James Lovegrove: A háború istenei – Könyv – kritika

James Lovegrove: A háború istenei könyvborító

Takaréklángon induló nyomozás

James Lovegrove A háború istenei című krimijében Sherlock Holmes immár betöltötte a hatvanadik életévét. Nem csoda hát, ha recsegnek-ropognak az ízületei. A dagadék Dr. Watson pedig, mi tagadás, ő se bírja már úgy a strapát, mint régen. Nagy mázlijuk van, hogy ebben a regényben nem is kell nekik.

A kiváló nyomozó például, ezt kapd ki, még csak arra sem veszi a fáradságot, hogy minden Holmes-történet legnagyobb kliséjeként, speciális módszerével rutinból kitalálja, hogy milyen kiemelkedő kalandokban részesült régen látott cimborája vonatútja alkalmával, – mivel úgymond „túl izgatott az új ügye miatt”, – ami mindössze egy szánalmas betöréses lopás.

(Olcsónak tűnik, nem? Most mégis mennyibe került volna Lovegrove-nak kiókumlálni, hogy Watson szembeszomszédja egy éltes, fél lábára sántikáló devonshire-i lókereskedő volt, aki takarmányt szándékozott vásárolni díjnyertes csődörének, Ökörfejnek – míg a jobb oldalán egy fácántollas kalapot viselő vénkisasszony utazott trichotillomániás nővéréhez látogatóba, miközben éppen A klastrom titka negyedik kiadását olvasta.

Semmibe.)

Stan és Pan újra nyomoz!

Read more

Jonas Bonnier: Svédcsavar – Könyv – kritika

Jonas Bonnier: Svédcsavar - könyvborító

Skandináv krimi rablással súlyosbítva

Jonas Bonnier könyve nagyjából a skandináv krimi és a dokumentum-regény találkozása a boncasztalon. Vagy mi. Igazából nem teljesen, mert az előbbi zsánerre jobbára csak a helyszín utal, a szokásos nyafogásnak viszont nyoma sincs. (Tudod, amikor a könyv derék északi szereplői már a rögtön a kezdéstől folyamatosan depressziósak, de a nevük és a nemük még hosszú oldalakig nem derül ki.) Ha pedig attól félsz, – mivel a könyv igaz történet, – hogy csak a tényeket dobálják benne egymásra, ez sem illik rá, hiszen a Svédcsavar teljesen áramvonalasra van regényesítve.

2009-ben pár fickó kirabolta a G4S készpénz-logisztikai cég stockholmi lerakatát, helikopterrel. (Röpködtek a százmillió koronák.) A regény a felkészülés és a rablás története.

Rosszfiúk? Érdekes!

Bonnier könyve összességében nem annyira izgalmas és fordulatos, mint azt a heist zsáner diktálná. A könyvnek az előkészületeket kitevő értelemszerűen nagyobb hányadára maximum a mérsékelten érdekes jelző akasztható. (Nyilván, ez a helyzet megváltozik az akciórész során.)

Read more

Tim Weaver: Holtvadászat – Könyv – kritika

Tim Weaver: Holtvadászat könyvborító

Lehet, már előre csorgatod a nyáladat, mert a Tim Weaver-féle Holtvadászat is afféle sötét és borongós kriminek tűnik, mint amilyeneket általában Dennis Lehane tesz le az asztalra. És szó se róla, a könyv tényleg jól kezdődik: azonnal együtt érzel David Rakerrel a nagy tragédiája után, esetleg meg is kedveled ezt a jámbor jótét lelket. A nyomozás is teljesen rendben van, pár kisebb döccenőt leszámítva a párbeszédeknél:

„- Igen?
– Igen.
– Tényleg?
– Tényleg.
– De biztos, hogy tényleg?”

A fordítói hibákon is túlteszed magad:

holtszemle – halottszeme helyett
életmű – életrajz helyett
elvesztette az életét – meghalt helyett.

Miért ilyen fura itt mindenki?!

Főleg, mert Tim Weaver prezentál egy olyan elvetemült ellenfelet, akitől egyenesen összecsinálod magad! Annyira megrémülsz, hogy észre sem veszed, hogy a Holtvadászat szereplőinek jó része mintha egészen különös alak lenne, például némi zsörtölődés közepette vacak 200 fontért kiadják jól fizető megbízóikat, vagy éppen teljesen váratlanul kinyírják saját magukat!

Read more

Michael Connelly: Feslett szőke – Könyv – kritika

Michael Connelly: Feslett szőke könyborító

Harry Bosch nyomozó, úgy tűnik, rossz sorozatgyilkost puffantott le a gonosz Dollmaker helyett négy évvel korábban. Az véletlenül lelőtt sorozatgyilkos megtört és gyászoló családja ezért úgy bepereli az alapvetően a legjobb szándékból cselekvő Harry-t, mint a sicc. És, nesze neked, a forgalomból kivont sorozatgyilkosnak még egy újabb áldozata is felbukkan: a Feslett szőke. Hát ez tényleg pech…

(Az eredeti cim „The Concrete Blonde” helyett, ami az amerikai szlengben az áldozat foglalkozására és a könyvben a nyughelyére egyaránt utal, nagyon fura folyton ezt a régies kifejezést hallani a szereplőktől – inkább illene egy ötven évvel korábbi Raymond Chandler-krimi címének – szóval ez senkit se tántorítson el jelen könyvtől, egyszerű fordítói luftrúgásnak tűnik.)

Csavaros rendőrségi nyomozás… és tárgyalótermi dráma

Innentől két szálon haladnak Connelly regényének eseményei, a gyászoló család ügyvédje Harry golyóit szorongatja a tárgyaló-teremben, a másik szálon pedig a rendőrségi nyomozás zajlik az újabb áldozat ügyében.

Read more

Alexander Söderberg: Andalúziai szerető – Könyv – kritika

Alexander Söderberg: Andalúziai szerető könyborító

Ha a címből indulsz ki és már előre örülsz holmi latinosan túlfűtött érzelmekre és szerelmi civódásokra számítva, akkor peched van, az Andalúziai szerető ugyanis csak egy szimpla, nem túl pörgős thriller, szerelem elenyészően kevés található benne, számszakilag kifejezve, egészen pontosan: 0.

Még rosszabbul jársz, a borongós skandináv krimik és a mediterrán életérzés egyfajta különleges ötvözetére vársz. Ezek ugyanis, láthatóan, képesek teljesen kioltani egymás hatását. Így aztán a Sophie Brinkmann-trilógia debütáló kötetében klasszikus krimi szál (whodunit) se nagyon akad.

Két bűnözői érdekcsoport hatalmi vetélkedését, valamint az egyik társaság után vizsgálódó rendőrök nem túl izgalmas nyomozását kísérheted figyelemmel. Ráadásul az elején szereplőből is túl sok van, emiatt nehéz követni a párhuzamos történéseket.

Cserélje ki a kötést a hátsó felemen, kedveském!

Más kérdés, hogy az Andalúziai szerető című könyvben a főbb szereplőkhöz nehéz kötődni, mivel mintha mindegyik kissé sótlan lenne. Sophie Brinkmann eleve nem egy szokványos főhős. Egy minden szempontból átlagos és hétköznapi egyedülálló anya. Söderberg teljes mértékben kihasználatlanul hagyja a potenciális MILF-faktort! Sophie fásult, közönyös, akit csak sodornak magukkal az események.

De a legsótlanabb szereplő maga Hector Guzmán, azaz az andalúziai szerető. Alexander Söderberg fejében valószínűleg az alábbi jelzők járhattak, amikor elkezdte megalkotni könyve címszereplőjét: karizmatikus, intelligens, megnyerő és titokzatos. Ehelyett Hector ILYEN lett: unott, türelmetlen, ingerlékeny – és enyhén elhízott.

Mintha csak Hector Guzmán egy szokványos tévésorozat nem túl kedvelt mellékszereplője lenne, akivel a főhősök néha összefutnak a lépcsőházban, és kényszerűségből leállnak vele kicsit trécselni az időjárásról.

Szóval Söderbergnek alighanem kicsit több energiát kellett volna fektetni a karakterépítésbe…

A bűnözés nem kifizetődő!

Nem hát! Ha nem értesz hozzá!

Hector Guzmán pedig mintha nem értene hozzá rendesen. Nem megy az üzlet, na. Persze, ha egy rivális bűnszervezet és a rendőrök egyszerre akarnak elpusztítani az érthetően kellemetlen, de hát ez nyilván a szokásos üzletmenet része a bűnözés világában. A keresztapa óta pedig mindenki tudja, hogyan kell intézni az ilyesmit. Tessék lefizetni a rendőröket, a vetélytársakat pedig szétlövetni gépfegyverrel! Nem pedig nyafogni!

Valami bűzlik Svédországban!

Az andalúziai szerető második felében az arányok is eltolódnak, és valami furcsa okból kifolyólag a legkevésbé szimpatikus szereplők kerülnek előtérbe. A rendőrök is egyre furcsábban intézik a nyomozást, így érthető gyanakvással kezded figyelni a tevékenységüket: Amelyik zsaru nem teljesen zavart pszichésen, az a munkájára tűnik alkalmatlannak.

Több történetszál egyenesen eltűnik a levegőben (pl. Jens, az egyik legjobb karakter) és ha alaposan odafigyelsz, észreveheted, hogy jó néhány szereplő motivációi finoman szólva is abszolúte megkérdőjelezhetőek. Leginkább Hectornak Sopie-t érintő döntése tűnik megmagyarázhatatlannak. Én mondom, Sophie Brinkmann határozottan jobban tenné, ha az egészségügyben maradna!

Ha azonban nem figyelsz oda alaposabban, akkor nagyjából véve egy majdnem átlagos, de azért nem a legjobban kidolgozott krimiben van részed. És ha eljutsz a végére, akkor talán (de nem feltétlenül biztosan) érdekelni fog annyira a szereplők sorsa, hogy esetleg a kezedbe kaparintsd a következő kötetet.

Értékelés: 6.6/10

Alexander Söderberg: Andalúziai szerető (Sophie Brinkman-trilógia 1.)
Libri. 2014. 506 oldal

Kritika a sorozat további részeiről:
Alexander Söderberg: A második fiú (2.)
Alexander Söderberg: A jó farkas (3.)

Ez is érdekelhet:
Jorn Lier Horst: Vadászkutyák

J. D. Barker: Az ötödik áldozat – Könyv – kritika

J. D. Barker: Az ötödik áldozat könyvborító

Ha sorozatgyilkos lennél, hát biztosan nem nehezítenéd meg a saját dolgodat annyi kavarással, mint Ansom Bishop, Az ötödik áldozat című könyv titokzatos gonosztevője a sajátját. Nem terveznél ilyen szoros időrenddel sem, és tervekkel az átkozott terveken belül… Hogy aztán folyton az órádat kelljen figyelned, nehogy lemaradj a saját cselszövésedről…

Miközben, ugye, éppen körözés alatt állsz az előző részben elkövetett galádságok miatt. Biztos, hogy naplót se írnál, hogy aztán a fél rendőrség és az FBI (akikhez ráadásul előzékenyen el is juttatod) azon csámcsogjon kedvére és HASZOS infókkal lássa el magát ellened. De hát egy gyakorló sorozatgyilkos biztosan jobban tudja…

Az ötödik áldozat túl van írva, de rendesen

Egyszóval Barker könyvében túl sok a bonyodalom, túl sok a mesterkéltség és a centiméteres pontossággal kiszámított hihetetlen fordulat, amelyeknek köszönhetően a Bishop, hogy hogy nem, mindig jó pár lépéssel az üldözői előtt jár.

Read more
1 13 14 15