Jorn Lier Horst: Fekete nap – Könyv – kritika

Jorn Lier Horst: Fekete nap

Hékás, régen olvastál már skandináv krimit? Sebaj, egyre szarabbak lesznek, ahogy elfogytak a komolyabb arcok munkái és tolják a képedbe a másodvonalbéli szerzőket. No, de figyelj csak, Jorn Lier Horst: Fekete nap című könyve 2011-ben elnyerte EGÉSZ Norvégia legrangosabb irodalmi díját. Jelent ez valamit? Úgy tűnik, csak annyit, hogy ezek a halzabálók teljesen átlagos könyvekhez is hozzácsapják a rangos díjaikat…

Olvasod, olvasod, és már éppen elkönyveled magadban, hogy unalmas lesz mint állat, de aztán azt veszed észre, hogy valahogy pár oldal után mégis belefeledkezel. Noha nem túl csavaros, inkább az apró-cseprő rendőri munka ábrázolására koncentrál, és kifejezetten ügyel rá, hogy semmi ne történjen, amitől tövig rágnád a körmeid, de mégis elég összetett ahhoz, hogy ne hagyd félbe.

Horst krimije néha, mondjuk, kicsit szájbarágós, és időnként becsúszik egy-egy suta mondat is, viszont nincs benne semmi túltolt lelkizés és fárasztó lamentálás, ami a skandináv krimik receptjének alapvető hozzávalója. Egyszerűen csak átlagemberek nyomoznak egy átlagos, majd később valamivel nagyobb horderejűvé váló ügyben.

Read more

Lee Child: Múlt idő – Könyv – kritika

Lee Child: Múlt idő

A Múlt idő a 23. Reacher-regény. Amikor kb. 20. évvel ezelőtt rátaláltam Lee Child-ra a  General Press Világsikerek-sorozatában, az szinte a reveláció erejével hatott. Na jó, azt azért nem, de rohadt jó volt. Utána rávetettem magam a sorozat többi szerzőjére is, el lehet képzelni, milyen eredménnyel. Nyomába sem ért egyik sem. Még csak a kanyarban sem voltak hozzá képest. Csupa silány szar Linwood Barclay-től Michael Robothamig.

Huszonhárom nagyjából hasonló színvonalú rész egy könyvsorozat esetében már valami. Nemzeti büszkeségünk, a Leslie L. Lawrence-sorozat kb. a hatodik résztől vált önmaga paródiájává. Lee Childnál az első aggasztó jelek a 20. rész környékén kezdtek el felbukkanni. Persze: a sorozat mindig is jó vastagon nyakon volt öntve egyfajta over-the-top érzéssel, ami talán nem is baj, egészen addig, amíg van mögötte komolyan vehető történet. Ez most, első ízben, a Múlt idő című könyvből hiányzik. Reacher nyomozásnak beállítani próbált álmatag családfa-kutatása olyan vékonynak bizonyul, hogy a szerző kénytelen mellé beszuszakolni egy párhuzamos mellékszálat, új nézőpont karakterekkel. A fiatal pár női tagja ráadásul ugyanakkora analizáló művész mint az őrnagy maga. Csak míg Reachernek elhiszed ugyebár, a csajszinak már nöm.

Read more

Frank Schätzing: A pillangó zsarnoksága – Könyv – kritika

Frank Schätzing: A pillangó zsarnoksága

A túlírt és helyenként bizony kissé ügyetlen Raj után, amely egyébként nagyívű vízió arról, hogy a természet azt mondja, viszlát emberiség és jól seggbe rúg bennünket, a Hangtalant kezdtem még el Schätzingtől, de az kb. 30 oldal után kifordult a kezemből. olyan dögunalmas volt… És hoppá, láss csodát, azóta mintha megtanult volna írni ez a német jóember: A pillangó zsarnoksága stílusa sokkal gördülékenyebb, karakterei kedvelhetők és kidolgozottak, ráadásul fajsúlyos és aktuális mondanivaló jellemzi.

Bár Frank Schätzing néha tud ellenállni a túl hosszan kifejtett, bonyolult szóvirágoknak, amelyekbe alkalomadtán bele is gabalyodsz és kénytelen vagy visszaolvasni A pillangó zsarnoksága egy-egy csalingázó mondatát.

Színvonalas krimiként indul…

Ha nem lenne a legelső, horrorba hajló fejezet, azt hinnéd, hogy egy tök jó krimit olvasol, legalábbis kb. 150 oldalon keresztül, onnantól ugyanis high-techbe vált a történet, bár igazából ez sem válik a kárára. Luther és Ruth mind nagyon szerethetők, és különféle okból mindkettőnek muszáj szurkolni. A gonoszok pedig, precízen a hihetőség határain belül, eléggé durva arcok.

Read more

Michel Bussi: Fekete vizililiomok – Könyv – kritika

Michel Bussi: Fekete vizililiomok

„Egy faluban élt három hölgy.
Az egyik gonosz, lelketlen volt, a másik csalárd, a harmadik önző.”

Így kezdődik a prológus.

„A harmadikat, a legfiatalabbat Fanette Morelle-nek hívták; a másodikat Stéphanie Dupain-nek; az első, a legidősebb én voltam.”

És így fejeződik be. Nagyon ügyes felütés. Olyan kíváncsi leszel tőle, hogy muszáj tovább olvasnod, hogy kiderüljön: a legidősebb talán nem is annyira gonosz, a legfiatalabb pedig nem is annyira önző. És a középső, Stephanie? Mi tagadás, ő tényleg csalárd egy picinykét, de ennek ellenére valószínűleg te sem tudnál ellenállni azoknak a mályvaszín szemeinek. Más kérdés, hogy Jacques, az a féltékeny pöcs férje nyomban az orrod alá dugná a vadászpuskáját. Szóval felejtős.

Azt írja a fülszöveg, hogy Michel Bussi Fekete vizililiomokja Franciaország legsikeresebb krimije, ami valószínűleg igaz is lehet, hiszen Monet-val simán szénné reklámozhatták. (A cselekmény helyszíne Giverny, ahol Monet 43 éven át élt és alkotott.) És hát elég sok mindent meg is tudsz Monet-ról, míg várod, hogy a három szál szépen összeérjen. Talán kicsivel többet is, mint amennyit akartál volna. És a három szál se nagyon akar összeérni, bár a vénasszony szórakoztatóan pikírt, Fanette pedig koraérett és okos, nem rossz olvasni a kalandjaikat.

Read more

David Baldacci: Végső fázis – Könyv – kritika

David Baldacci: Végső fázis könyvborító

Amos Decker egyszer már nyerte a súlycsoportját

Fogadok, te is azt gondolod, milyen nagyszerű könyv volt már az Amos Decker-sorozat első része, Az emlékek börtönében. Noha a könyv felszíne alatt valójában csak egy átlagos krimi dohogott, mégis szokatlanul és lebilincselően egyedi volt ez a 130 kilós, mogorva és különc főhős, aki MINDENRE IS emlékezik, ami az életben vele történt, másodperc pontossággal. A Végső fázissal most visszatérő csodabogár Amos Deckernek ráadásul a családjáért is bosszút kellett állni. Pompás kezdet volt, na!

(Főképpen, ha már réges régen megfogadtad, hogy nem veszel többet a kezedbe David Baldacci-könyvet, hiszen annyira pocsék író az illető. Az emlékek börtönében azonban, mi tagadás, ellenállhatatlannak bizonyult.)

Röviden szólva, Amos elkapta a családja gyilkosát, azt a rohadt kis szemétládát és beállt az FBI-hoz, külsős tanácsadónak, éppen úgy mint Patrick Jane, a Mentalista az utolsó évadában.

Hé, Decker esze kezd elmenni!

Read more

Lee Child: Ne add fel könnyen – Könyv – kritika

Lee Child: Ne add fel könnyen könyvborító

Mivel ezt a blogot úgysem olvassák túl sokan, azt hiszem anélkül, hogy túl nagy körben köznevetség tárgyává válnék, bevallhatom, hogy Jack Reacher őrnagy az egyik legnagyobb példaképem! Tessék, kimondtam. Nagy szavak, tudom. De aki elolvassa a Ne add fel könnyen című thrillert, tuti, hogy az onnantól csodálattal követi Lee Child ex-katonai rendőr főhősének pályafutását.

Jack Reachert példaképnek!

Példaképem, Jack Reacher őrnagy Lee Child nagyszerű sorozatának második részében (ami jó 20 év után akadt újra a kezembe, ezért véletlenül még egyszer kiolvastam) egy furgon rakterében találja magát – az FBI egy szemrevaló ügynökével együtt. Akit elraboltak. Példaképem, Jack Reacher őrnagy csak úgy véletlenül kerül a furgonba. A Ne add fel könnyen végtelenül buta emberrablói ahelyett, hogy kipenderítenék a kocsiból, magukkal cipelik. Elképzelni sem tudják ezek a nyavalyások, hogy ezzel mekkora problémákat vesznek a nyakukba.

Példaképem, Jack Reacher őrnagy ugyanis erős, okos, képzett, ravasz és Sherlock Holmes-abb Sherlock Holmes-nál is (lásd: A sátán kutyája). (Figyelj csak, hogy kielemzi már a csajszit az elején.) Az igazságérzete ráadásul a plafont verdesi. Ő a legjobb mesterlövész is. (Lefogadhatod, hogy páran golyót kapnak a fejükbe.)

Read more

John Maddox Roberts: Királycsel – Könyv – kritika

John Maddox Roberts: Királycsel - könyvborító

A jelenleg már több mint 10 kötetre rúgó történelmi-krimiszéria bevezető kötetében Decius, a római hierarchia alján álló hivatalnok egy meggyilkolt felszabadított rabszolga ügyében indít vizsgálatot. A kor: a római köztársaság válságának legközepe, i.e. 70. És mit gondolsz, kivel fut össze Decius rögtön a Királycsel első fejezetében? Bravó, kitaláltad: az ugyancsak a karrierje elején álló derék Gaius Julius Caesarral. Aztán persze később jönnek a korszak további közismert szereplői Nagy Pompeiustól kezdve Ciceróin át a csirkefogó Publius Clodius Pulcherig.

Inkább történelmi regény, mint krimi

Noha a Királycsel elméletileg egy bűnūgyi regény, hiszen annak számos jellemzőjével rendelkezik (orvosszakértö, informátor, keményfiú sidekick) azért mégis inkább az az érzésed, hogy történelmi regényt olvasol. A nyomozás vékonyka szála nem túl izgalmas vagy eredeti (előfordul, hogy John Maddox Roberts eléggé ügyetlenül közismert történeti tényeket használ arra, hogy tovább lendítse a cselekményt, helló, kalózok) és legtöbbször el is sikkad az aktuális politikai-történelmi viszonyok taglalása mögött. Már csak azért is, mert az ifjú Deciusnak az a RÖGESZMÉJE támad, hogy egy államellenes összeesküvés közepébe csöppent. És hogy mindenki ellene van. Mi van?!

Összeesküvés? Ugyan már!

Read more
1 12 13 14 15