Rick Remender – Wes Craig: Orgyilkos osztály 5. – Körhinta – Képregény – kritika
Hogy rohan az idő! Véget ért a nyári szünet, kezdődik az új tanév a gyilkosok iskolájában!
Mármint azok számára, akik életben maradtak az előző kötetből.
Rick Remender, akinek esetében nem lehet ELÉGSZER hangsúlyozni, hogy mennyire pocsék író, valamiért úgy találta, jobb, ha az eddigi 4 rész főszereplő-gárdájának nagy részét kinyíratja. Miután (a bájos kis Sayát kivéve) sikeresen megutáltatta velünk őket mind egy szálig, talán már ő sem bírt jó szívvel saját elfuserált teremtményeire nézni.
No, de sebaj, jöttek új arcok.
Kb. ugyanannyira kedvelhetők, mint az előző társaság. Nagyjából semennyire.
Amikor pedig egyikük számára kézbesítenek egy díszdobozos patkány-csontvázat, egy dolog teljesen egyértelművé válik: a siralmas magyar oktatási rendszer legótvarabb, herbálillatot árasztó szakiskolája is még mindig ezerszer jobb hely, mint a Lin mester által gründolt tanintézmény.
A folyamat, ahogy átlagemberek, azaz átlagos tinédzserek profi gyilkossá válnak, kellene, hogy e sorozat lényege legyen, de semmit ilyesmi nincs benne. A legtöbbjük már érkezéskor kész gyilkos, aki rutinból végez bárkivel. Ha pedig bugyburékol még bennük a felszín alatt némi normalitás, annak eltüntetéséről gondoskodik a leprás ember pöcsének kinéző Lin mester: futószalagon gyártva kis védenceiből a kiszámíthatatlan pszichopatákat, akik első év végén alaposan megtanulják, hogy amennyiben el akarják végezni ezt a nyomorult középiskolát, akkor a leghasznosabb dolog barátaik elárulása.
Most őszintén, te felbérelnéd bármilyen melóra kertásáson kívül Igort, Petrát vagy Shabnam-et?
Ha nem is basznák el a melót, tuti lekapcsolnák őket a feltűnősködésük miatt. És ki lenne az első, akit beköpnének? Lehet tippelni.
Annak ellenére, hogy ebben a részben felcsillan egy kevéske, az előző részekből fájón hiányolt humor, és virtuóz megoldásokkal is találkozhatsz, mint például az asztali szerepjáték alternatív univerzuma, az előzmények ismeretében mégsem leszel különösebben lenyűgözve.
Talán ha elsőnek olvasnád ezt a részt, még meg is lennél vele elégedve. Ezzel szemben az ötödik részben csak újfent bebizonyosodik, hogy a Haláltanok sulija nem több egy papírdíszletnél. Igazából minden, ami lényeges, a sulin kívül történik. Ami pedig történik, azt már mind láttad a korábbi részekben.
Már megint kívülről ér utol valakit a múltja. Már megint egy rahedli ellenféllel kell elbánnia kis pajtásai segítségével.
És amikor egyik nebuló kapcsán a képregény ravaszul kétségek közt próbál tartani, hogy a sunyi gazember most akkor áruló…
vagy nem áruló…
vagy mégis áruló…
már csak közönyösen vállat vonsz: mert tudod, úgyis ki fog derülni róla, hogy MOCSKOS ÁRULÓ!
Az iskolában játszódó jelenetekben a „diákönkormányzat elnökévé” avanzsált Shabnam-et, a sorozat második legundorítóbb karakterét (az első természetesen a förtelmes Marcus), az utálatos, hazug és gyáva nyomorultat képtelenség egy pillanatra is komolyan venni. Az, hogy ennyi sehova sem tartó „képernyőidőt” kap, már megint csak Rick „Kutyaütő” Remender történetmesélői alkalmatlanságának bizonyítéka.
Olyan ez az egész érthetetlenül túlhypolt képregény-sorozat, mintha csak Remender őrült lázálma lenne, amiben semmi sem áll stabilan a valóság talaján. Tinédzser hősei számára nem létezik sem barátság, sem szerelem, sem erkölcs, csak talmi érdekek és értelmetlen törtetés. Az őket körülvevő erőszak a végletekig elborult és legtöbbször teljesen felesleges. Koherens tantervről meg egyáltalán ne is beszéljünk, mivel olyan sincs.
A képregény utolsó jelenete felteszi az i-re a pontot komolyan vehetetlenség tekintetében. Az akció sztárja nem más, mint a korábbi részek szánalmas bohóca, aki drogmámorban henteregte végig az előző tanévet, és csak teljes véletlenségből volt képes bárkit eltenni láb alól. Te elhiszed, hogy nem lőné tökön saját magát abban a szent minutumban, ahogy előrántja a stukkerét?
6.8/10
Rick Remender – Wes Craig: Orgyilkos osztály 5. – Körhinta – Képregény-kritika
Fumax Kiadó. 2020. 116 oldal