Másrészt viszont a képregény sokkal durvább. Ezért adtam neki még egy esélyt.

Számtalan okból kifolyólag lehet valakiből szuperhős. Legalábbis képregényben. Azonban van, aki csak simán céltalannak érzi az életét. Mint az átlagos, képregényimádó tizenéves Dave Lizewski, aki a netről rendelt búvárruhájában parádézik a 2000-res évekbeli, Guliani polgármester által a bűntől nagyrészt már megtisztított New York utcáin. Persze annyi rosszarcú azért még maradt, hogy párszor jól elagyabugyálják.

Bár szuperhős rengeteg akad, ritka az olyan közöttük, aki nem rendelkezik szupererővel. mint például Batman is. Vagy éppen Ha/Ver. Bár a Denevéremberrel szemben Dave Lizewski annyival előrébb tart, hogy az első alapos verése után a fejébe ültetett fémlemezeknek köszönhetően közepes mértékben ütésálló.

A sérülésekből való lábadozás mellett Dave éli azoknak a tizenéveseknek a mindennapi életét, akik sem túl nagymenőnek, sem túl lúzernek nem számítanak. Egyszóval teljesen átlagosak. A hétköznapok összeütközése az igazságosztóvá válás nehézségeivel számtalan tragikomikus helyzetet eredményez. És ez az egyik kiemelkedő erénye a Ha/Ver-nek. Átkozottul laza és vicces. Lizewski előszeretettel űz gúnyt saját magából is. Már a cinizmussal teli első jelenetből leszűrheted, hogy mire számíthatsz. (Pompás szórakozásra.) A szöveg ráadásul tele van geek-eknek szánt popkulturális és képregényes utalásokkal.

A mulatság csak fokozódik, amikor a nyüzüge, enyhén életképtelen Dave összefut egy valódi igazságosztó apa-lánya párossal, Vérprofival és Kis Döggel (hm, az eredeti Big Daddy és Hit-Girl valamivel talán jobban hangzanak.) Hit-Girl belépője hátborzongató WTF-pillanat, igazi képregényes csúcspont, olyan, mondjuk, mint amikor River a Firefly-ban elkezdi felfedezni igazi erejét. Csak még olyanabb.

Azonban a valódi igazságosztás – szemben Dave eszetlenkedésével – törött csontokat, repkedő szemgolyókat, palacsintává lapított rosszfiúkat és karddal félbeszetetelt agyakat jelent. Valamint heregolyóba vezetett villamos áramot. A filmverzióból a legdurvább inzultációkat szemérmesen kihagyták. Az eredeti képregény így sokkal naturalistább és durvább. És bár alapigazság, hogy az írott alapmű mindig jobb a filmváltozatnál, most mégsem ez a helyzet.

A képregényen belüli képregényes tiszteletadás két olyan facepalm szintű ostobaságot is eredményez, amik pont a célegyenesben aláássák a Ha/Ver addig nagyjából szilárdnak mondható felépítményét. Az, hogy a valódi igazságosztók, halálosan komolyan gondolva a dolgot, bevesznek a csapatukba két szerencsétlen balfaszt, továbbá Vérprofi és Kis Dög valós eredettörténete külön-külön is égbekiáltó marhaság. Utóbbi egyszerűen az egész addigi tevékenységüket értelmetlenné teszi. A filmből szerencsére mindkettőt kipurgálták, elkerülve ezzel a képregényéhez hasonló kínos mélypontokat, amelyek izomból rángatják le a Ha/Ver-t a középszer irányába.

7,6/10

Mark Millar – John Romita Jr.: Ha/Ver – Első könyv
Fumax. 2018. 208 oldal

Így nem lehet vezetni egy iskolát, állítom, ahogyan azt Lin mester teszi! A tankerületnek előbb-utóbb lépnie kell valamit ez ügyben, és az a csak a minimum, hogy iskolaőröket vesznek fel az intézménybe!

Akárki akármit mond, elég nagy szívás anyag- és áruismeretből vizsgázni, de még mindig ezerszer kellemesebb, mint a Haláltanok sulijában évet zárni.

Ha nem állnak mögötted gazdag, de legalábbis hírhedt felmenők, simán a Patkányok között találhatod magad. A Patkányokat pedig kinyírják az első év végén. Egy egész napos dzsembori során. És ahhoz, hogy közéjük tartozz, az is elég, ha népszerűtlen vagy. Namármost egy középisiben, a 80-as évek San Franciscójában, ahol hemzsegnek a hátsó zsebükben 9 milliméteressel vagy szamurájkarddal flangáló góthok, punkok és gengszterrapper-ek, ráadásul szinte mindegyikük eszement, drogos kis anyaszomorító is, vajon ki a frász fogja eldönteni, hogy ki a népszerű?

Talán bizony az esténként feltehetően gyömbérteát szürcsölgető és Muszorgszkijt hallgató őskövület Lin mester? Lefogadhatod, hogy ő.

Szóval rohadtul érdemes meggondolni, hogy beadod-e ide a jelentkezési lapodat. Tételezzük csak fel, kilencedikben kicsit úgy érzed, hogy senki sem szeret téged és éppen egy depisebb időszakodat éled. Esetleg túltolod leheletnyit a herbált. Év végén meszeltek is neked. Mész a Patkányok közé.

De persze akkor is megszívhatod, ha a faterod maga személyesen dr. Fu Manchu. Egy sarokba szorított Patkány vagy egy eltévedt golyó és hiába vagy népszerű, véged. (Mondjuk, nem lennék Lin mester helyében, amikor közölnie kell a fateroddal a rossz híreket. De neked erre az időre már mindegy.)

Lin mester felelőtlen és teljesen alkalmatlan egy ilyen speciális tanintézet vezetésére. Eskü, egy kisegítő iskolát nem lenne érdemes rá bízni. A tankerület gazdaságisait már attól a szívroham kerülgetheti, amikor meglátják a szőnyegtisztításért benyújtott számlát.

A nyomorult, utálatos Marcus és a nála bolhafasznyival szimpatikusabb haverjai első évzárója a szokásosnál is fejetlenebbre sikerül. A mészárlások az iskola falain kívül folytatódnak. De hogy fogja megmagyarázni, kérdem én, a kifehérített ánuszrózsára hasonlító Lin mester a tanfelügyeletnek vagy az aggodalmaskodó szülőknek, hogy a szárnyai alá adott nebulók még be sem fejezték a sulit, de már 5-ös szintű körözés van érvényben ellenük? (Már ha éppen nem purcantak ki, ugye.)

Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy semmi előnnyel sem szolgál a Patkányvadászat. Nos, mivel a negyedik kötet végére csupán egyetlenegy olyan szereplő marad, akit nem gyilkolnál le te magad is megkönnyebbült sóhajok közepette, ha lehetőséged adódna rá (a csini kis Saya), hálát adhatsz, hogy innentől párral kevesebb nyomorult szarcsimbók ostoba képét kell megjegyezned.

Az, hogy erre az időre már jócskán rühelled a Haláltanok iskoláját minden oktatójával és tanulójával egyetemben, nem azért van, mert Rick Remender szar író, aki sehogy sem képes megkedveltetni szereplőit az egyszeri olvasóval. Azért van, mert Remender szar író és megutáltatja mindet.

Antihősei okkal és ok nélkül öldökölnek. Akit ki kéne nyírniuk, azt életben hagyják. Akit nem kéne, azt megölik. Elárulják a legjobb barátaikat. A szerelmeiket. Sorozatban. Általában a nagy semmiért.

Remender fő dramaturgiai fogása, hogy meg akar döbbenteni. Ezért szereplői kiszámíthatatlan és aljas húzásokkal élnek. De te soha nem döbbensz meg, csak simán egyre jobban utálkozol tőlük.

Az Orgyilkos osztály c. sorozat egyetlen maradék erénye a lepusztult San Franciscót és a kiszámíthatatlan őrületet aláfestő képi világ és a betorzult arcú folyamatos akció. Kérdés, mi lesz, ha ez utóbbiban is beáll egy kis szünet?

6.9/10

Rick Remender – Wes Craig: Orgyilkos osztály 4.
Fumax Kiadó. 2020. 116 oldal

(Kritika az előző kötetről.)