Amikor elkezdtük készíteni ezt a blogot, valahol a Chris Carter Robert Hunter-sorozatának a 4-5. részénél tartottam. És éppen kezdett elegem lenni belőle a sematikus és könnyen kiismerhető építőelemei miatt. Aztán jött az Egy gonosz elme az elképzelhetetlen gonosszal és ez mindent megváltoztatott. Új erőt adott a lehető legborzalmasabb gyilkosságokban elmerülő nyomozópáros kalandjainak. A Vérrel írva idejére ez az erő mintha ismét apadásnak indult volna.

Krimisorozat vérrel írva

Robert Hunter és Carlos Garcia, a los angeles-i rendőrség extrém erőszakos részlegének összeszokott kétfős csapata szerencsétlenségükre sorozatban fogja ki Kalifornia állam legőrültebb gonosztevőit, akiknek körülbelül 99%-a ráadásul még sorozatgyilkos is.

Továbbá ezek a sorozatgyilkosok egyike sem a visszafogottságáról híres. A plafonról is a vér csurog lefelé, miután távoztak egy helyszínről. A szerző pedig kéjes élvezettel merül el a legborzasztóbb részletekben, hosszúra nyújtott és aprólékos leírását nyújtva a tetthelyeknek.

Chris Carter könyveinek tulajdonképpen ez adja a lényegét. Az alig elképzelhető borzalom. Az olvasó pedig szörnyülködve ingatja a fejét: „- Édes istenem, hát ez rettenetes! Én biztos képtelen volnék ilyesmire!”

A Vérrel írva annyiban más, hogy ezek a hosszas leírások szinte teljesen hiányoznak belőle.

Read more